A legfrissebb hazai játékeladási toplista

  • Írta: fojesz
  • 2012. július 9.
  • Toplista
Link másolása
Megint a Diablo harmadik része vezeti a hazai játékeladási toplistát, úgy tűnik, megtörhetetlen a Blizzard sikerszériája, hiába kapott új kiegészítőt a Battlefield 3, és hiába tombolt az EB-láz az országban. A második továbbra is az új Battlefield prémiumszolgáltatása.

A Diablo III vezeti a hazai játékeladási toplistát, őt pedig a múlt héthez hasonlóan a Battlefield 3 Premium követi. A dobogó harmadik fokára az utóbbi időben kissé eltűnt Ghost Recon: Future Soldier állhatott, ami nem csoda: éppen a toplista összeállításának hetén jelent meg a játék PC-s verziója. A dobogóról így ezúttal lecsúszott a Battlefield 3, és az UEFA Euro 2012 is hátraesett egy helyet.

A hatodik helyezettünk a The Sims 3 lett, őt a World of Warcraft előfizetői kártya követi. A nyolcadik helyet egy újonc, a Battlefield 3: Close Quarters foglalja el: bár a toplista dobozos játékokkal foglalkozik, az új DLC letöltő kódja ilyen formában is elérhető, így ezeknek az értékesítései kerültek be az összesítésbe. A kilencedik helyen a FIFA 12 terpeszkedik, míg az élbolyt a The Sims 3: Pets zárja. A teljes listát itt böngészhetitek!

  1. Diablo III
  2. Battlefield 3 Premium
  3. Ghost Recon: Future Soldier
  4. Battlefield 3
  5. UEFA Euro 2012
  6. The Sims 3
  7. World of Warcraft előfizetői kártya
  8. Battlefield 3: Close Quarters
  9. FIFA 12
  10. The Sims 3 Pets
31.
31.
BryceHUN
#30: Nem szeretem a dubstepet. :3
30.
30.
kontakt
#29: Miért, nem az ?: )

Az okát írtam le, hogy miért kerül ennyibe. Mert ők is nagyon jól tudják, hogy visszajön a játék ára, akkor meg nem tök mindegy, hogy 10 vagy 15?
Mert olyan nincs, hogy ne találj olyan tárgyat amit ne tudj jó áron értékesíteni AH vagy RMAH ban.Az már más kérdés, hogy sokan nincsenek tisztában egyes tárgyak valódi értékével, és eladják 45ezer aranyért amit kivásárolok és eladok 30euroért.Az ilyenek jönnek írni kommentet, hogy szar a drop, és milyen drága már ez a gééém.brühühü
Egyébként ez menő most köztetek, hogy gyerünk fikázzuk kollektívában a diablo árát, mert ez most olyan trendi dolog?
El is tudom ezt képzelni, megláttok egy diablo hírt, na írjuk meg gyorsan 100x-ra, hogy szar a drop és drága a játék, hogy még trendibb legyetek még valami buzi dubstepet is bekapcsoltok kommentelés közben.
29.
29.
BryceHUN
#26: 1, Nem a rendszert fikáztam, hanem azt hogy valaki ezt a rendszert hozza fel a játék árát fikázó emberek ellen. Ha JÓ a játék, és megéri az árát akkor 15 ezer forint ide vagy oda megveszi az ember (ha telik rá). Olyat írni hogy a játék "ingyenes" elég bátor dolog.

Az meg hogy a "Blizzard szemszögéből ez jó üzlet" egy percig sem állítottam az ellenkezőjét. Sőt amennyit még pluszba befognak szedni a kiegészítők + (ne adj isten) DLC-ből az sem lesz kevés.
27.
27.
robogo98
a clóz qárterzt ahányan prémiumosak anyian meg veték
26.
26.
kontakt
#23: Nem kell elhinned, nem vesztünk semmit veled.
Ha 20ért árulták volna akkor is visszajön az ára, de az már irreálisan sok lett volna.
Most a blizzard szemszögéből nézem: 13-15 ezer pont jó ár érte, mert ezt még kifizeti mindenki (elég az eladásokat megnézni), plusz az RMAH-ból is kapnak minden egyes eladás után, és még a játékos is jól jár mert keres vele pénzt.
Ők abból indulnak ki, hogy ott az RMAH mint kereseti lehetőség,amit csak a hülye nem fog használni, és ez így is van. Mert neked nem kerül semmibe a használata, maximum a bankszámlád havi díja ami nálam pl 200FT, de erre meg eleve szükségem van diablo nélkül is.
Szóval ez a rendszer zseniális.
23.
23.
BryceHUN
#22: "A játék áráról meg annyit, hogy INGYENES! .RMAH-ban lazán vissza tudod hozni a játék árát, szóval kár nyávogni az ára miatt, ezt a blizzard is tudja, épp ezért nem volt olcsó. "

Vicces fiú vagy te.
22.
22.
kontakt
#15: nem egészen, ha hiszed ha nem nem használtam guid-et d2höz, és lvl86 fele álltam le vele. csak józan logika kell hozzá, meg mindig jó érzés volt amikor jött a pillanat, hogy szintet lépek és szétoszthatom a pontjaim.

Randal13:neked nem is való ez,te gondolom metro szimulátorokat futtatsz ahol előre és hátra kell menni. Az való neked.

A játék áráról meg annyit, hogy INGYENES! .RMAH-ban lazán vissza tudod hozni a játék árát, szóval kár nyávogni az ára miatt, ezt a blizzard is tudja, épp ezért nem volt olcsó.
21.
21.
Quent1n
#18: Egyszerű. Akik hajlandóak pénzt adni a játékokért azok ilyeneket vesznek pl. mert tök jól lehet egy nappaliban egymással játszani vele. Hangulatos. :) Főleg, hogy most volt EB ugye. Nem kell hatalmas számokra gondolni max 10ezres tételekről lehet szó.

lackosor6: +1
20.
20.
lackosor6
Nem mondanám, hogy a diablo2 fejlődésrendszere sokkal jobb volt, hanem magát a játékot nevezném tartósabbnak! A "kettőben" végigtoltál egy karaktert valamilyen módon myondjuk 40-50-es szintig, amikor kiderült, hogy az az ágazat jó vagy rossz, máshogy mondva életképes a játék későbbi szakaszában vagy nem! Lehet ez egy-két puhánynak nem okozott örömet, de nekem pl. már volt vagy négy 80-as körüli palám, mire rájöttem, hogy még mindig van olyan kombináció a képességekkel (plusz a "szinerdzsik"), amikkel egy másmilyen karaktert lehet indítani! És akkor jönnek a rúnaszavak stb. amiket már többen is mondtatok itt...Szerencsére én nem vettem meg a játékot, hanem egy barátom kölcsönadta, hogy végigtoljam a sztori miatt! Jobb is, mert ez a játék NEM ÉR MEG 15 ezret...
19.
19.
sunstreaker
A gép rohadtul nem tudja, hogy én mire akarok rakni.. ezért szar, hogy automatice rádtolja a skill pontokat.., a 60 szintet, meg nemtudom, hogy találták ki, vagy hogy gondolták.. nagyon kevés.. HELL - en már eléred. 80 szint már sokkal korrektebb lenne..
18.
18.
Jinbobo
Battlefield...minden mennyiségben.
Számomra rejtély hogy van egy 2 focis játék a top 10-ben?!
17.
17.
Quent1n
#10: "sokan nincsenek tisztában vele, hogy a diablo-t nem pár hónapra tervezték, nem fél év hanem kb 4 év kell neki szerintem mire teljessé válik." De a pénzt már elkérik érte megjelenéskor és nem is keveset. Ez itt a baj sokaknak. 13 ezerért nekem sose kéne egy olyan játék amit majd patchelgetnek meg majd teljessé válik. Volt rá elég idejük, hogy teljes legyen lehetett volna több béta fázis még. :S

randall13: Ez elég paraszt beszólás volt. Miért lennének gyökerek? Mennyivel gyökerebbek mint a tuningauto fanok, a gyurosok, a sortmániások vagy bárki más aki ennyire szeret valamit?
16.
16.
randall13
Adja az Isten, hogy sose legyek olyan gyökér megszállott, mint itt alattam páran.
15.
15.
simon 555
#10: "A D2es pont elosztósdi, skill rendszer, szint fejlődés sokkal jobb volt"
snem tök mind1,hogy te osztod el a pontot a netes guidek szerint(ha nem így teszel akkor nagy valószínűséggel szar lesz a karakter) vagy pedig a gép automatikusan elossza ahogy a legjobb?
13.
13.
Cooper911
Hú emlékszem mennyit toltunk a World of Warcraft előfizetői kártyával. Havernak is volt egy csomó és cserélgettünk. Csak havernak nem fért bele a PCI slotba a gamecard, de azért igy is jó volt. :)

Csinálok valami gagyi játékot, lesz hozzá 1Ft-ért előfizetői kártya és az lesz az első helyen az eladási listában :D
10.
10.
kontakt
sokan nincsenek tisztában vele, hogy a diablo-t nem pár hónapra tervezték, nem fél év hanem kb 4 év kell neki szerintem mire teljessé válik.A kezdeti "hibákat" (most nem a server oldalira gondolok) mind azért hagyták benne, mert előre meg van a forgatókönyvük már, hogy mik azok a változtatások amiket ha véghez visznek akkor újra és újra át kell szervezni a gear-ed infernon, így folyamatosan él és virul az AH, RMAH.A drop is emiatt olyan amilyen, semmi jó nem sülne ki abból ha minden lvl63as item high lenne, egyből azt eredményezné, hogy 4 hónap alatt az összes játékos kigurítja a gamet és félre is teszi.
Viszont való igaz, hogy a jelenlegi állapota már kezd unalmas lenni akármelyik ACT-on játszik az ember, ez az amit már ők is beismertek.A D2es pont elosztósdi, skill rendszer, szint fejlődés sokkal jobb volt, most már belátom én is. Ez a lvl 60 kevés, hiányzik a rúnázás is.
Nagyon remélem, hogy kitalálnak valamit és nem csak a kereskedést tartják majd szem előtt mert akkor ennek lőttek.
9.
9.
Nathan
#1: a hangulat miatt kell venni :D
8.
8.
Skyer
Diablot akkor lesz értelme venni, ha bekerül a pvp, és patchekkel felnyomják.
Kb. fél év múlva én is megveszem majd, ha már kiforrott minden.
6.
6.
rics92
LOOOL WoW gamecard 7. helyen??? Ilyen se fordult elő sűrűn.
5.
5.
Füles
Ahogy nézem a Wow-osok átpártoldak a Diablo 3-hoz...
4.
4.
shifteeh
#3: hát ez is egy jó kérdés
3.
3.
brianaspirin
én meg azt nem értem, hogy a sims 3 miért van még a top 10-ben
2.
2.
shifteeh
#1: számomra meg az, hogy miért kell évről évre új focis játékot venni :D
1.
1.
Hardy
Feldolgozhatatlan számomra, hogy minek kell megvenni az UEFA Euro 2012-t... FIFA 12-ben csinál egy bajnokságot EB néven és szvsz...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...