Need for Speed filmadaptáció készülhet

  • Írta: zoenn
  • 2012. április 13.
  • Cooltúra
A pletykák szerint az Electronic Arts arra törekszik, hogy tető alá hozzon egy mozifilmet a Need for Speed alapján. A jelentések arról szólnak, hogy a kiadó már fel is kereste John Gatins producert, hogy dolgozzon ki egy filmet a fékevesztett autóversenyek világában.

Habár a Halálos iramban-filmek kétségtelenül nagy hatással voltak a Need for Speed legutóbbi epizódjaira, a hasonlóság nem véletlen. Mégis az EA úgy gondolja, hogy nincs akadály egy NFS mozi előtt, s a jelek szerint már meg is tette az első lépéseket ennek megvalósítására.

Felkérte John Gatinst, a Vasököl, a Dreamer és a közelgő Flight producerét, hogy dolgozza ki a filmadaptáció terveit. A kiadó co-producerként szállna be a buliba, a forgatókönyvért pedig George Gatins felelne. Dögös nők, gyors verdák és a non-stop popcorn-akcó szinte garantált.

Ráadásul több stúdió is ajánlattételre kész, a Paramount, a Sony és a Warner Bros. is érdeklődik a produkció felől, a szóbeszédek szerint összesen hét társaság szeretné nyélbe ütni a filmet. Az EA még gondolkodik, hogy kié lesz a projekt.

A Need for Speed-játékokból összesen 18 rész készült és 100 millió dollárt generáltak az EA-nek. A frencsájz megállná a helyét a filmiparban is, reméljük, a kritikusok is odáig lesznek érte.

Ezek is érdekelhetnek

33.
Menyus
#32: Erre szerintem a legjobb példa a Tokyo Drift és a Carbon, hisz a többi film és játék esetében is egymásnak keltették a hipe-ot, hisz amit előző nap a moziban láttál azt másnap otthon a gép(vagy bármi más) előtt nyomtad... Gondolom a kanyonpárbajok és a valaha volt legélvezetesebb driftek az NFS-ben megmagyarázzák a hasonlatot.(A trollok miatt mondtam csak, hogy a legélvezetesebb és nem a legprecízebb, legszebb, legélethűbb stb.)
32.
Menyus
Én NFS rajongóként sem látok ebben túl sok értelmet az NFS és a Halálos Iram kölcsönösen generálták egymást... vagy inkább csak a játék alkalmazkodott a filmhez(tehát lekoppintotta: van neon-nincs neon, van zsaru-nincs zsaru, utcai versenyző-beépített ügynök stb.) ami nem is gond mert az ötletek jók voltak csak a kivitelezés nem... Én azt mondom hagyjuk meg a szakmát Vin Diesel és Paul Walker-nek.
29.
Optimus Prime
#24: LOL XD

Az a The Bay-es trailer állatira olyan, mint a Transformers filmjei. :D Camaro, az a másik autó... Sideswipe volt a 2-ben, a főhős csávó tisztára Shia, a csaj meg... mindegy, szűk ruha, szexi, fiatal, bla-bla. Robbanás, slow-mo, napfény... YEEAAHH.
Nem is tudom miért voltak bukások a filmek... Ja, nem volt benne Transformer. XD

A Dead Space-t Verhoeven-nek vagy Cronenberg-nek kéne adni, esetleg Carpenter. De abból úgyse lesz lesz semmi, csak a középkategóriás anime-copy DVD only filmek.
28.
xxxgamer4ever
#4: Lájkolom minden szavát mester! :)
27.
abydos
Michael Bay által készített NFS így nézne ki: http://www.youtube.com/watch?v=zp2HROFjxxk
26.
Quent1n
Várom a Sims3 filmet! :D Amúgy az NFS Run -bol el tudnék képzelni egy filmet simán de még a Shiftekből is ki lehet hozni egy olyat mint pl. az a Stallone féle versenyzős film volt anno. Csak akarni kell és miért ne? :)
25.
shooter1234
#24: Esetleg bukósisak lesz rajta, sötétített plexivel. Amúgy szerintem csak az, hogy NFS. Meg esetleg valami nfs rész "sztoriát" veszik alapul. PL.: The run, vagy a Most Wantedből a fekalista, vagy esetleg UC vagy Carbon vagy mittomén és átdolgozzák annyiban, hogy lesz egy neves főhősünk, akinek remélhetőleg nem csak a becenevét fogjuk megtudni, mert akkor az lehetne Player is. :D
24.
Hubert Cumberdale
És mi fogja megkülönböztetni a halálos iramban szériától? Sosem száll majd ki a fő hős a kocsiból és deréktól lefele nem lesz teste?
23.
shooter1234
Ez lol. TCM -en volt kint április elsején egy ilyen hír és hát sokan bevettük (a szerkesztők jól megtréfáltak:)). Most erre meg tényleg lesz?
22.
Macifasz
#4: Tök felesleges lenne egy ME film. ;-)
20.
SLi
#15: Egy ilyen filmtől mégis mi más várnál, akció. csajok, kocsik, 0 sztori. Másfél órára elfeledkezel a világról és kész , egy hét és el is felejted. Nincs ezzel baj ha nem akar többnek látszódni.
19.
drakomen
Szerintem egy NFS filmhez egyértelműen Michael Bayt kell felkérni. Igaz h a Transformers-t szét b@szta de egy NFS film pazarul nézne ki ha ő ülne a rendezői székben, Csúcs sport autók, dögös nagy picsájú, nagy dudájú, szopós szájú rib@.cok, száguldás, robbanások, extrém körülmények. Simán megnézném. :D
18.
KeXxX
Ha egy csomó ribanc lesz a filmben akkor elnevezhetik majd Need more bitch-re :D
17.
Mortis
Való igaz, ha a Torpedóból adaptáció készült, akkor ebből miért ne? Várom a Singstar-mozgóképet.
16.
JBoy
Mass Effect is döfi volna (persze bizonyos feltételekkel)
15.
daenath
Kinek kell ez? Az egesz film max arrol szolna hogy dogos bulak es speci kocsik, hogy betoduljon a tesztoszteron nep a moziba, meg jatekbol is sok az NFS nemhogy filmbo. Dead Space nah az mar dofi volna.
14.
greenmelon
#13: A két Undergroundon kívül mely részek "loptak" a Halálos Iramból?
13.
Optimus Prime
Most ez minek? Ott a Halálos iramban széria meg a Death Race is. Utóbbi egyszer láttam. Az NFS az elmúlt évek alatt tényleg lopott a Halálos iramtól és ezért lett olyan... shitstorm, amilyen. :S

De mint lentebb is írták: adják Boll-nak a rendezést, az ő filmjei akkor is sikeresek, ha buknak. :D
(vagy ott az Asylum)
12.
IceColdKillah
Én inkább a Halálos Iramban 6. részét várom!
11.
NECROMORPH
#6 Azt megmondom! Dead Space...nagy költségvetéssel és James Cameron rendezésével...
(sohaj) Megy ám az álmodozás, első lennék, aki előrendelné a filmet BluRay-ben
10.
giga321
Én simán megnézném bár nekem a Fast and Furious 5 eléggé feltette a mércét bár igaz ami igaz nem volt benne csak 1 illegális verseny az is gyorsulás , egy jó kis tuningolt autókat akarok látni éjszakai de akár nappali illegális autóversenyzést nem lenne rossz.
8.
hl89x9
ebből is minden évben lesz új rész? :P
6.
grindcore
Inkább csináljanak Dead Space filmet végre...
4.
drakomen
Szerintem senkinek sincs szüksége egy NFS mozira.
Egy ME film kellene, de az nagyon.

De ami a legjobb lenne ha végre lenne Halo film. :3
3.
DON GONDOCS
Hamár filmadaptációt, akarnak akkor inkább valamelyik szerepjátékukat vennék elő.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...