THQ: jó volt a Space Marine, jó lesz a Saints Row

  • Írta: fojesz
  • 2011. november 4.
  • Biznisz
Link másolása
A THQ is közzétette a második pénzügyi negyedévére vonatkozó pénzügyi helyzetjelentését, ebből kiderült többek között, hogy a Warhammer 40.000: Space Marine volt az elmúlt három hónap legkeresettebb THQ-játéka. A karácsonyi szezon legnagyobb ásza a Saints Row: The Third lesz.

A THQ szeptemberrel véget ért második pénzügyi negyedéve után 46,6 millió dolláros veszteséget jelentett, ami valamivel több, mint a tavalyi üzleti év második negyede után elkönyvelt 40,6 millió dolláros mínusz. Brian Farrell, a cég elnöke és pénzügyi igazgatója szerint így is túlteljesítették a korábbi elvárásaikat, ráadásul ez az időszak hagyományosan kevés slágercímmel rendelkezik, az igazán nagy címek az év második felében várhatók.

A kiadó digitális bevételei is szépen emelkedtek, az elmúlt félévben éves szinten 68 százalékkal, ami összesen 119,6 millió dolláros árbevételt jelent. Mindez a jövőben fokozódhat, hiszen a THQ játékai is megjelennek az Electronic Arts Origin szolgáltatásának kínálatában: Farrell szerint az Originre "csak egy újabb üzletként" tekintenek, aminek hála további emberekhez tudják eljuttatni a játékaikat. A THQ egyébként nem akar saját online boltot nyitni.

A kiadó legnagyobb címe egyébként a Warhammer 40.000: Space Marine volt a negyedévben, ebből 1,2 millió példányt passzoltak el világszerte. A THQ szerint a Space Marine egy kevés felüdülést hozott a Warhammer 40.000-sorozat számára, mert remek eredményeket mutatott fel a lemezes eladások terén is - ez azért érdekes elsősorban, mert az eddigi Warhammer-játékok PC-sek voltak, és ezeket inkább a digitális terjesztőrendszereken keresztül vették a játékosok.

Jön az új Space Marine DLC

A THQ bejelentette, hogy decemberben jön a Space Marine következő DLC-je, ez a korábbi anyaggal ellentétben már fizetős lesz: 800 Microsoft Pontot, illetve 10 dollárt kell leszurkolni érte. Egy új Exterminus módot kapunk Chaos Unleashed címmel, amiben a Káosz erőit irányíthatjuk. Új kooperatív arénák, bossharcok és ellenséges egységek várjájk a rajongókat az új pályák mellett.


A THQ nem igen válaszolt a Dark Millenium Online-t firtató kérdésekre, egyelőre a fizetési modellekről beszéltek a kiadónál: az MMO alapvetően havidíjasnak készül, de beépítenek egy mikrotranzakciós rendszert is a rugalmasság kedvéért.

A Saints Row: The Third aratni fog

A várakozások szerint a Saints Row: The Third aratni fog, ez nemcsak az előrendeléseken látszik. A játék az Xbox Magazine-tól 9.5 pontot kapott a tízes skálán, míg a napokban megjelent Initiation Station nevű karakterkészítővel 750 ezer karaktert készítettek a rajongók. A THQ úgy véli, a harmadik negyedév (vagyis a karácsonyi szezon) a legjobb lehet a vállalat történetében, ebben közreműködik majd a WWE '12 és uDraw táblakiegészítő PS3-as és Xbox 360-as változata is.

2012-ben olyan címek jelennek meg a kiadó égisze alatt, mint a UFC Undisputed 3 (ez nem januárban jön végül, hanem február 14-én), a Disney Animator, a Metro: Last Light, a Devil's Third és a Darksiders 2.

10.
10.
shooter1234
#7: Akkor jó, kösz a megnyugtatást! :)
9.
9.
giga321
A THQ tól a Saints Row mellet a Metro Last Light-ot várom de nagyon nagyon.
8.
8.
kalandorklubbja
Az új Saints Row úúúúúúúggggggyyyyyy ááááááááámmmmmmmmm!
7.
7.
exact
#5: Ahogy nézem, ugyan az a csapat készíti a játékot, mint akik a Red Faction Armageddon-t is. Márpedig az valami hihetetlen jól optimalizált volt. Ráadásul a gépigény is szinte megegyezik, úgyhogy szerintem nem kell félnünk :)
6.
6.
Dudi
Azt nem értem a Company of Heroes-t miért nem folytatják. Legjobb játékuk volt. Sokkal jobb mint a Dawn of War 2
5.
5.
shooter1234
"A játék az Xbox Magazine-tól 9.5 pontot kapott a tízes skálán" :O Na az nem semmi! Remélem hogy a PC -s verzió nem lesz annyira sz*r mint a 2. résznél (optimalizáció meg a járművek irányítása) bár ahogy eddig elnézegettem a vidiket meg a gépigényt, láttam ezzel nem lesz gond. Várjuk sok szeretettel! :)
4.
4.
#1: Biztos hogy folytatni fogják ezt az univerzumot. Lesz Dawn of War 3 is és majd tuti lesz Space Marine 2 is, erre akár fogadnék is!
3.
3.
K2 The Highest
A Space Marines überbrutálisan király volt:)
A Saints Row-t pedig már alig vááárom :)
2.
2.
Necreon
Az elmúlt 3 hónap legsikeresebb THQ játéka = az elmúlt 3 hónapban megjelent egyetlen THQ játék.
1.
1.
Tacskoexe
De jó hogy nem akarnak Warhammer folytatást...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...