500 millió dollárba kerülhetett az Old Republic

  • Írta: fojesz
  • 2012. január 19.
  • Érdekesség
Link másolása
Az Electronic Arts természetesen nem árulta el, hogy mennyibe került neki a Star Wars: The Old Republic fejlesztése és kiadása, de elemzői vélemények szerint akár félmilliárd dollárt is beleölhetett a kiadó a projektbe. Azt eddig is tudtuk, hogy az EA még nem készült ekkora dobásra.

A BioWare már jó előre leszögezte: sem ő, sem pedig az Electronic Arts nem készült még olyan nagyszabású projekttel, mint amilyen a tavaly decemberben megjelent Star Wars: The Old Republic volt. Az MMO-k fejlesztési költsége egyébként is magasabb szokott lenni, mint egy szimpla akciójátéké, de ha elhisszük Doug Creutz elemző véleményét, az Old Republic úgy általában is a rekorderek között lehet.

A Cowen & Co szakembere ugyanis azt tippeli, hogy az Electronic Arts összesen akár 500 millió dollárért is beleölthetett a projektbe, ami elképesztően nagy összeg, és lényegesen nagyobb Michael Pachter májusban jósolt 80 millió dollárjához képest. Creutz persze nemcsak a puszta fejlesztési költségeket számolta bele a végeredménybe: ő "minden befektetést" idesorolt, tehát vélhetően hozzácsapta a szerverek, a terjesztés vagy akár a Star Wars-jogdíjak költségeit is.

Creutz szerint az EA tapasztalt kiadó módjára valószínűleg minimalizálta a kockázatokat, de az Old Republic mindebből kifolyólag még így is rizikós projekt, aminek a kifizetődése attól is függ, hogy a Star Wars brand hogyan teljesít. Az EA bejelentése szerint egyébként mintegy 1 millió játékos vette meg az MMO-t, akik összesen 60 millió órát töltöttek el a játékban - ez megfelel a cég korábban várt és remélt számainak.

22.
22.
Lordnekroseth
Egyébként anyira nem lenne gáz. Szerintem manapság még egy b kategóriás mmo ban is több pénz van mint egy ratyi usa filmben a moziban....Az imaxon kívül már a Pesti mozik is panganak.
20.
20.
Giggsy
#19: Én elhiszem, hogy az animációk k.va drágák, de akárhogy számol az ember, lehetetlen annyi ésszerűen számolt költséget összekaparni, hogy kijöjjön az úriember becslése. Még megközelíteni sem lehet sehogy. Hát filmforgatásnál nem mernek ilyen költségvetésekbe belemenni, akkor mégis hogy mernék ezt megtenni egy MMORPG-vel ami azért elég durván rétegközönséget céloz meg. Elég azt megnézni, hogy a Call of Duty ami sajnos most a legsikeresebb játék, nem produkál ennyi bevételt (amiből ugye nem minden pénz a kiadóé) Szóval a szememben egy "szakember" aki ilyen kijelentést tesz, az leírta magát egy életre.
19.
19.
Lordnekroseth
Ezzel egyetértek. Ezek a random hú most találjunk ki valami hírt szarok egyre idegesítőbbek. Egyre ritkábban találok rendes hírt a Gk-n.
De azért megjegyezném, ogy az animációk kibaszott drágák, de valójában ki lehet azt is lőni, mert öszesen van 3 Cgi a játékban.
18.
18.
Gariss
#17: Senki sem mondta, hogy 500 millióba került. Ahogy a cikkben is írják "A Cowen & Co szakembere ugyanis azt tippeli, hogy az Electronic Arts összesen akár 500 millió dollárért is beleölthetett a projektbe".

Ennyi, ha Józsi bácsi lakatost kérdezik meg, ő is benyög egy random számot, szóval ez a számadat legalább annyira hiteles, mint a GK cikkek fele, amik ma már flamebait és bulvárhírekből állnak.
Egyébiránt, ha olyan magas lett volna a költségvetés, akkor annyi pénzből nem egy nevenincs fejlesztőcsapattal hegesztenek egy atomszar optimalizálatlan enginet, hanem mondjuk mint az Aion esetében az Unreal enginet használják fel.

De Creutz elemző szava biztos többet ér.
17.
17.
Giggsy
Árulja már el nekem valaki, hogy egy videójátékban mi a halál kerülhetett volna 500 millióba. A giga költségvetésű filmek szoktak ennek a FELÉBE kerülni, pedig ott fizetni kell a színészeket (fejenként 10 millás nagyságrend a nagy sztároknak, min 5 a kisebbeknek) a stábot a helyszíneken, bérelni kell a helyet ahol forgatják, ami nem kinti cucc ott fel kell építeni a díszleteket, meg kell szervezni a logisztikát, ami cirka 3-400 ember és a filmes anyag szállítása, marketing, és még ott van a számítógépes utómunka is, ami mondjuk egy Avatar típusú film esetében önmagában felvesz akkora emberanyagot és időt, mint egy videójáték fejlesztése. Szóval ezek után mégis mi a halál kerülhetne 500 millióba egy játék elkészítésén? A szerverparkot nyilván nem nulláról kellett felépíteni hozzá (ha úgy lenne sem lehetne ennyire gigantikus összeg), a marketing és terjesztési költségek a filmeknél is megvannak, a Star Wars brand pedig nem lehet ilyen drága, ha ennyien készítenek vele játékokat. Szerintem a faszi valami megdöbbentőt akart mondani, de csak magát égeti vele. Amúgy nem kell nagy fejszámolónak lenni, hogy rájöjjünk az 1 millió az rohadt alacsony szám lenne az EA-nek, ha 500-ba került volna a játék fejlesztése. Ekkora játékosállománnyal hosszú évek alatt válna nullszadóssá a termék, szóval kétlem, hogy elégedettek lennének, ha 500 millát tesznek bele.
16.
16.
Just S
#4: Dcrysis sztem ha a grafon túl teszed magad kellemeset fogsz csalódni
Nem mellesleg sztem a fele annyira se mese szerű csak h 1 példát említsek mint a wow de ha haterek ne essenek nekem( Perfect world, rf online) am maxon egész szép:)
15.
15.
Hab
#14: Pedig méltó utódja a KOTOR-nak, csak éppen multiplayer. :) A design sem annyira gyermeteg mint a Clone wars. A kis pureblood-om még csak Dark side IV-es de már elég parán néz ki.
14.
14.
#11: A JK-k óta a KOTOR 1-2 kivételével nem volt egyetlen épkézláb SW játék sem, hacsak nem még az Empire At War, annak is főleg a zseniálisan újszerű kiegészítője, vagy a TFU. (no nem a rettentően idegesítő "Next-gen" szutyok, nekem szerencsére még volt szerencsém a PS2-es változathoz is, nagyon sok dolog jobban el lett találva benne mint a PC-sben, pedig nálam szerencsére azzal sem voltak performance gondok, de az "old-gen" játék jobb rendezéssel, jobban válogatott zenékkel és ügyesebben használt kameraállásokkal operál a történet során, és szerencsére abban nincsen rád ható idióta fizika!)


Magával a brand-al már 10 éve csak az ilyen régi, lojális fanokra építenek, és nem a minőségre utaznak. Pontosan tudja a LucasArts hogy sok gamernek és SW fannak fűződnek szép emlékei a régi, zseniális Star Wars játékokhoz. Mára a SW egy vicc. Én már csak könyveket olvasok, azokhoz is gyakran csak angolul lehet már hozzáférni, késnek is meg a fordítások is szutykok... Valaha SW fan voltam, ma már inkább csak a regények fanja vagyok, és a zenéit hallgatom. Nem értem miért kellett ezzel a Clone Wars külsővel elcseszni ezt a játékot. Még nem próbáltam, de erősen kétlem hogy méltó helyettesítése lehetne egy történet-centrikus KOTOR3-nak - annak kellett volna elkészülnie e helyett!
13.
13.
HerodPK
#7: idejét sem tudom mikor jott ki valamire valo SW jaték Pc re talan az utolos a Republic Commando volt ..ami igen nivos jo féle anyag lett.....szoval ez nem futyihuzogatas ahogy te mondanad....-nem beszolas ,falme war start- de ez nem cod hogy évente 1 itt van egyétek.....igazan nem latok tartalmat ebben a kijelentésedben.....kulonben is az SW orok.....max akkor nem ha épp 2000 korul szuletél.....
11.
11.
Ra1D3n
#7: És ez miért is zavar? Önmagában a Star Wars-ban elég nagy potenciál van ahhoz, hogy egy élvezetes játékot lehessen rá építeni. Minden idők kedvenc játékaim között a Jedi Knight játékok ott vannak, és eddig az Old Republic is igen csak jól szerepel, meg kell hagyni, nagyon jó történetvezetéssel, és látszik rajta, hogy törődtek vele elég sokat mire piacra került.

Necreon: Mai napig nem létezik olyan játék, amit 100%-ig készen adnak ki egyből a megjelenés napján, szóval nem tudom miért fröcsögsz baromságokat. A WoW sem készen jelent meg, és az MMORPG-k fontos eleme, hogy a tartalmat folyamatosan készítik hozzá, ezáltal az előfizetők egyre újabb és újabb instákba és raid-ekre mehetnek, valamint új területeket fedezhetnek fel, és nem hagyják ott a játékot pár hónap játék után...
10.
10.
Ecneb
#2: megint? nem inkább még mindig?
9.
9.
Donpedro
Jó kérdés hogy ebből mennyi volt a liszensz :)
8.
8.
Neo1989
#7: Illetve egyediket és bőrt akartam, már komás vok sorry .
7.
7.
Neo1989
Kíváncsi vagyok meddig húzzák ezt a SW-ról lehúztunk 1000-bötr de még megpróbáljuk az 1001-edeiekt is :)
6.
6.
killzone2
Hát reméljük nem váltanak majd F2P módra 1-2 év múlva (főleg DC módra...ha az a pénzlimit nem lenne). A graf meg a game amúgy okés,de a side mission-ök kicsit szárazak. (ezzel szemben a sztori fordulatos és jó) A raidekből még kevés van,de a sima instákból viszonlag sok. Hiába még kell pár hónap,hogy a patch tenger után teljes legyen a játék. Végülis a WoW sem 1 hónap alatt lett sikeres és bug nélküli.
5.
5.
Necreon
Lehet nem ártott volna befejezni mielőtt kiadják.
4.
4.
Dcrysis02
Én erősen gondolkodtam azon hogy beszerzem a játékot. De az Istenért sem akarja bevenni a gyomrom ezt a rajzfilmes cell-shade grafikát. Jól néz ki, nem arról van szó, de mikor kijött az trailer, (mikor az űrhajó bezuhan és a fénykardok előtörnek a sötétből) akkor azt hittem végre egy újabb komoly játékkal van dolgunk. Így is komoly, de nem elég komor.

Itt vagy még dareal, vagy egészen átmentél Lurker módba?
3.
3.
Adamknight
Kár, hogy a most készülő "sorozatok", és játékok színvonala egyre inkább csak a 12-14 éveseknek szól. (Itt nem az Old Republicra gondolok XD.)
2.
2.
Gengszter
George Lucas megint kaszálni fog szerintem nagyon szépen.
1.
1.
wardprod
"aminek a kifizetődése attól is függ, hogy a Star Wars brand hogyan teljesít"

Ez maximum a kezdeti bevételeket nyomja sz.tem. Amint megunják / belefáradnak a népek onnantól a brand sem segít. Persze lehet fordítva is, növekedhet is a népessége, de annak szintúgy nem lesz köze a nevéhez.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...