Nem marad folytatás nélkül a Shank

  • Írta: zoenn
  • 2011. szeptember 28.
  • Bejelentés
Link másolása
A tavalyi év egyik slágerterméke arcade fronton, az EA Shankje volt, így aztán nem ért bennünket meglepetés erejével a tény, hogy már javában készül a folytatás a Kleitől. A készítők megfontolták a rajongói visszajelzéseket, így a Shank 2 minden eddiginél kiforrottabb megvalósítás kap majd jövőre.

Az EA fejet hajtott a Klei akarata előtt, miszerint a csapat elkészítheti a Shank 2-t az EA Partners program keretében. Tavaly a játék első része szép sikereket ért el digitális formában, egy meglehetősen agresszív, vicces, rajzfilmszerű 2D-s cucc vált belőle, amolyan Grindhouse-filmekre hajazó hangulattal. A folytatás sem csavar nagyot a dolgokon, leszámítva a rajongói kívánságokat, amire a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek.

Így történhet meg az, hogy a Shank 2-ben már találunk arcade stílusú kooperatív túlélő módot.

"A kreativitás szempontjából a Shank igen sokat adott. Hallgattunk a közösség visszajelzéseire, így mindenki a saját íze szerint változtathatott a formulán" - mondta a Klei alapítója, Jamie Cheng. A Shank 2-nek ismét előnyére válik a mesteri harci mechanika, a vizuális stílus és a 2D-s animáció.

A megjelenés jövőre várható, PC-re és a konzolokra, kizárólag letölthető formában. Várjuk nagyon, hiszen imádjuk a képregényes környezetben történő vérbő hentelést.

7.
7.
rossitibi
#6: Én is igy vagyok vele,én is a double dragon-on nöttem fel,úgyhogy örülök az ilyesminek,pedig nem vagyok fan! :)
6.
6.
hakydakillah
5. Nem fog ezért senki utálni, ezt hívják erősen elfogult, szubjektív véleménynek. Ha neked nem jönnek be az ilyen hentelős játékok, akkor nem kell játszani :-) Én, aki Turtles, Double Dragon játékokon nőttem fel, örülni tudok minden hasonló próbálkozásnak, mert eszembe jutnak a régi szép idők. Ráadásul, itt zseniális lett a grafika (messze nem tucat flash kategória), a karakterek, rengeteg fegyver, kombó, megszerezhető dolog, jó kis történettel, és boss elleni harcokkal, mindez co-op lehetőséggel megfűszerezve. Igen, egy oldalnézetes játék is lehet jó :-) Hasonló példa a Shadow Complex volt, igaz az már 2D-3D mix volt.
5.
5.
Számomra hihetetlen, hogy egyáltalán vannak rajongóik :O Nekem a kreativitás és a Shank valahogy nem jut semmilyen formában az eszembe egy azon évben sem :( Viszont az ingyenes gagyi tucat flash azonnal beugrik. Tudom, szar, szemét állat vagyok és majd utálni fog az összes fanatikus, de akkor már inkább Braid vagy Trine...
4.
4.
rossitibi
Kurva jó játék! :)
Nekem tetszett!!!
1.
1.
hakydakillah
Ez egy jó hír. Imádtam a játékot, főleg a hangulat, stílus, grafika, bossok, és a coop végett. :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...