A konzolháborúról forgatna filmet a Sony?

  • Írta: fojesz
  • 2012. augusztus 26.
  • Érdekesség
Link másolása
Igen, legalábbis a cég által levédetett domainek alapján. A Sony nem kevesebb, mint tizennyolc idevágó internetes címet foglalt le magának, ami komoly szándékot tükröz: a találgatások szerint ha nem is mozifilmet csinál majd a vállalat a témában, de egy ütős kis reklámkampány összejöhet belőle.

Disztópia: a jövőben konzolgyártó vállalatok vívják a háborújukat egymás ellen, zászlajaik alatt fórumozók milliói vonulnak fel, hogy az agresszív videojátékoktól begőzölve kontrollervezetékkel fojtsák meg egymást.

Valahogy így képzelünk el mi egy konzolháborúról szóló filmet, aztán meglátjuk, mit ütne össze a Sony a témában! Merthogy a találgatások szerint erre készül, augusztus 23-án nem kevesebb, mint 18 domaincímet védetett le, amik a "konzolháború" szókapcsolathoz köthetők filmes vonatkozásban. Érdekesség, hogy a regisztráció nem a PlayStationért felelős Sony Computer Entertainment nevéhez köthető, hanem a Sony Pictureséhez, ami a nagyvállalat filmes részlege.

A jövő évben esedékes generációváltás valószínűleg mindennél jobban kiélezi majd a Sony, a Microsoft és a Nintendo csatározását, mindenképpen aktuális lehet egy ilyen film, és persze az is lehet - ahogy a Fusible megjegyzi -, hogy nem konkrét moziról, hanem mondjuk egy PS4-es reklámkampány előkészítéséről van szó. Kíváncsiak vagyunk, bármi is legyen ez!

A következő címek érintettek:

  • console-war.net
  • console-warmovie.com
  • console-wars.net
  • console-warsmovie.com
  • consolewar-movie.com
  • consolewar-movie.net
  • consolewar.net
  • consolewarmovie.com
  • consolewars-movie.com
  • consolewars-movie.net
  • consolewarsmovie.com
  • theconsolewar-movie.com
  • theconsolewar-movie.net
  • theconsolewar.net
  • theconsolewarmovie.com
  • theconsolewars-movie.com
  • theconsolewars-movie.net
  • theconsolewarsmovie.com
30.
30.
Jinbobo
29.
29.
giga321
Tudnak ám unatkozni sonynál is ahogy látom.
27.
27.
jszili32
Ha már nem megy a konzol téma akkor elekzd enek filmet forgatni!!?
XD
26.
26.
DevilGamer
Fórumok a hadsereg és a média a csatatér? De, szerintem ez akkora egy hülyeség, nem, inkább egy felesleges dolog! Konzolháború? Mit érnek el vele? Az ember úgy is azt a konzolt veszi meg amelyiket akarja.
25.
25.
daenath
#24: Star Wars = Clone Wars = Console Wars (heheheheheheh)
24.
24.
daenath
Hackers 2, csak nem hiszem hogy itt valalna Angelina Jolie foszerepet, azert az otlet nem rossz, eleg hiteles volna, Konzolok Haboruja!!!!! MEGALOL
23.
23.
Gamelord
Az viszont érdekes, hogy a konzol háborúról pont az egyik résztvevő csinál filmet. Eltudom képzelni, ahogy majd promózzák a PS4-et, és a többiről selejtként beszélnek :)
22.
22.
frankdelgado
Na megnézném azt a konzolháborút. Tekintettel arra,hogy a hardcore játékosok mind játékgép előtt felnőtt nyüzüge,v elhízott, mekiskaján, csipszen,meg koca kólán nevelt véglények...olyan lenne ez a háború mint ahogy egy ronggyá gyúrt rendőr haverom ( aki kuveroskodott is) leírta az egyetemista bulikat: "Apám! Ezek fél óráig ütik egymást és nincs rajtuk sérülés!
19.
19.
zsoze
18.
18.
Gamelord
#15: Az lehet, de a címek száma nem egyezik a hősök számával :)
17.
17.
benjo6
#15: akkor a Microsoft meg a Nintendo szövetséget kötne más kiadókkal a karakterekért és a győzelemért:D
15.
15.
kopic
#7: A 2-es ötleted nem lenne fair, mivel a Sonynak van a legtöbb exkluzív címe.
14.
14.
kopic
#8: Hát ez nagy!:DDDDDDD Néger Kratos:D
13.
13.
benjo6
#11: előbbit vagy utóbbit?:D
11.
11.
markoci555
#8: na egy ilyet megnéznék:)
10.
10.
Scorpion02
8.
8.
Game Fan
Már kész is az előzetes :D:D:D http://www.youtube.com/watch?v=OZJw9sbOTsc
7.
7.
benjo6
ezt két féle képpen lehetne megoldani: Úgy mint a facebook filmet: kulissza titkok, ötletelés a másik megelőzésére, az előnybe kerülésre, a fejlesztés folyamata stb...
Vagy mindegyik életre kelti a csak saját konzoljára jövő játékok főhőseit és jönne a BIG FIGHT:DDDD
5.
5.
Uhu123
Egy jó kis üzleti thrillert. Bár ebből a thrillert nem tudom, hogyan lehetne kivitelezni, de egy komoly hangvételű üzleti film, ebben a témában nagyon odaverne.
Már nekem is megfordult a fejemben, hogy miért nem csinált még senki filmet, az apple vs samsung, esetleg microsoft vs Sony harcról. Pedig szerintem nagyon jót lehetne belőle kihozni. Az már más kérdés, hogy a vállalat vezetői egymás jachtján szürcsölik együtt a koktélt, miközben mi egymást ócsároljuk, hogy de ez jobb, az meg egy szar.
4.
4.
markoci555
hát melyik esik szét először a másik fején? vezetékes irányítók előnyben, ostorként és fojtózsinórként:)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...