500 millióért eladná magát a Gaikai

  • Írta: fojesz
  • 2012. június 23.
  • Pletyka
Link másolása
Bár a Sony sokat pletykált felvásárlási akciója végül nem valósult meg, a hírek szerint a Gaikai nagyon is hajlik arra, hogy valaki felvásárolja. Persze nem aprópénzért, a cég vezetősége állítólag azzal bízott meg brókereket, hogy 500 millió dollárért találjanak vevőt a cloud gaming szolgáltatóra.

Pezseg a cloud gaming piac, legalábbis a pletykák szerint: az utóbbi időben többször hallottunk grandiózusnak vélt mozgolódásokról, más kérdés, hogy ezeknek nem sikerült túllépniük a játékújságok híroldalait.

Az elmúlt hetek legnagyobb történése az volt, hogy az OnLive leszerződött az LG-vel, a Gaikai pedig a Samsunggal, arról viszont egy szó sem esett, hogy a korábbi híreknek megfelelően a Sony bármelyikükre pályázott volna. Utóbbi pletykát mind a konzolgyártó, mind a cloud gaming szolgáltatók cáfolták, igaz, a CVG úgy tudja: a Sony és a Gaikai valóban tárgyalt a megállapodásról, azonban ebből végül nem lett semmi.

Most a CNN Money szállított olyan infókat, miszerint a Gaikai eladná magát, meg nem nevezett forrásokból úgy értesült a lap, hogy a cég már brókereket is fogadott, hogy azok keressenek olyan vevőt, akik legalább 500 millió dollárért fizetnének érte. Bár ennél több konkrétum nem látott napvilágot, a hírek szerint az ügylet lebonyolítása nem lesz egyszerű, ugyanis több vállalatnak, így a Benchmark Capitalnak, a Rustin Canyon Partnersnek, az Intel Capitalnak, a New Enterprise Associatesnek és a Qualcomm Venturesnek is részesedése van a cégben.

2.
2.
kanos005
Hát ha nem lenne olyan kicseszet homályosa Gaikai akkor jó is lenne :D
1.
1.
shifteeh
egész jó ajánlat. szerintem én megveszem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...