GC 2012: Idén még nem csökken a Vita ára

  • Írta: fojesz
  • 2012. augusztus 17.
  • Hír
Link másolása
A Sony szerint a mérnökeik jelenleg is azon dolgoznak, hogy csökkentsék a PlayStation Vita gyártási költségeit, azonban idén még biztosan nem fogják olcsóbban árulni a konzolt, helyette új csomagokkal, játékokkal és szolgáltatásokkal próbálják meggyőzni az érdeklődőket.

A Sony Worldwide Studios fejese, Shuhei Yoshida az Eurogamernek árulta el, hogy bár a japán vállalat mérnökei jelenleg is a Vita gyártási költségeinek lenyomásán fáradoznak, ettől függetlenül idén biztosan nem várható árcsökkentés. A Vita nem éppen úgy rajtolt, mint azt bárki várta volna, így az sem volt kizárható, hogy a Sony a Nintendo nyomdokaiba lép, és még idő előtt leárazza a gépet.

Nos, erre nem kerül sor egyelőre, de lesz majd árcsökkentés - addig a Sony különböző módszerekkel próbálja majd vásárlásra bírni az érdeklődőket. Az egyik fegyver az új bundle kiszerelések kiadása lesz, amik jó értéket képviselhetnek a játékosok pénztárcájának szemszögéből, hiszen a konzol mellé egy játék is jár ajándékba: külön bundle érkezik majd például a LittleBigPlanet Vitához, a Call of Duty: Black Ops - Declassifiedhoz és az Assassin's Creed III: Liberationhöz is.

A Sony emellett azokat az általános kritikákat is szem előtt tartja, amik a gyenge játékfelhozatalt kritizálták. Yoshida szerint a hardver meggyőzte az embereket, és bár a nyitócímkínálat is a legerősebb volt a PlayStation márka történetében, a rajongók még több tartalmat akarnak. Erre válasz, hogy a Sony Gamescom-konferenciáján meglehetősen sok Vita-cím felvonult, illetve a PlayStation Mobile szolgáltatás és a PS1-es játékok emulálásának lehetősége is a tartalombővítési célokat szolgálja.

A kérdés már csak az: elég lesz ez?

31.
31.
Kumite
#30: A probléma az,hogy ezek közül csak az UC és a Gravity Rush a platform exkluzív, mert a többi vagy nem jelent még meg (az általad felsorolt 14 játék majdnem fele, összesen 6 cím: AC, COD, LBP, NFS, Killzone, Silent Hill) vagy a nagykonzolos verzió (butított) átirata.
30.
30.
simon 555
Nem értem miért lett volna üzleti bukás amikor az összes SONY konzol kezdő eladásai közül(értsd,megjelenés hetében) ha jól emlékszem a listára ami volt akkor a 3. legjobban teljesítő volt és ahogy a hírben is van ez jelent meg a legnagyobb játékfelhozatallal.
Azt meg senki ne mondja,hogy az AC,UC,Mortal Kombat,COD,FIFA,LBP,Gravity Rush,MLB(baseball),Silent Hill,MMA,WipeOut,F1,Killzone,NFS nem elég HC játék.
Ezek csak a nagyobb játékok amik vannak nagy konzolokra is,és még nem telt el 1 év a konzol megjelenése óta,aztán még ott van a csomó arcade játék.
Szerintem bőven elég az 1 éves felhozatala a konzolnak.Simán megér 200 eurot.
Csak azért nem vettem még mert nincs most annyi pénzem és ami van kell PS3 játékokra:D
29.
29.
Gamelord
#28: Egyetértek, van még ideje a Vitának. A kép pedig egy klasszikus, még 1 régebbi hírnél volt, akkor is sokaknak feltűnt a csávó arca :)
28.
28.
p3ti
OFF : Én speciel a képen kúrva jót röhögtem :) a középső japónak a feje.... mintha arra gondolna hogy : "mikor aláírtam azt a szerződést , hogy megkapom ingyen a Vitat, akkor el kellet volna olvasnom az apró betűs részt is..."
A másik kettő pedig : "Hát el ám ..." és már kapta is a seggrepacsit :D
ON : Sztem nem kell temetni a gépet , a 3DS sem úgy indult hogy megőrültek volna érte , sőt egy jó ideig nem is volt jóformán játék felhozatala . De beindult , és működik . Amúgy aki egy kicsit követte a GC-t , az tudja , hogy jönnek itt még jó címek , csak idő kérdése .
27.
27.
Kumite
#26: Sosem vagyok életkorra alapozó, de 14 évesen én is így gondoltam. Ez a 18 évesekre is vonatkozik.

Rohadtul nem így működik :)
26.
26.
turi
#25: szerintem meg igen..ha nagyon kell...
25.
25.
Gamelord
#24: Hát ez nagyon nem így működik :)
24.
24.
markoci555
akinek kell az megveszi akármennyiért, akkor miért ne legyen több bevétel?
22.
22.
bendikee
Szép, akkor megint nem nő a Sony eladása azért tart most csak a VITA 1m felett...
21.
21.
batmanlego
Én a 3ds-re esküszök de attól még nem rossz a vita.egy kicsit políroztak volna rajta és úgy jobb lett volna.sok szerencsét a vitának.
20.
20.
gegory
ÉS hol a PS2 emuláció ha a gép majd nem erősebb amint a PS3? (Tudom teljesen más a kód futtató környezet és a hardver is de az istenért ne hogy már ne tudják megoldani ezt csak akarat kérdése[akarat alatt a pénz/profit hajszát értem])
19.
19.
Kumite
18.
18.
tkacsa
Doboyzkonzolokra is varni kellett 1-2 ev mire kijottek az igazi hc jatekok,,,vita ugyanerre a sorsra van itelve,,,
Inkabb tv re kotheto kabel csatlakozo problema orvoslasa kene,
14.
14.
samatagrav09
#7: Nos eleinte a 3Ds is bukás volt és mégis produkált valamit pedig egyáltalán nem nagy szám újítások terén szóval a Vita még befuthat
13.
13.
#11: PlayStation Mobile: jatekok PlayStation-certified androidos mobilokra (Sony, HTC, Asus) es Vitara. Ertelemszeruen PS Storeban veszed meg oket egyszer, es letoltheted telefonra es Vitara is. A hirek alapjan lesz (bar meg nem az indulaskor) trophy es leaderboard support is.
11.
11.
Yanez
Emberek!Nem tudja valaki mi a szar akar lenni az a Psvita mobile?Sejtem,hogy mi,de akkor sem értem.Bővebben,valaki?Am pedig szerintem karácsonyra már csökkentenek az árából.
10.
10.
Gamelord
#7: 3ds: 2011. február 26-án
Vita: 2011. december 17
Azért nem teljesen ugyanakkor, majdnem 1 év eltérés, de valóban nem állnak jól a dolgok.
9.
9.
Sun9us
"Idén még nem csökken a Vita ára" miért? annyian veszik? :D
A sony elképesztő lehetőséget baltázott el a vitá-val. Az egészben, pedig a legnevetségesebb, hogy nem a termék szar, hanem az üzletpolitikájuk.
7.
7.
galmat
#6: A PS Vita nagy bukás a Sonynak. Általában lapítanak az eladásokról, de tény, hogy a konkurens kézikonzol,a Nintendo 3DS ugyanakkor jelent meg, és már eladtak belőle 19 millió darabot, addig a Vita ugyanennyi idő alatt még csak 2 millió példánynál tart. Hát ez bizony epic fail. Ez a hír szintén.
4.
4.
turi
nem tervezem mostanában a beszerzését, sőt jó esetben 2013 karácsonyán.egyenlőre elvagyok a ps3-mammal
3.
3.
shooter1234
Az a gáz hog nem jönnek rá HC játékok, pedig ha kijönne 1-2 multiplatform cím, akkor simán elbírná ezt a vita is. Csak ugye egy olyan platnira fejleszteni, amit alig vesznek az nem üzlet a másik félnek sem. :(
1.
1.
GameMaister95
Szerintem több pénzt is megérne mikor a szar telefonokè elkèrnek 120 at.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...