Sony: a világ nincs kész a csak digitális piacra

  • Írta: InGen
  • 2011. október 10.
  • Érdekesség
Link másolása
A nagy konzolgyártók közül a Sony próbálkozott be elsőként egy csak digitális terjesztésre épülő platform elindításával - ez volt a PSP Go, és a várakozásoknak megfelelően hatalmasat is bukott a dolog. A Sony most elismeri hibáját: a világ még nem áll készen erre.

"Úgy hisszük, hogy néhány vásárló számára már elérkezett az idő, de sokak számára még nem" - kezdte nagyon bölcsen mondandóját az SCE Worldwide Studios elnöke, Shuhei Yoshida, ami bizonyítja, hogy félrebeszélésben a japán cégvezetők is olyan jók, mint európai vagy amerikai társaik.


Mindezzel persze gyakorlatilag azt ismerik el, hogy a PSP Go eleve egy baklövés volt, de semmi baj, mert a PlayStation Vita esetében már nem fogják elkövetni ezt a hibát: "Néhány Vita-játék, mint például az Uncharted: Golden Abyss, közelíteni fogja a 4 GB-ot, ami sok letöltést jelenthet egy olyan embernek, aki nem rendelkezik gyors szélessávú internettel. Ezen kívül sokan szeretnek vásárolgatni a boltokban, megkérdezni az eladókat a játékokkal kapcsolatban, és a helyszínen kipróbálni valamit - nem akarjuk ezeket a lehetőségeket elvenni a játékosoktól."

Yoshida után az SCEE új elnöke, Jim Ryan is beszállt a témába, és szimplán annyit mondott: "Léteznek olyan fogyasztók a világ különböző pontjain - elvégre ez egy globális termék -, ahol a digitális terjesztéssel még nem barátkoztak meg teljesen."

24.
24.
Quent1n
#18: Mi erre se jogilag se technikailag nem vagyunk felkészülve. Még egy tisztességes digitális zeneáruházra se nagyon futotta ahol nem kerülne annyiba egy szar mp3-as album mint a boltba a CD változat....

A Sony-ról annyit, hogy a PSP-s játékok szerintem se legyenek egy árba egy PS3-as játékkal, mert nem képviselnek olyan értéket és előállítani se kerül annyi pénzbe azért, nem beszélve, hogy a marketing költségek is alacsonyabbak jóval.

Vendu: Ez igaz, de az is, hogy bizalmatlanok vagyunk még én is. Meg úgy vagyok vele, hogy amíg egy digitális verzió ugyanannyiba kerül mint egy fizikai akkor miért vegyek digitálisat? Mikor egy gyárba préselt lemez jó eséllyel túlél engem... :P

Én még várom az áttörést a digitális terjesztés frontján, a Steam egy jó irány de még nem az igazi.
23.
23.
Nathan
én látni szeretem hogy mit veszek és szerintem nem vok ezzel egyedül
22.
22.
ReNegAdE
#18: Bárcsak azt mondhatnám hogy tévedsz!
21.
21.
sherex
hát ja a PSP Go nagy baklövés volt
20.
20.
p3ti
Nagyon remélem hogy a konzolok nem fognak a digitális letöltések felé hajlani ... Az oké hogy van a steam ahol bárki kedvére tölthet le játékokat , ugyan így vagyok az itunes-al is , de azért jó ha meg maradna a kézzel fogható része . Én legalábbis jobban szeretem a bluray/dvd formátumot.
18.
18.
TEEBEEX360
Hát mi magyarok sose leszünk készek erre. Legalábbis addig amíg ilyen helyzet van Mo-n. De javítsatok ki ha tévedek.
17.
17.
Raam989
A Sonynak elhiszem, egy PSP Go után teljesen hihetően hangzik ez az állítás. Bárki bármi mást mond, az hazudik... :D
16.
16.
fityman
Én gond nélkül tudok kártyával vásárplgatni PSN-en. Már vettem is kissebb szórakoztató alkotásokat.
14.
14.
givi6
Én mint letöltögetős, nagyon megszoktam az egészet, és nagy értelmét látom a dolognak, ha veszünk játékot, akkor mindenképpen steamen veszünk.
A szuvenírek hiánya lehet negatívum, de hülyeségnek tartom.
11.
11.
shatterhand
na ez az amikor a technológia robog ezerrel, de az ember meg nem
mert minek,hova és nincs annyi pénze
ez van
3D-t is inkább a kényszer viszi előre, mint a valós igény rá

A letöltés érdekelne, ha töredékébe kerülne. Mert így még eladni se tudom ps3on (csak körülményesen).
Jó ez a lemezes vagy akármilyen verzó amit a kezembe fogok.
9.
9.
Sun9us
Augusztus első hetében vettem meg az új gépem, de én még a DVD meghajtót, egyszer sem nyitottam ki. Lehet, hogy nem is működik. Na jó, azért csak működik.. :D, de most már azért sem nézem meg.
6.
6.
Vendu
Az emberek többsége vizuális típus ezért nem képes elfogadni azt, hogy létezhet szellemi dolog fizikai megjelenés nélkül. A valóság tényleg ez, valamin tárolni kell az adatot, úgyhogy most a DVD/BluRay vs. HDD ami csatázik egymással. Néztem a Steames árakat, valami olcsóbb az üzletben, viszont, ha már egy egész polcot foglalnának el a játékaim arra én nem eléggedetten néznék, hanem nagyon csúnyán, mert oda rakhatnék mást is.
5.
5.
Sun9us
Mondjuk olcsón kéne adni a játékokat? iTunes, Steam , ezekhez dől a lé, de ugye sokszor olyan akciók vannak, hogy szinte gombok, meg gatyamadzagért adnak AAA-s játékokat (másik esetében zenéket, filmeket, iPhone játékokat). Most néztem meg az Origin-t, hát van ember, aki ott vásárol? PsP-s játékokat, meg ne akarjanak Ps3-as játékok árán adni, mert szerintem kevés olyan hülye van, aki 50 euróért vesz online, igaz teljes értékű de mégis "alacsonyabb rendű" játékot. Majd ha ők is heti kétszer 80-90% os leértékeléseket csinálnak, 0,50-1 euróért szórnak frankó játékokat, akkor talán jobban meggondolja az ember, hogy dobozos játékot vesz, vagy csak "cd-key-t".
4.
4.
Talán mert az Apple érdekeltség és mivel az egy picit sznob dolog, ezért sokkal inkább működőképes, formálhatóbb, rugalmasabb a felhasználói bázisa. (Értem ez alatt azt, hogy ha az Apple azt mondja, ez most cool lesz, akkor a felhasználók hajlamosak elhinni nekik, hogy tényleg cool, mert eddig többnyire minden cool volt amire mondták :))) Aztán ne felejtsük el, hogy átlagosan egy számért 0.99 usd (euro)-t fizetsz, míg egy játék ára 40-50 usd (euro)... Nem egy kategória.

Én is szívesebben megyek el a boltba és veszem meg a dobozos változatot, mint letöltsek egy kvázi nem létező (account-függő) digitális számhalmazt (mondom ezt programozóként !!!) :D Egyszerűen jó érzés úgy leülni a gép mellé, hogy szemben van egy Mass Effect poszter, alatta meg ott van a két eredeti DVD, a két Crysis és még jó pár eredeti doboz mellett ! Szokások: én nem szeretek letöltögetni, a telepítés számomra nem egy rossz dolog, mint ahogy azt az amúgy ma már minden konzolos "élvező partner" is próbálja beállítani: egy izgalmas felvezető egy-egy szerzemény előtt. Pláne, ha concept-artokat mutogat és netán még zenél is ! :D

Ezzel nem azt mondom, hogy elutasítom teljes mértékben a digitális disztribúciót, csak amíg van alternatíva amit jobban szeretek, addig nem élek vele ! (Pl. muszáj lenne :) választanom vita, psp vagy a go között akkor tuti nem a go lenne a nyerő !)
3.
3.
Kantor
#2: a zenékben nincsenek Collectors, Special és ilyen Editionok, söt, a borítójuk sem nagy szám... viszont egy játéknak szerintem sokkal nagyobb az eszmei értéke, ha látod a polcodon, bármikor megnézheted a cd-t, a kiskönyvet hozzá... én amíg lehet, addig boltokból fogom venni a játékokat :)
2.
2.
andrasb
Hmm. mar csak azt nem ertem, hogy az iTunes hogyan lehet akkor sikeres.... Vagy csak a Sony toketlen?
1.
1.
peter.biro
Ez így van én is szeretem a shoppokat !
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...