E3 2013: Bemutatkozik a Respawn első játéka

  • Írta: zoenn
  • 2013. február 26.
  • Hír
Link másolása
A Call of Duty atyja, Vince Zampella a Respawn Entertainment színeiben megerősítette, hogy részt vesz a júniusi Electronic Entertainment Expón, vélhetőleg azért, hogy bemutassa várva-várt első játékát.

Határozottan kellemes érzés úgy írni a Respawn Entertainmentről, hogy nem kerül szóba az Activsisionnel való pereskedés. Vince Zampella és Jason West maguk mögött hagyták az Infinity Wardot, és új stúdiót alapítottak. Első játékukat az EA adja ki, s a jelek szerint scif-fi shooternek ígérkezik.

Zampella Twitter-csatornáján megerősítette, hogy a Respawn tiszteletét teszi idei E3-on, s ha már ott lesz, "nem megy üres kézzel". Ám ezen felül semmilyen konkrétummal nem szolgálhat egyelőre, mindazonáltal ütősnek ígérkezik a Los Angeles-i expó felhozatala egy ilyen kaliberű csapat részvételével. 

Csupán a sötétben tapogatózunk, ha a Respawn alkotása szóba kerül, a szóbeszédek szerint lövöldözős játékot kapunk, amely a jelenlegi generáció mellett a next-gen konzolokra is elkészülhet, de hallottunk már olyan híreket is, hogy a megjelenés csak 2015-ben esedékes.

Az idei E3-at június 11-13. közt tartják az Angyalok Városában.

5.
5.
bodortamas1
Kitudja, lehet cod lesz és a black opsnál is fejlettebb világban játszódik. De inkább ne legyen az, legyen valami új, jó kis sci-fi shooter jó sztorival.
3.
3.
Falcon
#2: az előző hír is róluk illetve a játékukról egy homályos paca volt:(
2.
2.
xxxgamer4ever
Kiváncsian várjuk mivel hozakodnak majd elő, ezek a hírek viszont számomra nem hírek, gyakorlatilag semmi érdemleges nincs még a hírben hacsak az nem hogy ott lesznek az E3on...
1.
1.
DON GONDOCS
Nemhiszem hogy 2015 kell ülni egy játékon 2 év alatt azért bőven kihozhatnak egy sikeres játékot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...