Next-gen szerepjáték a láthatáron

  • Írta: fojesz
  • 2012. december 10.
  • Hír
Link másolása
Kíváncsi vagy, hogy nézne ki a Skyrim next-gen verziója? Vess egy pillantást a Warhorse Studios még bejelentetlen szerepjátékára, ami a következő generációban teszi tiszteletét. Techdemónk már van róla.

Daniel Vavra egykor a Mafián szorgoskodott, jelenleg pedig a Warhorse Studios nevű csapattal húzza az igát: a srácok egy középkori környezetben játszódó szerepjátékot fejlesztenek, ami alatt a CryEngine 3 egy módosított változata fut.

A srácok a felturbózott motort a következő generációs platformokra szánják, ennek megfelelően a látvány is brutális. A játékot egyébkét még nem jelentették be hivatalosan, ami nem meglepő, hiszen a hírek szerint csak valamikor 2014-2015-ben várható a megjelenése. Vavra hagyományőrző középkori fesztiválokat tanulmányozott a minél jobb hangulat érdekében.

36.
36.
br1Koo
Skyrimben amúgy a szép grafika mellett a pályatervezés is zseniális volt. Tudták mitől fog dögleni a légy. Legalábbis nekem az baromira bejött pl amikor valami alacsonyabb havas sziklán volt egy szentély, meg egy kis építmény, abból kijött egy elég erős draugr, vagy mi a halál, azzal szenvedtem, szétkaptam, aztán elnézek balra és ott van a város amit kerestem, egy bazi nagy sziklára építve.. Tehát a grafika fontos és egy jó pályatervezés olyat tud dobni az élmény, meg a látványon, hogy elképesztő.
35.
35.
Hubert Cumberdale
#34: Mer mér lesz szar? Jah, hogy mer ami cryengine-el megy az csak techdemo lehet... gondolom a warhorse studióról nagyon sokat tudsz...
34.
34.
markoci555
mit csináljak a látvánnyal meg a motorral ha sz*r lesz?
33.
33.
névtelenség
#29: Volt szerencsém hozzá, és azóta próbálom felejteni.
Abban akkor se találtam volna kihívást, ha vakon és félkézzel játszottam volna végig.
32.
32.
balint23h
Van egy kis Gothic-os hangulata.
30.
30.
Tokodboy
#22: Hiába mondod, itt mindenki diplomás szakértő és megmondja a tutit, hogy még egy 10 évvel ezelőtti játék is sokkal szebb ennél.
29.
29.
mdr88
#27: Ha már SW és AI és Kamikaze... akkor ajánlom a (2)fénykardos Starkiller-től abszolút nem parázó rohamosztagosokat... na az is vicces volt, ahelyett hogy fedezékből lőttek volna szinte, már-már rád rontottak azt kiáltva, hogy " KASZABOLJ LEEEEE" XD
28.
28.
Split
Emberek, azért ne essünk már túlzásokba. A Skyrim és e között a techdemó között azért zongorázni lehet a különbséget. Ez utóbbiban helyet kapott némi tesztelláció, jobb a foliage kidolgozottsága (kevésbé repetitív), nem-lineáris textúrákat használ, az egy képernyőre jutó poligonok száma sokszorosa a Skyrimhoz képest. Az úton a pocsolya sem csak egy egyszerű textúra. A fény-árnyék számítás is elég fejlettnek tűnik, elég csak megnézni a távoli fák ágai között a light-shaft-ot, remekül hozza a távolság illúzióját!

Maradjunk annyiban, hogy nem használ vadiúj technológiákat, de a régieket elég erősen feltupírozták ahhoz, hogy tényleg next-gennek lehessen hívni!
27.
27.
névtelenség
#25: Ilyennel már játszottam! Jedi Knight 2: Jedi Outcast. A piros kapucnis rebornok illetve a shadowtrooperek meglepően ügyesen és taktikusan harcoltak. Szívás is volt, amikor hárman jöttek.

Abban viszont egyet kell értenem, hogy a mai videojátékok AI-jánál egy kamikaze pilótai is taktikusabb.
26.
26.
samatagrav09
#20: http://9gag.com/gag/5943898 ez skyrim agyonmoddolva
25.
25.
br1Koo
#9: Keréknyomot már a motorstormban is hagyott a sárban az összes jármű, az pedig kb a ps3 megjelenésekor jött ki. Én azt várom, hogy végre reálisabb lesz a harc a játékokban, tehát nem csomót kell kiírtani, hanem mondjuk3-at de azok is bújkálnak, gondolkodnak, felmásznak ideoda.. baromira örülnék egy ilyen játéknak.
24.
24.
vuliem
#21: Challenge accepted. :D De viccet félretéve igazad van.
23.
23.
galmat
#22: Na rosszul írtam, a Skyrim engine-je papíron egy új engine, de technikai megoldásaiban erősen másolja az Oblivion, Fallout-ban látottakat, és egyszerűen a mai hardverekkel nem képes olyan részletességű tárgyak megjelenítésére elfogadható teljesítmény mellett, mint ez a módosított Cryengine-ben látható.
Nyilván a fenti videókban látottak se futnak egy mezei hardveren jelenleg. De itt a céldátum 2014-15.
22.
22.
galmat
Na, itt mindenki Skyrim-et emleget, elkezdtem videókat nézegetni a youtube-n skyrim modokról, és igaz, hogy szebb lesz, mint az alapjáték, de KÖZEL nincs ez a minőség ami itt látható. Egy videó példának, hogy összehasonlíthassátok:
https://www.youtube.com/watch?v=d-3ub-VHXPc

Ami nagy különbség az modellek kidolgozottsága, a sokkal több, és realisztikusabb tereptárgy, és a valósághűbb bevilágítási rendszer.
Azért a Skyrim alatti motor igen öregecske már, a Cryengine technológiailag fejlettebb.
21.
21.
biohazard rex
#20: Ez így kamerás felvételen nem jön át és mivel SDK-ból van felvéve. ott nyilván nem full grafon fogja ki renderelni és még a kamera is rátesz egy lapáttal. (vszeg azért nem rendes capture progival vették fel, mert akk laggolt volna nekik :D) De ha te felveszed a skyrimet kamerával és azon keresztül hozza ezt a grafot akkor emelem kalapom ;)
20.
20.
vuliem
Nem vagyok egy grafikabuzi meg nem mondom, hogy ez nem néz ki baromi szépen, de ezt a minőséget a skyrim agyonmoddolva simán eléri meg még szerintem a Witcher 2 is.
Mindegy, talán érdemes lesz figyelemmel kísérni, mi fog alakulni belőle.
19.
19.
EeRrTt
Addigra amire kijön lesz már CryEngine 4 is:D
18.
18.
Dini221
17.
17.
randall13
#11: Köszi :) Egy olyan "öreg" laptop fél millába kerül. Vajon hány hetet értett az old alatt? :D
16.
16.
samatagrav09
Ha a skyrim ilyen szép lenne és minden ilyen részletes akkor a gépem kigyulladna :/
15.
15.
hunlord
Én a végletekig dinamikus és finomhangolt karakteranimációt várom majd el a nextgen játékoktól! Sokat dob a játékélményen (pl. LA Noir arcmimikásdi)
14.
14.
Extol
Ennyire még Skyrim is kinéz
13.
13.
Extol
Szerintem egyáltalán nem meggyőző... Mi ez a monitorról videózás? Ugyanmár! Ebből semmi sem derül ki nem látni a részleteket.
12.
12.
Lacek896
#9: Vagy akár a hóban megjelenő és megmaradó lábnyomok, a nem maguktól kinyíló ajtók, a tárgyak felvétele ne csak hipp-hopp nálam van szitu, ésszerűbb pálya tervezés és még sorolhatnám......

11.
11.
rgerg
#4: IGN-rol: Daniel Vávra contacted IGN to let us know that the presentation is running on an old laptop with a Nvidia 555M graphics card.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...