Göteborgban készül az új Need for Speed

  • Írta: zoenn
  • 2012. november 15.
  • Hír
Link másolása
Az EA vadonatúj fejlesztőstúdiót nyitott Svédországban, ami a beszédes Ghost nevet kapta. A csapat a jelek szerint egy eddig be nem jelentett Need for Speeden dolgozik - masszív ambíciók egy frissen alakult kompániától. Az autós cím természetesen a Frostbite 2 engine-t használja.

A Black Box és a Criterion Games mellett egy harmadik fejlesztőcsapat is besegít a Need for Speed-frencsájzba. A Ghost stúdió székhelye Svédországban, Göteborg városában található, s az EA égisze alatt alakult meg. A honlapján olvasható álláshirdetések között mazsolázva feltűnik, hogy a szerencsés pályázó kiveheti a részét az új Need for Speed munkálataiból.

A Ghost emellett több párhuzamosan futó projektet is futtat, melyekhez a DICE által kifejlesztett Frostbite 2 engine szolgáltatja a lóerőket. Az NFS: The Run-t is ugyanez a motor hajtotta, így nem vagyunk meglepve. Külön keresnek olyan szakembereket is, akik értenek a járművek lemodellezéséhez, szóval minden egybevág!

Az NFS-sorozat teljhatalmú ura a guildfordi Criterion Games, vélhetőleg ők felügyelik a Ghost munkáját is, hasznos tanácsokkal segítve a fejlesztést.  Lehetséges, hogy a jövőben évente váltja majd egymást a Criterion és a Ghost?

20.
20.
mysterion
Szívesebben olvasnám egyszer végre, hogy 2-4 év múlva jön a következő NFS, melyben a TDU1-2 és a Forza Horizon legjobb tulajdonságait fogják ötvözni egy sosem látott méretű szabadon bejárható világban, gyönyörű grafikával, több tízezer kilométeres úthálózattal, és az autózás több mint 100 éves történelmének összes lényeges típusával. Bónuszként bevonhatnák a "Road & Track" autós magazint, mint anno a TNFS készítésekor, vagy ha nem őket, akkor a "Top Gear"-t.

Na de ébresztő, langyos bilibe lóg a kéz... :)
19.
19.
Oldskoolgamer
Istenem meddig akarják még ezt nyúzni? Hány szög kell még ennek a sorozatnak a koporsójába? Úgy csinál az EA mintha még ez lenne az autós játék definíciója. 10 év nekik semmit nem jelent hogy körbe röhögik őket. Kis taknyos usa-beli játékosok igényei rohadtul nem a standard akik még az agyonscriptelt játékmenet során is képtelenek veszíteni mert akkor már hiszti van.. Komolyan én Trip Hawkins és az egykori fejlesztők a Distinctive Software / EA Canada helyében sírnék mivé lett ez a franchise és az egész vállalat.
18.
18.
FekaFOB
Ha ott készül, akkor remélem tele lesz sok metal zúzdával! :D
16.
16.
Bugrisparaszt
#11: Na nekem is valami hasonló skandináv metálos dolog jutott az eszembe, csak éppen az Entombed nevével.
15.
15.
manderel
14.
14.
DON GONDOCS
Én már egy Split/Second vagy Blur folytatásnak is örülnék addig az NFS is jó
13.
13.
Csoola
Szerintem ez a sorozat még mindig sokkal nagyobb fejlődésen megy keresztül, mint sok más "nagy" sorozat. Azt szerintem mindenki tudhatta előre, hogy ha a Criterion készíti, akkor hajazni fog valamelyest a Burnout sorozatra... Kicsit olyan is mint egy új NFS-Burnout hibrid. Én most nyomtam végig az MW demót PS3-on, szép, csillog, az irányítást szokni kell, de 3 perc után belejössz és élvezed. Ez erről szól, legyen egyszerű, az is boldoguljon vele, aki sosem vezetett, teljesen árkád az egész, ha csak 5 perced van lehuppanni elé, akkor is szórakoztat. Nem szimulátor, vagy hasonló, de nem is emlékszem, hogy az NFS sorozat valaha is szimulátor-magasságokba emelkedett volna... A 2-3. rész óta játszok a sorozattal (az első résszel csak a szomszéd srácnál játszottam, nekünk akkor még nem is volt számítógépünk), szerettem sok részét (az Undercover meg a régi Hot Pursuit 2 volt kivétel kb.), szerintem a mostaniak is megállják a helyüket.
Azt pedig remélem, hogy ha új fejlesztőstúdióban is hegesztik majd az új részt, akkor sem csak amatőrök készítik...
12.
12.
Jinbobo
Hát engem ez az új MW nem vett le a lábamról... pedig bíztam benne hogy jó game lesz. A Hot Pursuit után ez egy kisebb visszafejlődés.
Nfs undercover2-t a népnek!!!
11.
11.
Folti1985
Ghost néven Göteborgban :D WOW ha ezek után nem sötét erdőkben kell majd In Flamesre autózni meg se veszem :D
10.
10.
markoci555
szerintem csak a két jó csaj miatt kattoltam rá a képre, nfs már nem érdekel, én el vagyok underground 2-től carbonig azt cső, aki megunja az meg mehet world-özni, szarom tele az új részeket
7.
7.
Daniee
Bárcsak többet nem nyúlna a Criterion a NFS sorozathoz... Ellenben nincs gondom az MW-el, de tény, hogy az nem Need for Speed, inkább egy új franchise-ként kellett volna kiadni ezt a legutóbbi produktumukat, mert ezzel így rengeteg elégedetlen játékost szereztek maguknak.
2.
2.
kivenoko
Beindul a Burnout sorozatgyártás...
1.
1.
K2 The Highest
Én nagyon jól mulatok az új MW-vel, csak bosszant, hogy optimalizálatlan. GTX 580, stb, stb és képes beszaggatni...ne már :) Egyébként kegyetlen nagyokat partizok benne :) Egy szó, mint száz...Jöhet az új rész.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...