Visszatér a Burnout, mondja a Criterion

  • Írta: zoenn
  • 2012. október 18.
  • Érdekesség
Link másolása
A Need for Speed: Most Wanted fejlesztői nem tettek le arról, hogy a jövőben újabb Burnout-játékot készítsenek, hiszen rengeteg ötletük van talonban, amiket mindenképpen meg szeretnének valósítani. És igen, akár még a motorkerékpárokkal való illegális versenyzés is szóba jöhet.

A Criterion Games jelenleg gőzerővel polírozza a hamarosan a boltokba kerülő Need for Speed: Most Wantedet (amit a rossz nyelvek szerint akár Burnoutnak is hívhatnánk), de nem tettek le róla, hogy újabb részt hegesszenek ahhoz a frencsájzhoz, amely híressé és elismertté tette a csapatot. A The Guardian magazin meginterjúvolta a Criterion kreatív direktorát, Craig Sullivant, aki elmondta, hogy a stúdió jelenleg olyan játékokat szeretne készíteni, amelyben mindig is jók voltak.

Egy csomó ötletük hever parlagon, amiket mindenképpen meg akarnak valósítani az autóversenyek műfajában. "Egy bizonyos ponton készíteni fogunk egy újabb Burnoutot is" - tudtuk meg a szakembertől.

Amikor az NFS-eken dolgoztak, számos igazán jó ötlet került felszínre. Amire szükség is van, elvégre a jelenlegi trendek nem tarthatók fent a végtelenségig, kötelező a határokat kitolni. Sullivan szerint még az is szóba jöhet, hogy egy Road Rash-szerű játékot készítenek illegális motorversenyekkel, amely mindenképpen érdekes lehet.

Sullivan tovább ment, s kilátásba helyezett egy "járművek nélküli játékot is" elvégre ő volt a Black című shooter vezető designere, így az sem zárható ki teljesen, hogy a Criterion egyszer szakít a versenyjátékokkal, és egy teljesen más műfajban veti meg a lábát.

A legutolsó nagygépes Burnout a Paradise volt 2008-ban, ezt követte egy letölthető arcade-mellékág, a Burnout Crash 2011-ben. Várjuk a folytatást!

13.
13.
Jinbobo
Csinálhatnának olyan Burnoutot, ahol motorral kell tékvándólni, a többi mocist. Csak ezesetben nem autódarabok, hanem emberi testrészek repkednének a zúzásnál:) Mekkora buli lenne már! Burnout 18-as karikával:))
12.
12.
HubiTomi
Televan mar a F....m azzal, hogy csak nyig mindenki az uj NFS miatt.
Imadtam en is az Undergruond 2-t vagy a Most Wanted-ot DE azok az idok elmultak eszre vehetnetek. Sztem lehet anelkul is "Most Wanted" vki, hogy tele lenne pingallva a kocsija.
Evek ota siralmas a NFS-szeria ( most vittem vegig a The Runt-t meg mielott megjon az uj. nekem bejott de sok volt az idegesito hiba benne nah sebaj) szal sztem eleg szarok voltak a NFS-ek amit az EA is eszrevett. Ezzel ellentetben sztem talan minden idok egyik legjobb Arcade versenyjateka a Bornout Paradise. Nah mar most miert ne rakhatna bele a criterion olyan dolgokat a jatekba ami azelott bevallt nekik es jol csinaltak (pl az ugratasok, ami sztem pl a Paradiseban kurvajok voltak)
Ami a lenyeg, hogy ne nyigjatok nem kell megvenni a jatekot es kesz de ezzel a fikazassal minden nap tisztara nevetsegesek az emberek.
En jo iranyitasra vagyok, gyorsasagra, szabadsagra es gyonyoru autokra ezt mindet megkapom biztosra veszem ugyhogy nallam tuti vetel.
( A Road Rash tenyleg adta anno...:P )
10.
10.
tupaccc
9. én is azt hiányolom. Boxra volt anno PGR, és azt pont azért imádtam, mert kocsik mellett lehetett menni motorokkal is.

És ahogy már mások is mondták, ez az új Most wanted inkább lesz Burnout mint NFS - Need for Burnout Speed: Most Wanted City :-D
9.
9.
ATi0021
Van alapja annak, hogy sokak szerint a Most Wanted lehetne Burnout is. Nem sok NFS része volt a takedown és ennyire sok ugratás, háztetőkön vezetés stb. Ok szórakoztató, érdekes, meg kell újulni, de ezek alapján inkább neveznék Burnoutnak mint NFSnek.

Ha már ennyire Bournout vonalba vitték a dolgot lehettek volna akár motorok is. Midnight Club és TDUban is elvoltam velük. Sőt jó lenne egy Midnight Club szerű NFS, főleg, hogy PC-n semmi ilyen nincs.
8.
8.
PCgamer
"Take me down to Paradise city..."
Burnout paradise-ból sosem elég!!!! :)
A most wanted meg az üldözésről szóljon még nem az a neve hogy most crashed
ha már felvetették csinálják is meg a paradise-ot csak a motorokat hagyják ki könyörgöm....
Burnout FOREVER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
7.
7.
adam0527
visszatér a burnout......az NFS-ben.
6.
6.
NoNametheOneandOnly
#1 Nekem is Road Rash akadt meg a szemem. Mennyit játszottunk vele haverjaimmal általánosban... régi szép idők! :D
5.
5.
Exnem
Visszatér a Burnout Need For Speed néven....
4.
4.
biohazard rex
#1: Valóba egy road rash, feltupírozott graffal hatalmasat tudna ütni. Kiskoromban imádtam, mindig elloptam az ütőfegyvereket az ellenféltől :D
3.
3.
drat576
tényleg, mi van azzal a GTA szerű easy rideres játékkal? lefújták ? már nem emlékszem milyen címen indult (tudom hogy nem Criterion játék csak eszembe jutott)
2.
2.
szogyenyi
Burnout Revenge 2-t a népnek és mindenki boldog lesz :)
1.
1.
drat576
Road Rash, az mekkora játék volt ^^
- viszont az újabb motoros játékokat, vagy az olyan autós játékok (Burnout Paradise, Test Drive Unlimited) részeit ahol motorral kell menni nem nagyon szeretem már, de egy újabb Burnout csupa négykerekű verdákkal nálam bármikor jöhet, abszolút vevő vagyok rá
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...