Már négymillió felhasználója van az Originnek

  • Írta: fojesz
  • 2011. szeptember 28.
  • Biznisz
Link másolása
Bár az Origin indulása koránt sem volt botrányoktól mentes, az Electronic Artsnak látszólag megérte elindítani a Steam vetélytársának kikiáltott digitális disztribúciós szolgáltatást, a rendszer immár több mint négymillió felhasználóval büszkélkedhet. A kiadó szerint ez még csak a kezdet.

Az EA Store-ból kifejlődött Origin kapott bőven hírverést az elmúlt hónapokban: csak innen tölthetjük le digitális úton a Star Wars: The Old Republicot, ráadásul az Electronic Arts látványosan összerúgta a port a Valve-val, és mindenféle mondvacsinált okra hivatkozva kivette a rivális szolgáltatásból a saját játékait. Mindezt csak megkoronázta a történet, mely szerint az Origin kliensalkalmazásának letöltésével és feltelepítésével a felhasználók az EULA-n keresztül jóváhagyták, hogy az EA adatot gyűjtsön róluk.

Ennek ellenére (vagy éppen ennek köszönhetően) a szolgáltatás száguld, immár 4,2 millió felhasználóval rendelkezik, igaz, ebben vélethetően az EA Store-tagok is benne vannak. A jó hírt az EA online értékesítéssel foglalkozó fejese, David DeMartini jelentette be, az úriember elmondása szerint eddig 1 millió tranzakciót bonyolítottak le és immár 300 letölthető játékot kínálnak, köztük mobilos és free-to-play címeket egyaránt, sőt a Gaikai közreműködésével távoli szerveren futó játékdemókat is lehet játszani a rendszeren keresztül.

DeMartini szerint ez csak a kezdet, ő nem lepődne meg, ha éves viszonylatban 100 százalékos növekedéssel számolhatnának a felhasználókat nézve, mint mondta, a kiadó újabb regisztrációhullámot vár a Battlefield 3 bétája, a Star Wars: The Old Republic és a Mass Effect 3 megjelenése kapcsán, továbbá az új Simsben is nagyon bizakodnak a cégnél. 

DeMartini újfent megjegyezte, a céljuk az, hogy idővel más kiadók is megjelentessék a játékaikat az Originen, ennek kapcsán hamarosan jelentős bejelentésekkel szolgálhatnak - azt külön megjegyezte, hogy azokra számítanak részben, akik valamilyen módon nem jönnek ki jól a Valve-val, és nem szeretik a Steamet. Az Origin nyitott piactér, DLC-k terén is maximális támogatást kap majd a többi vállalat, mindenki úgy frissíti a játékait, ahogy jól esik neki.

23.
23.
Lordnekroseth
Nemtudom tisztában vagy e azzal hogy , maga a gyártástechnológia miatt a Cd-k anyaga 4-5 évre van tervezve..ezután, hacsak nem hermetikusan véded őket elkezdenek tönkremenni.....mindenfélre söralátétezés nélkül is...

Amágy meg Ricsel egyetértek....és nem az a baj bazdmeg! hogy 1 helyre be kell regelni....hanem az hogy már így is 300 helyre be van az ember...pont az ilyen kreténbaromok miatt. És egyáltalán nem felhasználóbarát ez a hozzáálás.
Amúgy meg valóban, ha átveszik ezt akkor mint a blizzardnál...külön mindden cégnél kell majd accot csinálni és a végén az ember mr azt sem tudja hol veri a farkát csalánnal.
22.
22.
#15: De, amúgy pont erre gondoltam, hogy itt büszkélkednek hogy ennyi-meg ennyi felhasználó, de az nem azért mert olyan JÓ, hanem mert MUSZÁJ a BF-hez :D
21.
21.
hedzsooo
Ja, van mar UbiPlay is, v. mi a Ubisoft-tol, a Heroes VI Beta-hoz kellett rajta bejelentkeznem. Gondolom az is szeretne majd "1 szeletet maganak a tortabol" es ezert eselyes, h talan nem fogjak ok sem majd mashol kiadatni a jatekait a kesobbiek soran, csak a UbiPlay-en keresztul. OK, ez meg nem biztos, de szerintem konnyen megeshet a jovoben.
20.
20.
hedzsooo
#19: Ja, vam mar UbiPlay is, v. mi a Ubisoft-tol, a Heroes VI Beta-hoz kellett rajta bejelentkeznem. Gondolom az is szeretne majd "1 szeletet maganak a tortabol" es ezert eselyes, h talan nem fogjak ok sem majd mashol kiadatni a jatekait a kesobbiek soran, csak a UbiPlay-en keresztul. OK, ez meg nem biztos, de szerintem konnyen megeshet a jovoben.
19.
19.
l.rics16
ez is elég kibaszás a felhasználokkal aztán meg ha bejön lehet hogy más nagy cégek is szétmennek el nem akarom képzelni mi lenne ha minden egyes játék amit birok másra kéne bejelentkezni és mindegyiken felvenni a haverokat az összeset egyszerre járatni csak hogy lássa az ember mikor hol lehet tolni azt a végén minden játé gyárto végnek külön steam copy ja lenne és annyit látnál hogy megvan nyitva kb 30 program
18.
18.
Sun9us
#14: Sok sok éve nincs itthon asztali gép, laptopot használok, és az előző 3 gépem, is laptop volt. A bepattintós tálca, meg tény, hogy megeszi a lemezeket, főleg, amiket sokat használok. Valójában, tényleg az én hibám, de ezért is szeretem a steam-et.
A lemezes adathordozók, nálam fogyó eszközök.
17.
17.
givi6
a steams akciókat nem fogja tudni überelni !
mi a gta completed editiont, vagyis amiben mind a 3 rész benne van 8 euroért megrendeltük, életem legjobb üzlete volt
16.
16.
vytros
#13: Javaslom a lemezeket fordítva rakd az asztalra.
15.
15.
biohazard rex
arra talán nem gondoltak hogy abból a 4 millából 2,5 milla csak a bf beta miatt reggelt? :D
14.
14.
#13: Mi a szart csinálsz te a lemezeiddel? Azt használod a söralátétnek vagy mi? :-D Nekem még a Diablo 1 cd is full karcmentes, meg tiszta!
13.
13.
Sun9us
Most a hétvégén vettem meg a Company of Heroes-t 500 forintért, a steam-en. Na ezt űberelje az origin...
Amennyire ellene voltam, az online boltoknak, most annyira híve vagyok. Egy csomó DVD-met már nem olvas be a gép pl: Orange box 1. DVD, Oblivion GOTY 1. DVD.
Mind a hajamra kenhetem, ha nem lenne steam. Diablo 2 Play CD-sem működik, de ott van a Battlenet , úgyhogy megoldottam.
12.
12.
Kucu
Sziasztok,utána szeretnék nézni a játéknak de annyi Originnel nevű kapcsolatos dolog van hogy se a trailert meg se semmit nem tudok megnézni
Esetleg vki help pls!:D
11.
11.
falselight
#3: csinálj nagyobb drámát belőle, ha lehet. csak fel ne vágd az ereidet, amiért regisztrálnod kell még egy helyre.
10.
10.
LnB
#8: Jó én ezt meg is értem, de felhasználó szinten semmi kifogásolni valót nem találok benne, sőt a brutál akciók igen kecsegtetőek, nekem többször volt, hogy tartalékoltam minden hónapba a kártyámon pénzt várva a hétvégi akciókat :)
9.
9.
RECh
Attól még egy rakás sz*r. Csak a BF3 Beta miatt van ez...
8.
8.
fojesz
#7: Más, amit a felhasználók látnak, és más amit a kiadók, így értette DeMartini is. (Mondjuk kisebb fejlesztőktől én is csak jót hallottam a Steamről, azt viszont már nem tudom, hogy a nagyobb kiadóknak mennyire hátráltatja vagy nem hátráltatja a bizniszét.)
7.
7.
LnB
De mi a baj a steammel? én évek óta használom, vásárlok, és soha semmi baj nem volt. a Digitális terjesztésben vezető program. Ez ahogy az elöttem szóló írta kicseszés csak a felhasználókkal. Nincs szabad akarat, rákényszeríenek az ő szájízlésük szerint.
6.
6.
szcsaba1994
5.
5.
szcsaba1994
#3: Ezt szebben kellet volna mondani. Törölni fogják a a HSZ-t
Amúgy teljesen egyetértek veled
4.
4.
Cuppak
#1 Nekem a steam egyáltalán nem jön be, ez viszont bejön.
3.
3.
Lordnekroseth
Elég érdekes cikk. Elsőre az jut eszébe az embernek....mi közöm ehhez és hidegen hagy.
Másodikra meg az hogy, nemrossz dolog, legalább van konkurencia.
Aztán harmadjára rájön hogy ez az egész egy buzigeci faszopás baromság. Mert attól hogy még "konkurencia" ami a kapitalizmusban valójában egy nagy darab humbug mert nem létezik ....semmit sem jelent. Nem olcsóbb mnti a steam, nincs többjáték, sőtt kevesebb van.
És akkor meg lehet említeni hogy ezzel megint csak saját magukkal és a falhasználókka lbasznak ki, metr kibebaszottul rühellem, hogyha valami ilyen exkluzív és csak onnan tölthető le meg iylenek, mert akkor regisztálhatok megint +1 helyre csak mert ők kitalálták hogy ez meg az meg így megy úgy. Szóval elmehetnek a faszomba szopni gecit. Az egész marketinges baromság arra jó hogy egmás faszát verik csalánnal a felhasználónak me semmivel sem jobb.....
2.
2.
LnB
Kicsit úgy érzem, hogy ha lecseng a Battlefield 3 láz akkor majd kopik ez a népszerűség, nem is kicsit. De egyébbként az, hogy szakítottak a steam-el, azzal kicsit maguk alatt is vágják a fát. Vajon az exkluzivitások elviszik a hátán ezt a rendszert. Kétlem
1.
1.
erasmus
Miből gondolják hogy aki nem szereti a steamet majd ezt fogja?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...