GC 2011: Végleges dátumot kapott az új Zelda

  • Írta: fojesz
  • 2011. augusztus 18.
  • Megjelenés
Link másolása
A Nintendo frissítette a megjelenési listáját, pontosította az ősz folyamán érkező címek dátumait, illetve hozzácsapott egy-két újat is. Az új Zelda novemberben érkezik, de karácsonyra lesz még Mario, jövőre pedig a Pandora's Towerrel és a Last Story-val is játszhatunk.

A Nintendo megjelenési listája hosszú, akadnak rajta érdekesebb és érdektelenebb címek is, mi igyekeztünk a legjobb játékokat kiválogatni, ha valakit érdekel a Táncoló talpak második részének érkezési dátuma, dobjon egy mailt, elmondjuk neki.

A legfontosabb infó minden bizonnyal a Wii-exkluzív The Legend of Zelda: Skyward Sword megjelenését érinti: a japánok bejelentése szerint az új rész november 18-án landol az európai boltok polcain, aki pedig nem bír addig várni, beszerezheti az olcsósított játékokat tartalmazó Nintendo Selects sorozat tagjaként a Twilight Princess című epizódot szeptember 16-tól, illetve szintén ebben a hónapban jön az ingyenesen letölthető Four Swords is - a GBA-játékot 3DS-re, DSi-re és DSi XL-re szedhetjük le.

Karácsonykor esedékes az E3-on is bemutatott Super Mario 3D Land és a Mario Kart 7 megjelenése, szintén az ünnepekre időzítette a cég a Super Pokemon Rumble debütjét. Kirby az október 28-án érkező Kirby: Mass Attackben, illetve a decemberben megjelenő Kirby's Adventure-ben teszi tiszteletét újra, míg a Star Fox 64 3D szeptember 9-én, a Dragon Quest Monsters: Joker 2 október 7-én, a Professor Layton and the Spectre's Call pedig novemberben mutatkozik be.

Örömhír, hogy végre jön a Xenoblades Chronicles is: a játék holnap, azaz augusztus 19-én kerül boltokba, és a korábbi találgatások során Japán-exkluzívnak vélt The Last Story és Pandora's Tower is ellátogat Európába - igaz, csak 2012-ben.

30.
30.
Kumite
#28: Igazából nem annyira vészes, ebay co uk-n Buy it now-ba el lehet vinni 34 fontért postázással együtt, ami 12-13 ezer kb., cserébe sok játékot kapsz. De én mindig szeretem a régi címeket az eredeti konzolon, az eredeti verzión végigtolni :) Pl a Mario 25th editionben idegesített, hogy nem az eredeti NES verzió van, vagy pl azért vettem GameBoyt, hogy azon játszhassak klasszikusokkal :)
29.
29.
benjo6
ááá ez az olcsósított játékok nagyon jó ötlet:D be is szerzem a Twillight Princesst ha kijön ez a verzió:d:D a Super Mario Galaxy-k már megvannak de Zeldám még sajna nincs:/
28.
28.
p3ti
#23: Hát ha nem akarsz le maradni a régi zelda címekről , és van feleslegesen pénzed akkor ezt ajánlom neked : http://videogamemm.com/main/sites/default/files/images/101_1923.preview.JPG nem kell parázni , nem vírus :) Viszont eléggé drága darab .... Cserében rajta találsz 4 zelda játékot , 2 régi NES-t és a két fontos címet , Ocarina of time és Majoras Mask-ot . Sajnos ezt a promo Discet sosem lehetett kapni boltban , ezért igen ritka és húzós az ára . Gamecube controllerrel tolhatod a Wii-n :)
27.
27.
p3ti
#23: Ez igaz , sosem késő , itt nem is az anyagiakkal van a gond hanem az idő hiánnyal . Nagyon szívesen be zárkóznék 2-3 napra pár címmel :) De munka és kapcsolat mellet nem tudok/akarok annyi időt szakítani . Jó múltkor kb. 15-20 Címet találtam a Wii-re ami nagyon érdekelne ... Nagy részét az angol ebayn keresztül be tudnám szeretni "fillérekért" . És emellett még jönnek ütős címek a boxra meg a psre is . Ezt időben sajnos nem tudom megoldani :S Nagyon kár , de ami késik nem múlik :)
26.
26.
jszili32
#12: Nah ebbe minden benne van :D
25.
25.
volkornka
Givi6, neked valószínűleg nincs wii-d, és régebbi Nintendo konzolod se volt soha. Nem játszottál a klasszikusokkal, nem értheted ,hogy miért nyomatják őket. Te gondolom Cod-on nőttél fel, az tetszik, elfogult vagy. Egy kérdés, miért is akarsz akkor vitatkozni, ha jogod sincs állást foglalni arról amit ki se próbáltál?
A grafikát illetően: Teljesen mindegy! Mit kezdjek vele hogy jól néz ki ha 5 perc után otthagyom?
24.
24.
tektonikuslemez
#22: Köszi! Mondtam hogy láma vagyok, én a Főoldalon olvasgattam, nem a konkrét Hírek szekcióban :)
23.
23.
Kumite
#19: Sosem késő beszerezni egy Wii-t, főleg, hogy egyre olcsóbb lesz és neked mégcsak GC kompatibilitás sem kell. Én, idén januári vásárlóként nem győzöm pótolni a jobbnál jobb játékokat és sokszor az zavar, hogy nem tudok dönteni, hogy mi legyen a következő nagy cím, vagy nem tudom elég gyorsan befejezni a játékot, türelmetlenül akarok újjal játszani :)

Zelda Twighlight Princess-t 1 hónapja vettem, 30 óra tiszta játékidőnél járok a mentés szerint. Egy végigjátszás szerint ahol járok az kb a játék 2/3-a. Életem első Zeldája, de hogy szinte minden második szobában valamilyen feladvány van és csak a megoldásukkal tudok továbbjutni, az valami elképesztően szórakoztató élmény :) Alig várom, hogy az összes létező Zeldát végigtoljam :)

Valamint ha nincs Wii-d, akkor a Mario Galaxy-król is lemaradsz... Remélem minél előbb lehetőséged lesz pótolni ezeket a hiányokat ;)
22.
22.
Cuppak
#21 A legutolsó hír alatt oda van írva hogy : További hírek, de ha pl 5 hónappal ezelőtti hírt akarsz megtekinteni akkor:
1. Rákattintasz Friss Hírek
2. Jobb oldalt ott van hogy archívum, és ott a legrégebbi hírhez visszamenőleg az összeset megkeresheted
21.
21.
tektonikuslemez
Srácok, nyilván láma a kérdésem de hogy lehet a hírek oldalt lapozni?
20.
20.
p3ti
#19: Ezt ki javítanám * De mikor látok egy olyan fantasztikus játékot mint a Zelda *

Illetve hogy hozzá szóljak a hírhez is : Tuti nagy cím lesz ezis mint az összes Zelda , és sajnos én ismét le maradok róla ... Xenobladesnek láttam múltkor a Trailerét , ígéretesnek tűnik. Bár nem vagyok nagy RPG fan .
19.
19.
p3ti
#3: Nekem itt dekkol az összes konzol , még a régi dreamcast meg a gamecube is . Játszottam egy halom excluzív címmel , ps2ön is és a mostani gépeken is . És még a mai napig elő veszem a Gc-t hogy toljuk a haverokkal a Super Smash Bros.-t , és a mario partykat . Na ezt eddig egy konzol sem tudta utánozni . Attól hogy valami grafikai csoda , attól az automatikusan jó játék ? Ennyire csőlátású ember lennél ? Szerinted a COD nem egy erőltetett folytatás ? Látsz te különbséget a részek között ? Látod nem hiába maradandók a nintendo címek , de ha nem is játszottál egyikkel sem akkor te miről beszélsz ? attól hogy látsz egy játék borítót tudod milyen ? De ha még nem esett volna le a nintendo teljesen más irányba halad mint a másik 2 cég , ő okosan ki marad a konkurencia harcból , és az eredménye látszik az eladásaiban is . És NEM vagyok nintendo fanboy , nincsen Wii-m , mert főképpen az Xboxon játszom . De mikor látom egy olyan fantasztikus játékról mint a Zelda , ami sajnos sosem lesz Box cím , akkor bizony nagyon sajnálom hogy nem próbálhatom ki . A kommentedről már le lehetett vágni hogy nagyon ostoba ember vagy , gratulálok.
15.
15.
Killerbee
#14: Ontod te a hülyeséget magadtól is. Ekkora tapasztalat ellen senki nem mer vitázni.
14.
14.
givi6
#13: XD velem nem lehet vitázni XD
13.
13.
givi6
#11: tudod a filmeket és a konzolokat+ videójátékait nem bölcs dolog össze hasonlítani :P kicsit különböznek
12.
12.
Kumite
#10: Először is javaslom ennek a listának a végigolvasását:
http://www.ign.com/top/modern-games
Nem egy Nintendo címet fogsz találni, pl. Mario Galaxy 2 a 4. helyet kapta.

Másodszor is javaslom, hogy legalább egy Mario Galaxy-t tolj végig, én sem kezdem el szidni a 8 óra single player játékidőt adó, majdnem rail-shooter CoD-ot.

Harmadszor ajánlom, hogy az eladások tekintetében nézd meg ezt:
http://www.vgchartz.com/worldtotals.php
és ezt:
http://www.vgchartz.com/hardware_totals.php
Meg fogsz lepődni, hogy amióta világ a világ, a Nintendo kb 2/3-os túlsúlyban van a top 50 szoftverben és hardverben is megmutatja, hogy mit tud.

Negyedszer: A Nintendonak köszönheted a mozgásérzékelős irányítást, az analóg kis joyodat a kontrollereden, a 3D világ megjelenítést, amit a Mario 64-ben alkottak meg és ahonnan kb a hátulnézeti játékok születését lehet számítani és még megannyi dolgot.

És utoljára: mindenkinek meg van a maga véleménye és a maga igényei. Az, hogy azt hogy adja elő az illető, már más kérdés. Lehet trollkodva és lehet normálisan. Egyszer próbáld ki az utóbbit, jobb lesz tőle neked is és mindenki másnak is, hidd el.
11.
11.
Kumite
#5: Ezt már egyszer írtam, de leírom mégegyszer, mert találó. Továbbolvasás előtt javaslom az i betűnél keresd meg az irónia szót, hogy értsed a mondani valómat. Tehát:

Képzeld, nem rég láttam a Másnaposok 2-t és k*rva sz*r film volt. Sokkal rosszabbak voltak az effektek, mint a Transformers 3-ban, még csak nem is volt 3D, mint az Avatar és egyébként is, már láttam olyan filmet 20 évvel ezelőtt is, amiben esküvőre készülnek a srácok és legénybúcsúznak. De nagyon utálom az ilyen sz*rságokat, én ennél királyabb csávó vagyok!!!4444négynégynégy
10.
10.
givi6
#9: nem is értem miért néztem meg a hírt, mert úgy látszik, hogy nintendo pártiak lepték el az egészet, itt aztán ugathatok, de akkor jönnek,. hogy jó a grafja, jók a 100 éves játékok meg minden :P
most elmondom kevésbé wii ellenesen...
egyszerűen nem értem miért kell ilyen elavult grafikával dolozniuk
magyarul ,gondoljuk át reálisan, 2011 van, és a wii u végre eléreta az xbox és a ps3 grafikáját, amit 2005-6-ban adtak ki, szóval az idegesít, hogy tökre nem ezt a színvonalat kéne hoznia ezeben az években, nem érdekel ha nektek megfelel, de 2011-nek nem :P

a régi játékokban meg az idegesít, hogy mintha nem lenne fantáziája a fejlesztőknek, vagy úgy gondolják, hogy ez így jó ? hogy a 100 éves játékokat erőltetik, na ne már, ez maximum a jó öreg fanok veszik meg, akik régen azzal játszottak, de könyörgöm, ismerjétek már el, hogy ez már rég erőltetett,
nem érdekel, hogy nektek tetszik :P
9.
9.
jszili32
4# Igen, igen!!!XD
Erröl szol az egész, az xbox meg a ps csak azé van, hogy a nintendosok fikázzák, mert mindenki tudja, hogy szar!!
A nintendo legalább játékélményt nyujt nem pedig szemkiégetö grafikát, bár már a nintendonak is elég ütös a grafkoja!!

3# Én a helyedbe csak akkor kritizálnék valamit miután megtapasztaltam!
Azért, mert a nintendos játék szereplök (zelda, mario, kirby...)nem öldöklös szuperistenek 1 tucat vérrel attol még lehetnek jok!!!
De szerintem te még soha nem játszottál nintendoval ha igy beszélsz rola!!
Én azt javaslom, hogy probáldd ki!!
8.
8.
vergil14
alugy eeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
7.
7.
secret.
Mikor fognak már vmi értelmeset kiadni 3DS-re....
6.
6.
floax
#5: Ember , ne okoskodj okés?
Ezzel tudsz jönni hogy lejjebb vitték a 3ds árát !Ezt az egyet tudod?
2009-2010 : A ds és a wii tartotta az eladási listát jóval a többi fölött !

Ám igen codoztam húúú ! ÉS egy nagy szar !
Ám ha tudni akarod nem azt mondtam hogy szar fos a ps3 vagy az xbox360 mivel én is veszek majd egy ps3-at meg vitát is. ÉS van pc-m is .
Nem nintendo fanboy vagyok csak elmondtam hogy feltudd vázolni a helyzetet .

ÉS mielőtt pofáznál előtte néz visszább ne csak azt mond amit 1 hete olvastál hanem tud miről ugatsz !!!
5.
5.
givi6
#4: legjobb a konzol eladásban ?
tlán nem olvastad, hogy a 3ds akár csőd is lehet a cégek mert a kutyya se veszi ??
ja és játszottál már gow-al vagy cod-al ? vagyis az "új korszak" játékaival,
tudok azok elég jóra sikerültek, és azok is :P
de kérem, ez a 21. század, találjanak már ki valami újat !!!, ne csak zeldás híreket küldözgessenek ...
4.
4.
floax
#3: Tudod ahhoz képest a nintendo a legjobb konzol eladásban !!! Jah és tudod 1000x többet ér az hogy régi szar de jó a játékélménye mint az újak : agyon grafikázott undorító egyszer kivíhető játékok
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...