Gameplay videó az Abe's Oddysee remake-ből

  • Írta: fojesz
  • 2012. október 1.
  • Hír
Link másolása
Az Oddworld Inhabitants az Eurogamer Expo keretei között jelentette be az Oddworld: Abe's Oddysee remake alcímét, emellett megtudtunk ezt-azt magáról a játékról, fény derült a platformlistára, és még egy kétperces gameplay videót is bezsebeltünk. Így induljon minden hétfő reggel!

Az Oddworld bejelentése szerint az 1997-es klasszikus felújított változata az Oddworld: Abe's Oddysee New N' Tasty címet fogja viselni, és a játék 2013 őszén jelenik majd meg PC-re, PS3-ra, Vitára és Xbox 360-ra.

Az Eurogamer Expón az Oddworld alapítója, Lorne Lanning és a Just Add Water egyik munkatársa Stewart Gilray demózta a játékot - az első kétperces felvételt feljebb meg is tekinthetitek! A bemutatón a srácok elárulták, hogy a cím vadonatúj 3D-s motort kapott, de továbbra is 2D-ben játszódik. A képernyő jól ismert "lapozgatásától" elköszönhetünk, a kamera folyamatosan követ mindent, ami révén a helyszínekből is többet láthatunk. Az átvezetőket valós időben renderelik, így azok nem törik meg a játékmenetet.

A pályatervezés és a fejtörők 80-90 százalékban az eredetiből kerültek át. A maradék 10 százalékban található különbségekre a következő példát adták a készítők: az egyik ponton egy alvó Slig várta a játékost, aki, ha meghallotta, hogy sétálunk, felébredt. Korábban, mikor a képernyő lapozásával gyakorlatilag törlődött a korábbi játékállás, elég volt kisétálni a képből, majd visszatérni, és a Slig ugyanúgy aludt. Az új kamerakövetéssel viszont minden folyamatos lett, ezért tíz másodpercet kell majd mozdulatlanul állnunk, hogy a Slig visszaaludjon.

Ezen felül sem számíthatunk nagy változtatásokra: egyensúlyt érintő fejlesztésekkel találkozhatunk majd, bekerül a játékba a gyorsmentési lehetőség, továbbá a fejtörők néhányát változtatták meg, hogy felhasználóbarátabbak legyenek.

19.
19.
Dreadlox
15.
15.
HellaJay
#14: A crysis 2 kérlek szépen azért rossz, mert a Crytek megcsinálta a Call of Duty-t szuperruhás katonákkal, leszarva a PC-s közönséget akik best-sellerré tették az első részt, és szaladtak a konzolosok után, akiknek meg nem kellett, így két szék közé estek.
Az egész játék egy szürke, unalmas, agyatlan lövölde volt.
Nem azért szidják, mert csúnya hipsterek, és jajj, hanem mert fantáziátlan kutyaszar volt a játék.
Azért mert valaminek nagy a költségvetése még nem lesz automatikusan jó is.
Sorry az offért, ez volt a "két centem".
12.
12.
HellaJay
Az Oddworld Inhabitants speciel pont azért remakeli az összes játékát mert az EA kúrta át őket a palnákon úgy hogy majdnem tönkrementek tőle.
Az ezekből a verziókból szerzett pénzmagot fogják a kvintológia befejezésére használni.
És amúgy is erre legalább rá lehet mondani hogy egy rendes HD verzió, nem úgy mint a 10 ezerért árult PS3 HD packok amikre csak rácsapták az élsimítást meg a nagyobb felbontást, de az öreg textúrákat meg modelleket úgyhagyták, mintha valami emulátoros cucc lenne.
11.
11.
Hubert Cumberdale
#10: Én szeretem a cryt, és azért hoztam fel, mert pont azokat szokták rá hajigálni, amiket felsorolt traumraise.
10.
10.
Stranger
#8: Miért mi van a Crysisal? Ja, divat lehúzni...
9.
9.
Giggsy
#7: Azért nem egészen ugyanaz. Igen, sokszor feljön a szar történet az olyan játékoknál, ahol az számít, de az Oddworld egy platformer és mint ilyen nem is elsődleges cél a kimagaslóan összetett sztori. A cél, hogy aranyos legyen, vicces, és néhol használni kelljen hozzá a fejet. Ezeket a történetük miatt szidott játékok nem igazán mondhatják el magukról. Az Oddworld idejében egymást érték a hasonló platformer játékok, mégis ki tudott közülük tűnni, most is ez lenne a helyzet. Ugyanez áll Crash-re, Spyro-ra, vagy Croc-ra. Ezeknek a világa magával ragadta a játékosokat, és ez az, amire manapság kevés játék képes. Ilyen platformerek meg már szinte nincsenek is. Ha vissza kellene gondolnom, hogy mely mostanában készült játékok váltottak ki belőlem hasonló hatást, mint annó a négy említett platformer, akkor a Mass Effect-et, The Elder Scrolls-t, a Beyond Good & Evil-t, és az Assasin's Creed-et tudnám mondani. Imádom az FPS-eket is, de valahogy minden évben csak csalódom bennük, mert nem képesek úgy berántani magukba (a single részük, mert pl a Battlefield Bad Company 2, és a BF3 multijával még mostanában is szoktam játszani, de az messze nem ugyanaz)
8.
8.
Hubert Cumberdale
#7: Ohh linkelél egy hírt, ahol egy platform játéknál hasonlókat írnak? A kutyát nem érdekli ebben a stílusban a grafika és a sztori, csak ha van ,akkor azt pozitívumként értékelik. Ne hasonlítsd már pl egy crysishoz.
7.
7.
traumraise
#5: nem, pont ez az hogy nem dícsérik hanem oltják. akármilyen gémről legyen szó, ha nincs sztorija belekötnek. Minden kommentben ezt hallom,h megint csak a grafika a jó de semmi sztori. Hááát itt se sztori se grafika de mindenki imádja mert régi és sokaknak ez volt az egyik első gammája, ahogy nekem is de attól még ez kakinak számít ma. Csak a felfogásra akarok rávilágítani,hogy az emberek nagy részének a mai játékok szarok mer "nincs sztorija" vagy akármi de közbe egy ilyennek meg mindenki örül mer régi szép emlékek. Szerintem amai játékok nagy része szuper, csak sokan el vannak szállva mer már mindent unnak.
6.
6.
norbio
Régen is imádtam, vagy 5x vittem végig mint két részt, és ezt is végig fogom de jó messze van még sajnos azt hittem legalább egy januárban megjelenik
5.
5.
Giggsy
#2: Az Oddworld egy nagyon nagy játék volt. Nem is feltétlen a sztorija miatt, hanem mert poénos és szerethető. Ha ma adnak ki egy játékot hasonló kvalitásokkal, az emberek szeretik. Miért kell folyton fanyalogni?
4.
4.
dcba
en sokszor orulok amikor egy regi jatekot felturboznak mai kornak megfelelore.Pl jon a doom3 meg durvabb graffal pedig sztem meg az alap sem semmi.De pl a regi alien vs predator amit meg mai napig jatszom es a sorozat legjobjanak tartok siman elviselnem az uj avp grafikajaval esetleg meg uj palyakkal.Tudod a regi jatekok meg nem arrol szoltak h a legutolso kis Dezsoke is vegig tudja vinni es o akkora gamer kiraly h vegig vitt egy olyan jatekot ahol egy komplett tarat beled kuldenek es ha felrevonulsz akkor szepen visszagogyulsz.Vidd vegig az AVP1et director's cutban ugy h nincs mentes a palyak kozott.Olyan szivveresed lesz mire mar a vegen jarsz es kb 20%on van az eleted es az a rohadt radar csipog hallod az alien sziszegeset alig van mar toltenyed es rettegsz az eletedert.Hidd el azt az erzest amit akkor ereztem h rendesen ket palya kozott tartani kellett szunetet h megnyugodjak ma mar semmilyen jatek nem tudja elohozni belolem.Es ezert orulok amikor egy regi klasszikust ami meg tenlyeg minoseg volt felujitanak tupirozzak picit atalakitjak.En tamogatom es vitara tuti megveszem
3.
3.
lipispan
Én pont tegnap töltöttem le a PSN-ről mind 2 részt! Nem kell ide HD, a játékélmény felbecsülhetetlen! :)
2.
2.
traumraise
szánalmas hogy nem tudnak újat kitalálni. Fel HD-zák a régi gémeket azt örüljé. Persze mindenki rajong majd érte mert mekkora klasszikus gyerekkorunkból. Bezzeg ha ez most jelenne meg újként, akkor mindenki szidná hogy mennyire nincs egy értelmes sztorija.
1.
1.
Yanez
Lesz mit Vita-n újraélvezni :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...