Retteg a nextgentől a Naughty Dog

  • Írta: InGen
  • 2011. december 20.
  • Érdekesség
Link másolása
A Naughty Dog készíti a jelenlegi generáció legszebb játékait, úgyhogy mondhatjuk, hogy eléggé jól kiismerték a PlayStation 3 képességeit, s ki tudják használni annak közel teljes erejét. Nem csoda hát, hogy ennyi tapasztalat után a stúdió nagyon fél a következő generációtól.

A Naughty Dog társelnöke, Evan Wells beszélt arról, hogy habár geekként mindig örül annak, ha valami új kütyüt vehet, azonban annak használhatósága, kiforrottsága - a kezdetekben legalábbis - megkérdőjelezhető. Ezen kívül egy stúdió számára hatalmas teherrel jár a váltás egy teljesen másik gépre.

"Amikor egy új technológiára váltasz, minden nap kész szenvedés, a haladás nagyon lassú, és teljesen más hozzáállás és mentalitás kell az emberek részéről, hogy ezen átverekedjék magukat, és erre sajnos nem mindenki képes" - mondta Wells, aki szerint a Naughty Dog legsötétebb időszaka volt a PS2-ről PS3-ra váltás. Ebben az időszakban hetente veszítettek el újabb és újabb embereket a csapatból.


Christophe Balestra, egy másik Naughty Dog fejes ugyanakkor hozzátette, hogy ebből a váltásból rengeteget tanultak, és nem fogják még egyszer elkövetni ugyanazokat a hibákat. A következő fejlesztésekről csak annyit mondott: az egyik csapat a The Last of Us kalapálásával van elfoglalva, míg az Uncharted-brigád egy része DLC-ket készít, másik része pedig szabadságon van. Miután a csapat újra összeállt, megbeszélik, hogy mihez kezdenek - ennek eredménye lehet, hogy a jelenlegi, de lehet, hogy a következő generáción fog megmutatkozni.

23.
23.
Quent1n
Jo cikk csak az nem derült ki számomra h mitől "retteg" vagy " nagyon fél" a ND :D .... Egy szo se volt arrol h para lenne
. :p
22.
22.
Giggsy
#20: Ehhez csak annyit, hogy a 2006-os meg annál korábbi megjelenéseket össze sem lehet hasonlítani a mostaniakkal. Ha megnézed a videójáték iparág évről évre nő. Egyszerűen üzletileg nem engedhetnek meg maguknak ekkora csúszást, különösen, ha mondjuk az MS is akkortájt jönne az új Xbox-szal. A Vita megjelenése is inkább arra példa, hogy mennyire rövidül a megjelenések közti idő. Ami a 30%-os esést illeti, szerintem aki nem tud kiadni 100-at egy konzolra, az 70-et sem fog tudni. Az már szinte mindegy, hogy az áruhitel havi 8ezer, vagy 6500...
21.
21.
cannondale
#19: bocs "ha" lemaradt a #16 elejerol....keso este van mar...en is csak talalgattam:)
20.
20.
cannondale
#19: PS3 Megjelenés ideje: JP2006. november 11. EU2007. március 23.
http://hu.wikipedia.org/wiki/PS3
PS2 Megjelenés ideje: JP2000. március 4.. EU2000. november 24.
http://hu.wikipedia.org/wiki/PS2
PS1 Megjelenés ideje: JP1994. december 4. EU1995. szeptember
http://hu.wikipedia.org/wiki/PlayStation
szoval ennyit a ps4 megjelenesi datum elteres(ek)rol...nemtudom,h lesz-e 2013-ban...szereintem nem,illetve nagyon remelem,h nem csak 2014-ig tok feleslegesnek tartanam ha megjelenne...
olcsosagrol meg annyit: volt ps2 slim,ps3 slim...na miertne lenne ps4 slim 30%-al olcsobban?
19.
19.
Giggsy
#18: Hát PS3-on az Uncharted-nél nagyon szebb játék nincs, szóval akkor miről is vitázunk? Jaaaa, hogy a Battlefield 3 magasan veri grafikában? Hát ja, de PC-n és nem konzolon. Egyszerűen annál többet már nem lehet kihozni a mostani generációból, mint amire a Naughty Dog képes.

#16: azért tudna érdekelni, hogy honnan vagy te ilyen kurva informált, mert amennyire én tudom, még sehol nincs semmi konkrét infó (még pletyka szinten sem) a következő generáció megjelenéséről. Az meg, hogy egy év eltérés lenne Japán és a világ többi része között? Hát mégis mit szívtál te, hogy ilyeneket kitalálsz? És a PS Vita-val példálozol? Tudod mekkora az eltérés a Japán és az EU megjelenés között? Két hónap. Kettő. Az már részletkérdés, hogy közben ugrik egyet az évszám. Ami meg az áresés illeti: hát nézd meg, hogy mennyit esett a PS3 ára a megjelenés óta. (megsúgom közel annyit sem, mint a vele egyidős csúcs PC-k ára) Szóval aki újonnan nem tudja megvenni, az jó eséllyel egy-két évvel később sem fogja tudni...
18.
18.
wardprod
"A Naughty Dog készíti a jelenlegi generáció legszebb játékait"

Pararel Universe? Most komolyan. Csak nézzetek szét.
17.
17.
samatagrav09
#3: a crash team volt a legjobb lehett jött több azóta de az nem hozza azt az élményt
16.
16.
cannondale
#15: 2013-ban meeg csak Japanban lesz elerheto (lasd pl vita) ami Usa-Europa 2014 lesz.....sot eloszor draga lesz es mire arban is elfogadhato lesz az 2015 karacsonya lesz....
ennyi. raeresz.
15.
15.
p3ti
#5: 2006 óta van boxom , én el tudnék viselni vmi "újdonságot" pl. egy gen váltást ... De sztem jó lenne még csinálnának 1-2 jó címet a mostani konzolokra . 2013ba valszeg már váltanak ^^
13.
13.
Gurren
#2: ugye tisztában vagy vele, hogy a ps3 egy 5 éves gép és még be sem jelentették az újat? a számítástechnikában az 5+ év igencsak nagy idő.
12.
12.
strike19
Szerintem sincs itt az ideje a generáció váltásnak.A PS3 szerintem az elmúlt egy évbe kezdett a csúcsra jönni.Megfizethető lett a konzol.A sony-nak a legfájóbb pont a ps3-ba a késő start volt.
10.
10.
ReNegAdE
#3: Crash nem róka hanem bandikut!;)
9.
9.
Vopesz
#5: Teljesen megértelek, én is naponta írok egy anyázós emailt a Nintendónak, mert már nem csinálnak játékot a '93-ban vásárolt Snes-emre. Sőt az akkor vásárolt farmerem is már elég szűk, szóval a Lewis-nek is küldök anyázós emaileket.
8.
8.
randall13
#5: Üdvözöllek a kapitalizmusban!
7.
7.
Porcupine Tool
#5: Nem értem miért bomolsz...ha csak most lesz ps3-ad,akkor is van egy generációnyi előnyöd.Miért érdekel,hogy mire jön az U4,mikor még ott van előtted zseniális 3 rész,a többi játékról nem is beszélve (GT5,God Of War3,Killzone-ok,Red Dead Redemption,Heavy Rain,Metal Gear4 stb..stb)
Szerintem még a generáció váltás odébb van,de ha be is következik akkor is rendben lesz a ps3 támogatottsága,ahogy a ps2-é is teljesen korrekt volt.
6.
6.
Stranger
#2: Lesz biztos, sőt talán még mindig csak PS3-as lesz sztem... Tényleg nyomatná már a marketinget a Sony, ha 1-2 év múlva jelenne meg a nextgen. Szerintem...
5.
5.
ferikesz
de nem én ezt ugy gondoltam h minek adnak ki ennyi gépet???minden ember akinek eddig volt ilyen gépe v( xbox360 ) az jol becumizik mert 1 idő után nem gyártanak majd a gépére játékokat pl: a régi XBOX-ra sem gyártanak már; ps2 re is csak kurva ritkán adnak ki és sztem igy fog járni majd a ps3 és a xbox360 is. nem akartam hülyeséget mondani de ez igy van :(
4.
4.
A Sony most már egyértelműen kiteríthetné a kártyáit, hogy lesz e következő generáció és mikor! Sok embert érdekelne, nem alaptalanul!
3.
3.
ferikesz
#1: igazad van:) én nagyon szerettem még azt a kis szaros rókát :) de az uj részek azok nem tetszettek annyira csak a crash bandicoot. CRASH FOREVER
2.
2.
ferikesz
ne már bassza meg :((( most karácsonyra kapom a ps3-am aztán kiderül h a következő uncharted már nem is erre a konzolra lessz...????ekkora faszságot....bocsánat a randa kifejezésért de kurva ideges vok...a másik meg az...mi a fenének ennyi gépet gyártani????csináljanak 1 jót azt csháá...de igazábol sztem kurvára semmi baj nincs a ps3-mal minek csinálnak ps4-et v mit tom én mit...az mit tud majd hejettem viszi végig a játékot közbe meg főz 1 kávét???
1.
1.
samatagrav09
van benne valami de azért ezekre is nyomhatnának crasht
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...