Nem lesz The Old Republic béta a hétvégén

  • Írta: zoenn
  • 2011. szeptember 9.
  • Korai verzió
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem rajtol el a Bioware első MMO-jának bétatesztje a hétvégén - erősítette meg Stephen Reid, a cég közösségi vezetője. A zárt tesztek alapján a kliens még kiforratlan, várni kell a nagyobb kaliberű próbalehetőségre még a következő hetekben. Lehet más programot keresni.

A Bioware bizonytalan ideig törölte a Star Wars: The Old Republic bétatesztjét, melynek startja e hét végén lett volna esedékes. Rengeteg követ megmozgattak az elmúlt hetekben, de úgy látszik ,a belsős tesztek nem olyan ütemben zajlottak végig, mint ahogy azt eltervezték. A minden igényt kielégítő build nem készült el a héten, így az európai béta várat magára. Megijedni nem kell, elvégre az ígéretek szerint erre még szeptember folyamán sor kerül.

A cég jól tudja, milyen masszív közösség fogja megrohamozni a korai játékot, így egyértelmű, hogy nem szerettek volna félkész produktumot letenni az asztalra. Jelenleg is dolgoznak a kiforrott bétaverzión, de ez a folyamat még eltart egy darabig, s attól függ, hogy a Bioware belső teszterei milyen jól haladnak. Egy átfogó, nagyobb kaliberű bétára várunk még ebben a hónapban. Akik már rendelkeznek a klienssel, azoknak Reid szerint csak újra le kell tölteniük a csomagot.

A tervek szerint a The Old Republic végleges megjelenési dátumát a jövő hónapban közli az EA.

9.
dareal
#8: a lag nem számottevő, világ életemben us szerveren toltam az mmo-kat.
ha gáz lett volna a lag, akkor nem lettünk volna rank 1 pvp guild :)
igazából a BW/EA közleménye bullshit. egyik kifogás a 27 giga letöltése volt. könyörgöm, usa-hoz mérten nagyon jó az eu internet, speciel a 27 gigát 38 perc alatt töltöm le.
másik indok az volt, hogy eu-ban nagyon sokan franciául és németül beszélnek, így majd a köv build-el lesz eu béta, mert így lokalizálva próbálhatják ki az eu playerek. no erre az angol nyelvűek nem picit rágtak be, speciel németül és franciául én sem igazán tudok, ellenben az angol az megy.
szóval sajnos BW/EA bullshit generálás volt.

bőven hívhatták volna a népet us szerverre, majd eu szerverek tesztjénél egy wipe és újra karigenerálás már eu szerveren.
8.
m1cZ
#6: ez csak logisztika kérdése.... az európai server park nem készült még el, azt nem akarják őket nagy laggal behívni az amcsi serverekre mert akkor az a gond
7.
g.man580
Kíváncsian várom hogy mi lesz belőle! Remélem nem lesz bukó!
6.
thernielle
#5: Lehet, de azért ennek van egy olyan üzenete is, hogy "bekaphatjátok, úgysem elsősorban nektek fejlesztjük ezt a játékot, nyenyenye!" :)
5.
m1cZ
Valahogy a gamekapocsnak mindig sikerül félre nyúlnia az SWTOR-os hírekkel... a Béta hétvége van, volt is, lesz is de ez egyenlőre még csak amerikára terjedt ki... a eu beta hétvége csúszott meg csak
4.
Dercsi
Elégé bukdácsolva indulnak a dolgai a gémnek, már most sok embernek okoz csalódást, mi lesz mikor megjelenik...???
3.
strike19
Reméljük nem jut a Star Wars Galaxy MMO-RPG sorsára.
2.
Xtime62
#1: Hát szerencsére nem igaz hogy a játék sehol se áll :D A béta videók alapján amit láttam kész van a game. Szeptember 12-én jön az új kliens a véglegeset közelíti. Elég sokat láttam már egy bétában lévő ismerős által és szerintem nem lesz bukta.
1.
vaszil1
Valahogy állandóan halasztják, mindíg van valami probléma.
Régebben volt egy hír, miszerint belsős emberek kiszivárogtatták azt, hogy a játék még sehol sem áll, csak zene, meg szinkronhang összehajingálva.
Másik hír az volt, hogy ez lesz az EA legnagyobb bukása.
Remélem nem így lesz, mert szeretem a Star Wars és a Kotor saga-t is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...