PS4-re fejlesztenek a Test Drive Unlimited alkotói

  • Írta: zoenn
  • 2013. február 2.
  • Pletyka
Az Eden Games egykori munkatársainak nagy része mára a francia Ivory Tower sorait erősíti, s a legfrissebb híresztelések szerint már egy újabb autós címen dolgoznak, mely PlayStation 4-en is napvilágot lát.

Az elmúlt év rossz emlékeket keltett az Eden Gamesnél. Több helyről hallani lehetett, hogy a stúdió bezárt, ám az Atari köti az ebet a karóhoz, s azt kommunikálta, hogy erről szó sincs. Jóllehet több kulcsfejlesztő már a 2007-ben alakult Ivory Tower sorait erősíti.

A Superannuation értesülései szerint a Test Drive Unlimited fejlesztőit felvonultató brigád már a javában készíti új autós játékát, amely PlayStation 4-re is megjelenik a kurrens konzolok mellett. A csapat munkatársa, Sébastien Alzamora azonban megjegyezte, hogy valószínűleg a Microsoft következő generációs konzolját sem hagyják ki a szórásból.

Jelen pillanatban nem sokat tudunk a projektről, csupán annyit, hogy "nyilvánvalóan a Test Drive Unlimited spirituális utódjával" lesz dolgunk, azaz: nyitott világ, nők és álomverdák. Már csorog a nyálunk.

9.
Quent1n
A cikk címéből hiányzik egy "is" úgy már kerek lenne így kicsit fura valóban. Amúgy lényeg a lényeg jön autós játék aminek örülni kell, mert elég gyér a kínálat. Egy jó TDU sosem árt csak legyen jó! :)
6.
Split
#5: Nos igen, én is erre következtettem, de nem voltam benne biztos. Így, hogy külföldi forrásból olvastam el már legalább tudom! :)
5.
dzsiádzsó
#4: Az Eden Games egykori munkatársainak nagy része mára a francia Ivory Tower sorait erősítik, s a legfrissebb híresztelések szerint már egy újabb autós címen dolgoznak, mely PlayStation 4-en is napvilágot lát.

Valamint:
Jelen pillanatban nem sokat tudunk a projektről, csupán annyit, hogy "nyilvánvalóan a Test Drive Unlimited spirituális utódjával" lesz dolgunk

Nem éppen egy jól fogalmazott cikk, de azért ki lehet találni!
4.
Split
Elég ködös a cikk... most akkor az Eden games fejleszt Playstation 4-re Test Drive-ot, vagy az Ivory Tower - egykori TDU fejlesztők - hegesztenek egy TDU szerű játékot?

Tudom, értő olvasás hiánya, de egyszerűen nem tudom kisilabizálni.
3.
dzsiádzsó
Uhh mekkorát toltam boxon az 1-et! A 2 nem volt az igazi, de anno TDU1 igazi újgenerációs játék volt :)! Beleborzongok ha valami hasonlót megint összedobnak! Hawaii és Ibiza után, talán Monaco és környező területe lenne ideális, ott van is alapja a luxuskocsis száguldásnak a szerpentineken! De vaéószínű vmi fos amcsi helyszín lesz :(...
2.
DevilGamer
Érdekes, hogy nem ez az első olyan játék amit PS4-re terveznek, ugye ott van a Quantic Dreams Singularity-je, amit ugyanúgy a SuperAnnuation fedezett fel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...