Leépítések az Elite: Dangerous fejlesztőinél

  • Írta: zoenn
  • 2012. december 18.
  • Hír
Link másolása
A Frontier Development 14 dolgozójától vált meg nemrégiben, amelyre az új projektek előtti átszervezés miatt volt szükség. Az Elite: Dangerous Kickstarter-kampányából még 17 nap van hátra.

A cambridge-i stúdió 223 fős személyzetének 14 tagjától vált meg a múlt héten. Pedig az Elite: Dangerous kampánya még folyamatban van: a kitűzött 1,25 millió fontos célból már 787,5 ezer fontot sikerült összegereblyézniük, s még 17 napig várják az adományokat.

A Frontier sajnálja az elbocsátottakat, ám szerintük ez általános lépésnek számít az új projektek előtti átszervezések során. Kilenc grafikus, három animációért és két audióért felelős munkatárs került lapátra. A leépítés nem tükrözi a cég kilátásait, amelyek továbbra is egészségesek.

A csapat nyilatkozata alapján szükségszerűnek érezték, hogy az érintettek még karácsony előtt megkapják a felmondásukat, így meg tudják szervezni az ünnepi kiadásaikat, s ennek tudatában kereshetnek új munkát.

A szakértők úgy látják, hogy számos brit Kickstarter-kampány lelassult az utóbbi időben - beleértve az Elite: Dangeroust és a Molyneux-féle Godust is. Sok stúdió horribilis és ésszerűtlen összegeket tűz ki célul, nem is csoda, hogy nem érik el tervezett eredményt. 

Nézzük meg az Elite: Dangerous legfrissebb ingame pillanatait:

1.
1.
Xion
ez teljesen alap, concept artok, hanganyagok kész, minek pénzeljék őket tovább. a kész munka után pedig a programozók felét szokták lapátra tenni mert nincs rájuk szükség.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...