QuakeCon 2012: Megvan a dátum

  • Írta: zoenn
  • 2012. január 25.
  • Rendezvény
Link másolása
Idén is megrendezi a szokásos évi összeröffenését az id Software, az eseménynek ismét a Hilton Anatole Hotel ad otthont Dallasban. Szokás szerint itt lesz Észak-Amerika legnagyobb LAN-partija, de reméljük Carmackék elhintenek pár infómorzsát a készülő Doom 4-ről is.

Az id Software csapata kapott hideget-meleget idén ősszel, amikor megjelent a Rage nevű csodája, mely főleg a technológiai bakijairól és a régivonalas játékmenetéről volt híres. Nem hagyott maradandó nyomot a történelemben, minden bizonnyal Carmackék jó magyarázatot találnak a malőrre. Erre 2012. augusztus 2-től augusztus 5-ig lehetőségük lesz a Texas államban található Dallasban, ahol ismét kibérelték a Hilton Anatole Hotelt házi rendezvényük számára.

A Zenimax égisze alá tartozó Bethesda játékai és persze az id Software új csemegéi is kinn lesznek a helyszínen, a programozóisten, John Carmack beszédet tart, s remélhetőleg a Doom 4-ről is szó esik majd. Urambocsá', talán látunk is valamit belőle. Ezen felül számos gyártó elhozza a legújabb PC-s hardvereket és szoftvereket, illetve lesz Quake-bajnokság is, hiszen itt lesz a régió legnagyobb LAN-partija, ahogy azt évről-évre megszokhattuk.

Ha ott akarsz aludni, akkor 154 dollárodba fáj majd egy szoba a konferencia éjszakáján. A részletes programról ezen a linken tájékozódhatsz majd.

5.
5.
LtK
Ha nem mutatnak semmit a Doom 4ről húzzák le magukat a vécén.
3.
3.
drat576
#2: én is pont ugyanígy érzek és persze várom az új DOOM-ot
2.
2.
KENKILL
Én hatalmasat csalódtam a Rage-ben, úgyhogy remélem a Doom 4-el már tényleg összekapják magukat!
1.
1.
daenath
Doom 4-rol jo volna halani valamit, mar reg varok rola nemi infot, a jatekrol nem is beszelve ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...