Bejelentésre készül az Alan Wake fejlesztője

  • Írta: zoenn
  • 2013. január 2.
  • Hír
A Remedy átaludta a tavalyi évet: a PC-s Alan Wake mellett csupán egy arcade mellékszálat, az American Nightmare-t erőltette le a torkunkon. 2013 viszont új bejelentést hoz a finnek háza tájáról.

Az Alan Wake fejlesztőcsapata nemrégiben célzást tett arra, hogy 2013-ban nagy bejelentéssel rukkol elő. A balsorsra ítélt író főszereplésével készült játék Facebook-oldalán, amellett, hogy a legfrissebb steames akciót hirdetik, elhintették, hogy valami nagy dolog készül idén.

Emellett Sam Lake, a Remedy írója - hovatovább a Max Payne első két részének atyja - a Twitteren újévi jókívánságokkal örvendeztette meg a nagyközönséget, s kitért arra is, hogy erre az évre igazán nagy dobással készülnek.

A rajongók szeme előtt már az Alan Wake 2 lebeg - tegyük hozzá, joggal, elvégre a finnek még tavaly júliusban regisztrálták az Alanwake2.com domaint. Adja az ég, hogy a közelgő bejelentés az Alan Wake teljes értékű folytatását takarja! Az utóbbi időben számos pletyka ütötte fel a fejét az Alan Wake 2-vel kapcsolatban, többek úgy tudják, hogy a produktum a következő generációs Xbox exkluzív címe lesz.

Hamarosan kiderül az igazság!

18.
18.
kopic
Az Alan Wake 2-őt jelentsék be PLS !!!!!!!!!
17.
17.
UnfoldedBow
Bár multiplarform lenne ... Ez az egy cím, amit nagyon sajnálok hogy nem jött ps3-ra =(
12.
12.
#11: Azt szeretem a legjobban amikor a reklámokban mondják ,hogy lájkold (tudom ,hogy like) ezt meg azt.
Már a könyvek hátuljára is fel van írva a facebook címük:)
11.
11.
Macccy
#9: Majd ha FB-n a 'poke' mellé csinálnak egy 'stone' gombot ... Akkor megkapod! :D
9.
9.
#8: Nekem van twitterem.:)
Nem kell tőle elájulni de a facebook-nál szerintem jobb.
Igen szerintem a facebook egy fölösleges baromság kövezetek meg:D
8.
8.
Elképesztő, hogy ez a Twitter Magyarországon mennyire nem jött be... a kutya nem használja, Amerikában meg mindenki ezen csüng.

Szvsz egy oltári nagy baromság.

Alan Wake 2 jöhet!
7.
7.
Macccy
#3 Finoman ... Úgy korrekt, hogy "az első rész sem CSAK attól lett sikeres"

Valami hasonló lesz amúgy szerintem most is, mint ahogy a GTAV -nél is: konzolstart után 6-8 hónappal (nem 22-vel!) kiadják PC-re is, valahol 20 $ körül. Ha Microsoft szerint is megéri, akkor ők vállalják a terjesztést ott is ... Szerintem így lesz.
6.
6.
Ghost16
#4: zsír
de 6 év mire megjelenik :D
4.
4.
Macccy
#2 Maga a Remedy mondta egyszer (minden más bulvár internetes hírt félretéve), hogy elégedettek a bevétellel és a kritikákkal és a Microsoft sem áll a folytatás útjában, ergo nekik is meglett a zseton.

Häkkinen went on to say that the sales and the success of American Nightmare are definite indications that we'll be seeing more of the troubled horror author somewhere down the road. "Alan Wake is definitely very close to our hearts," he said. "It's our IP - we own it. It's not something that we're going to forget very easily."

Alan Wake 2 lesz az ... :P
3.
3.
Jó lenne de ne legyen exkluzív.
Az első rész sem attól lett olyan sikeres.
2.
2.
Ghost16
Jó lenne bár nem látok sok esélyt a fojtatásra.
1.
1.
DON GONDOCS
Remélem valami új cím lesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...