Az érdeklődés hiánya ölte meg a Bizarre-t

  • Írta: zoenn
  • 2011. június 24.
  • Érdekesség
Az Activision Publishing vezérigazgatója, Eric Hirshberg mossa kezeit a Bizarre Creations bezárása kapcsán, mely szerinte azért következett be, mert csökkent az érdeklődés az arcade autóverseny műfaja iránt, és ez vezetett a Blur és a Project Gotham Racing alkotóinak menesztéséhez.

Eric Hirshberg, a Joystiqnek adott interjújában kifejtette, hogy az arcade műfaj "összezsugorodott, elég meredeken".

"Az a dolog, amihez a Bizarre legjobban értett és a védjegyéül szolgált, az az, hogy a versenyzés világát a legjobban ismerik. Ebben a műfajban volt igazán különleges a csapat. De úgy gondoltuk, nem ez a hely a legjobb a számukra, hogy kiélhessék az energiájukat."

A tavaly májusban megjelent Blur nem igazán szerepelt jól a kasszáknál, így az Activision bedobta őket a relatíve még ismeretlen mezőnybe a James Bond: Bloodstone kapcsán novemberben. Az FPS-autóverseny hibrid eredményei sem voltak valami fényesek, így idén februárban végül lehúzták a rolót a Bizarre-nál.

Tény, hogy az arcade versenyzős műfaj nagyon telítetté vált az utóbbi években, a csapat pedig nem tudott felmutatni igazi sikereket, noha ötletből nem volt hiány. Még mindig kár értük.

10.
Dragonborn
A PGR jó volt de a 007 pocsék
9.
szogyenyi
Pedig a Blur jó kis játék volt
8.
shatterhand
Kár értük. Reménykedtem egy PGR játékban ps3on.
7.
ribizly
Én egészen egyszerűen nem értem. A Blur nekem az egyik legnagyobb élményt adta. Haverokkal összeültünk 4-en és osztott képernyőn toltuk egymás ellen. Hihetetlen, hogy egy ennyire szórakoztató játék elhasalt a kasszáknál. Valójában szerintem ott rontották el, hogy nem a saját fejük után mentek (értsd. PGR, BLUR név alatt), hanem beálltak NFS-t gyártani...
6.
CrisRedfield
Az MS alatt kellett volna dolgozniuk és lett volna akkor lé, hogy fent maradjanak.
5.
Davij98
#1: Ez nagyon is igaz...
4.
Ecneb
Addig jó valami amíg unicum, ellenkező esetben itt az eredmény!
3.
Sarkadi
Igy,hogy a NFS is minden évben megjelenik és szinte ugyanaz,nem csoda,hogy nem volt kereslet egy-egy új autós,arcade játékra. Én személy szerint nem is birom őket...
2.
hakydakillah
1. a kedvenc autós játékom :-D Főleg a király időjárási viszonyok végett...
1.
Raam989
Ott kellett volna maradniuk az MS-nél és a PGR-t folytatni... A PGR4 a mai napig az egyik legjobb és leghangulatosabb arcade verseny ebben a generációban...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...