10 milliónál tart a Skyrim

  • Írta: InGen
  • 2011. december 16.
  • Biznisz
Link másolása
Örülünk, amikor egy igazán jó játékról halljuk, hogy remekül teljesít a pénztáraknál, s a The Elder Scrolls V: Skyrim bizony jól teljesít. A kiadó eddig 10 millió példányt szállított le a boltokba, s menet közben több rekordot is megdöntött a legendás sorozat új része.

A Bethesda 7 millió Skyrimet szállított ki a boltokba az első két napon, amiből a vásárlók rögtön el is kapkodtak 3,5 milliót. Az érdeklődés azóta sem lanyhult: az eladott darabszámokról nincsenek pontos információink, de a játék eddig 650 millió dollárt hozott a konyhára, s azóta az összesen leszállított kópiák darabszáma átlépte a 10 milliót.


A játék a Steamen is jól teljesít: ez volt a rendszer történetének leggyorsabban fogyó játéka, tehát úgy tűnik, a PC-sek is veszik rendesen. Ezt támasztja alá a Bethesda nyilatkozata is, miszerint a PC-s verzióból háromszor többet adtak el az Egyesült Államokban, mint az utána következő második legnépszerűbb PC-s anyagból.

Ezen kívül az első napon 280 ezer játékos volt egyszerre aktív a Steamen, ami ismét csak egy rekord, az Xbox Live-on pedig a második legaktívabb anyag volt a játék a Modern Warfare 3 után.

33.
33.
hedzsooo
#25: Azokat a "felesleges" konyveket el is lehet olvasni, sot meg szorakoztato is lehet... :P
32.
32.
Extol
#30: Elkezdhetik, csak úgy nincs semmi értelme. Biztos hogy nem a Googleval fordítanak.
31.
31.
Quent1n
#24: Azért azt nem árt megjegyezni, hogy már egy RPG is jobban fogy konzolon mint PC-n. Tehát örülünk a PC-s eladásoknak de ez így nem túl szívderítő...
http://www.vgchartz.com/worldtotals.php?name=Skyrim

Nem véletlen, hogy PC-s eladásokról számokat azért nem közöltek be csak egy ilyet, hogy 3szor jobban fogy mint a második... -.-

Ettől független grat a srácoknak manapság minden egyes PC-s eladásnak lehet örülni kb.
30.
30.
Stranger
#29: Magát a fordítást elkezdhetik, csak a játékba nem tudják beletenni.
29.
29.
Extol
#25: Addig az egész magyarítást nem lehet elkezdeni sem amíg ki nem jön a CK, Az pedig januárban lesz azt hiszem. Utána 2-3 év és meglesz az összes könyv és dialógus.
28.
28.
princeps27
#25: nyugi, előzményekből kiderül, hogy ez is min. 2 évig el fog tartani
27.
27.
SLi
Ennyit arról h konzolon nem fogynak jól a komplex játékok
26.
26.
Dragonborn
Mondjuk ez nem meglepő ha azt nézzük hogy az RPG műfaj milyen népszerü és ez a játék mennyivel jobb a vetélytársainál. Nálam abszolút az év játéka.
25.
25.
AmreyP
Nem tudja valaki hol tart a morrorhun a magyarosítással? magyaritás oldalon aki kivolt rakva már átadta nekik a magyaritását,feladta. De szerintem a forditásból legtöbb idö azzal a sok felesleges könyvel megy el,ami semmit se ér ha elakarod adni és nem is fejlödsz ha elolvasod:S ezért tartott sokáig az oblivion is :(
24.
24.
Cooper911
#2: Ennyi. Nem kell sirni meg vergődni a kalózkodás miatt, hanem jó játékot kell csinálni.
23.
23.
Cooper911
#9: Ez már a Morrowindben is csodálatos érzés volt. Főleg miután megtanultam lebegni :)
Beszerzem majd én is a Skyrimet.
22.
22.
Slik
#16: nekem kb. minden második őr ezt mondja :D
21.
21.
princeps27
Hát igen, megérdemelt eredmények. Csak azt sajnálom, hogy egyszerűbb lett a játék és sokkal könnyebb elérni benne a halhatatlan szintet, mint az Oblvionban.
20.
20.
Veldspar
Régen több játékkal is toltam, de aztán kaptam egy nyílvesszőt a térdembe.
19.
19.
Mortician
#18: Az USA-ban a Skyrim PC-s verziójából háromszor annyit adtak el, mint a PC-s eladásokban második helyen szereplő címből. Mi olyan nehéz ezen?
18.
18.
Stranger
#15: Angol szöveg: "In North America, the PC version of Skyrim outsold all other PC games three-to-one."
Most már semmit nem értek. xd
17.
17.
adamsfamily
#16: Whiterun-ban az őrök szokták mondogatni.
16.
16.
venoom
#11: léci mond el hogy honnan jött ez szöveg, youtubon is sokszor olvasni :D de eddig nem jöttem rá, a játékban sem talakoztam eddig vele :D
15.
15.
Game Fan
"Ezt támasztja alá a Bethesda nyilatkozata is, miszerint a PC-s verzióból háromszor többet adtak el az Egyesült Államokban, mint az utána következő második legnépszerűbb PC-s anyagból." WTF? :DDDD többet adtak el PC-s ből mint PC-s ből? :D
14.
14.
Stranger
Hozzám nem régiben jutott el a hype, de én inkább elkezdtem Morrowindezni, a többinek legalább lemegy addig az ára.
Bár még nem vittem végig, de egyenlőre mindent visz. Ha a Skyrim hasonló csak jobb grafikával, akkor nem csodálkozok az eladáson.
13.
13.
vuliem
Nem is vártam mást ettől, jöhet a 6. rész xD
12.
12.
giga321
11.
11.
Raszti
csak nehogy aztán a fejlesztők nyílvesszőt kapjanak a térdükbe :DDD
10.
10.
Sun9us
Bárki bármit mond, szerintem nem olyan jók a küldetések, a Skyrim-ben, mint az Oblivion-ban. Igaz még csak 63 óra játék van benn, és a fő küldetéseket, még el sem kezdtem, de végigtoltam, az összes "céhet" és egy kicsit csalódás volt nekem.
A Dark Brotherhood ütős volt, de a többi, elég gyengére sikeredett.
(A Daedra küldik is ötletesek.)
9.
9.
thernielle
Örülök, és büszke vagyok rá, hogy a Skyrim-os közösséghez tartozom :)
Életem talán első olyan játéka, amiben _tényleg_ oda megyek és akkor és úgy, ahogyan szeretnék. Ahol nem csak marketing-szöveg az "open-world RPG", hanem ténylegesen kapok az arcomba egy szabadon bejárható, élő, hatalmas világot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...