Új címekkel erősít a THQ, késik az új Metro

  • Írta: fojesz
  • 2012. február 4.
  • Biznisz
Link másolása
A cím megírása közben gondolkodtam, hogy kellene ide valami "négyes metró" vicc, de inkább letettem róla. A lényeg: a THQ közölte a negyedéves pénzügyi jelentését, amiből kiderül, hogy a kiadó számtalan új játékkal készül a következő évekre, hogy így újra régi fényében tündököljön.

A THQ a decemberrel véget ért negyedévben tavalyhoz képest 9,2 millió dollárral kevesebb, 305,4 millió dolláros árbevételt ért el, míg a vesztesége 14,9 millió dollárról 55,9 millió dollárra nőtt. Az utóbbi időben sok rosszat pletykáltak a kiadóról, többek között az eladásáról is szóltak a hírbeszédek. Bár ennek jelét nem adta egyelőre a cég, az tisztán látszik, hogy bele kell húznia: a korábbi közleménynek megfelelően a jövőben a gyerekjátékokból kevesebbet gyárt majd a THQ, s inkább a hardcore címekre fog koncentrálni.

Te (nem) rajzolsz

A uDraw ugyan nem kapott túl nagy figyelmet hazánkban, a rajzolós kiegészítő nagyon fontos szerepet játszott a kiadó lehangoló eredményeiben. Az eladások sem a belső, sem a külső becsléseket nem hozták, noha a THQ korábban rekordnegyedévre számított. A jelenlegi állás szerint a cégnek 1,4 millió uDraw táblája van raktáron, ezeken a reményei szerint nagyobb leárazások segítségével túl tud majd adni.

A THQ két legsikeresebb címe a Saints Row és a WWE, a Saints Row: The Thirdből 3,8 millió példányt szállítottak le a boltoknak világszerte, ami rekord darabszám a kiadó történetében, és még a DLC-i is jól szerepeltek. Az Initiation Station karakterszerkesztőben 10 millió hőst hoztak létre a játékosok, a kiadó úgy véli, durván 5-6 millió darabszámos szállítmányt érhet el a cím a pályafutása során. A megreformált WWE '12-ből 2 millió példányt szállítottak le az üzleteknek.

Ezekre a játékokra várunk

A THQ a 2013-as üzleti évre (ez áprilisban kezdődik) hét fontosabb megjelenéssel számol, ezek közé tartozik két eddig bejelentetlen játék, a Darksiders II, a South Park: The Game, az új WWE, a Devil's Third és a Metro: Last Light is, utóbbi viszont csak az utolsó negyedévben érkezik, tehát a naptár szerint már csak jövőre kerülhet boltokba.

A THQ - valószínűleg a korábbi pletykák után - a 2014-es pénzügyi évre is összeállított egy listát: állítása szerint 2013 áprilisa után érkezik a Turtle Rock Studios új játéka, a Warhammer 40.000: Dark Millenium Online, az inSANE, a Crytek-féle Homefront 2, az Assassin's Creed-veterán Patrice Désilets új játéka, valamint további négy új, még bejelentetlen cím - ezek közül egyébként egy-kettő valószínűleg már next-gen projekt lesz, miután a kiadó nagy lehetőséget lát az új konzolgenerációban.

Érdekes fejlemény egyébként, hogy szintén a pletykákra reagálva, a THQ elárulta: a Dark Millenium Online fejlesztése nem fog leállni, de a vezérigazgató, Brian Farrell szerint realisztikusan nézve a dolgokat, valószínűleg szükségük lesz egy partnerre a projekt elindításához.

Átszervezések jönnek

Ahogy arról már cikkeztünk a napokban, a THQ átszervezésekre készülődik, hogy az alacsonyabb forgalma mellé elviselhetőbb költségeket tudjon párosítani. A kiadó 60 millió dollár takarítana meg 240 ember elküldéséből, valamint újabb 100 milliót a gyerekjátékok háttérbeszorításával: a kiadó már két licencszerződést is felmondott, további kettőről tárgyal, valamint a uDraw is fiókba kerül egy időre. Az átalakítások 11 millió dollárba kerülnek.

A bejelentésekre a THQ részvényeinek ára még tovább zuhant, jelenleg a papírok 24 százalékkal kevesebbet, 58 centet érnek.

14.
14.
Andrew
Számomra a Metro:Last Light a legjobban várt játék gondolom páratoknak is,erre jövőre fog csak kijönni :( .De addig biztos tökéletesnél is jobbra fogják fejleszteni és alig fogunk betelni vele :D
13.
13.
Senshi
A Tales of Valorban csalódtam rendesen, de bízok benne hogy egy teljesértékű folytatást képesek lesznek csinálni.
12.
12.
LtK
Az év legszomorúbb híre =(
11.
11.
wildláma
Én ezt olvastam még régebben:
"The company’s five internal studios are developing games aligned to several of THQ’s key franchises, including the upcoming launch of UFC® Undisputed™ 3 and Darksiders® II, as well as Company of Heroes, inSANE, Saints Row, Warhammer 40,000, and the new title from Patrice Désilets and his team."

úgyhogy a Company of Heroes is a listán van, aminek felettébb örülök
10.
10.
Raatkainen
#9: Az attól függ, hogy kinek a világának a végét értjük világvégének.
5.
5.
randall13
"A kiadó 60 millió dollár takarítana meg 240 ember elküldéséből..."

Fejenként 250.000$, azaz 55.125.000HUF o.O
4.
4.
X360_FaNbOy
Picsába...Sajnálom a Metro-t...azért remélem sikerül befejezniük
3.
3.
Sogi
#2: rohadtul várom már én is, top3-as listámban szerepel
2.
2.
Dcrysis02
Metro. :(

Elég sokat késik a játék, de legalább nem lesz összecsapott. Remélem nem azért tolták el, hogy többjátékos módot rakhassanak bele.
1.
1.
Füles
Ja ja a 4-es is késik már pár éve...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...