Már készül a következő Assassin's Creed

  • Írta: zoenn
  • 2013. március 28.
  • Hír
Nem lepődünk meg a híren: az Assassin's Creed IV: Black Flag után sem maradunk új epizód nélkül, erősítette meg Jade Raymond, a Ubisoft Toronto szemrevaló főnökasszonya. Ők dolgoznak a frencsájz következő darabján.

A Ubisoft Toronto már megkezdte az együttműködést a Ubisoft Montreallal egy vadonatúj Assassin's Creed munkálatai kapcsán, amely a Black Flaget követi a sorban. A hírt maga a torontói brigád ügyvezető igazgatója, Jade Raymond erősítette meg a Polygon magazinnak.

A stúdió számos projekten dolgozott eddig. Ők készítették a Rainbow Six: Patriots multiplayer térképeit, s a Splinter Cell: Blacklist végső simításait végzik, mikor Jade már előretekint: nem kevesebb, mint öt játékon dolgoznak majd a jövőben. Kettő a Ubisoft legnagyobb frencsájzaira épül, itt társfejlesztőként működnek közre a munkálatokban, míg másik kettő saját cím lesz. Végül az ötödik a Splinter Cellhez köthető valamilyen módon. A hölgy még nem közölhet részleteket, amit megértünk.

A kilátások tehát kedvezőek, Jade nagyon örül, hogy újra egy Assassin's Creeden dolgozhat, elvégre ő volt az első rész producere és segíthette a sorozat elindulását. Néhány kollégájával azóta sem találkozott, de most újra együtt dolgozhatnak.

47.
Lucky
Az előző része is jó volt!!
46.
csabi990514
jó döntés mert már az AC3 ban is éreztem hogy ez már teljesen eltér az AC1 hangulatától bár annyiban egyeznek hogy az (1ben mindig beakadtam a töltőzónában a 3-ban pedig nem küldik a season pass-om kódjait mondjuk semmi közük egymáshoz)
45.
adam6751
#44: Ne itt hirdesd már az okosságodat...
44.
https://www.change.org/petitions/ubisoft-entertainment-stop-the-annual-cycle-of-assassin-s-creed-games

Ez mennyire igaz!
43.
azazel
Az kémény, ezek nem viccelnek! hány rész készül még amit be se jelentettek? mind1 én bízok a brigádban de tényleg kicsit kapkodnak.
42.
adam6751
#41: Szerintem ne felejtsék el. Viszont rohadtul jót tenne a pihenés a sorozatnak, ahogy mondod. Amennyiben a pihenés a több éves munkát jelenti és nem az évenkénti kiadást.

Engem csak azért zavar hogy jön a 4.rész mert next-genre is jön ami azt jelenti hogy vagy kicseszem a pénzt a butított verzióra és azzal kell megelégednem, vagy a megjelenés után pár hónappal-évvel szerzem be, révén hogy kell hozzá egy next-gen konzol. És rohadtul nem mindegy hogy kicseszek 20000 Ft-ot a Skull Editionre az 360-as verzió mellé vagy next-genre szerzem be, mert ugye azt se tudni hogy a next-gen konzolok jönnek e okt.29-én vagy a next-genes AC késik. Úgyhogy az időzítés kurva szar és haragszom az ubisoftra amiért nem ad időt hogy beszerezzem a PS4-et (elsősorban az AC miatt)!
41.
#37: Az utóbbi 4 rész mind évenként jött ki. Ez idén sem változik. Akkor mért ne maradna így ezután is?

Akármennyire is imádom (imádtam?) a sorozatot, ez már sok. Pihentessék egy kicsit. Vagy akár el is felejthetnék, találjanak ki valami újat.
39.
Lacee.
#33: Te is nézed az Otherworld-öt? :D
38.
giga321
http://image.noelshack.com/fichiers/2013/13/1364498427-assassin-the-aftermath-x.jpg

Mit nem adnék :O
37.
adam6751
Csak azt nem értem hogy honnan veszik egyesek hogy jövőre ki is adják? Már nem azért, de ez tök jó dolog. Arra nem gondoltok hogy minimum 2 évet is dolgozhatnak rajta?
Készítsék a következő részt nyugodtan, csak ne siessék el a kiadást. Inkább örüljetek hogy dolgoznak rajta, csak reménykedjünk hogy 2-3 év munka legalább lesz benne. És mielőtt valaki leszól, igen, fanboy vagyok.
36.
Rakottkrumpli
Az kemény... Én már a brotherhoodnál ráhagytam, mert annyi kihívás volt benne, mint egy kilincs lenyomásában. Nem is tudom azóta már hány rész jött ki :D Pedig az elsőt nagyon szerettem annak ellenére, hogy sosem voltam oda az ugrabugrálós játékokért.
35.
Kenny88
Ez nem kicsit szánalmas!
34.
kimi101
Nem lehet, hogy ez a Jade valami brazil szappanopera rajongó? :)
33.
Neo1989
Na akkor az AC is felsorakozott az NFS, FIFA., és COD kötelező éves megjelenései mellé. Igaz az egyik YT-s gyerek még az ACB kapcsán mondta h kissé kezd meg látszani a sorozathatás .
Hát igaza lett.
32.
gamma88
#27 ja az egri csillagokat végig játszani....
31.
smash
Sziasztok! Bocsi tudom nem egészen ehhez a hírhez kapcsolódik de remélem valaki már végre konkrét választ tudna adni
Azt szeretném kérdezni tőletek, hogyha leszedek netről egy 90%-os mentést (Xbox360) a játékhoz, és az működik. Akkor ezért bannolhatnak? (csak singleplayer-hez kell) Sajnos hibás a játék de megszeretném csinálni 100%-ra már csak az acsi végett is, de 3 szor kezdtem el és mindig valahol bug-os lesz és nincs már más ötletem....
30.
Zedz
Nem tudom ki hogy van vele de én a Revelations és a III után ezt a Black Flaget is nagyon kétkedve fogadtam, mivel az első 3 AC után mintha megtört volna valami a sorozatban. De most, hogy az AC atyaúristene visszatért, valamiért elkezdtem bizakodni! :')
28.
cetkaman
Én bízom bennük. Eddig nem csalódtam :D A revelations-on kívül eddig mindig sikerült jobbá tenni
27.
EBR2000
Egy Magyarországon játszodó AC nem lenne rossz a török megszállás alatt...XD
26.
sherex
Ubi a kedvenc kiadóm én nem tartok semmitől :D
25.
Urahara
de hát srácok, ők rakták össze a Rainbow Six: Patriots multis térképeit, ekkora projekttel a hátuk mögött sima ügy nekik egy Assassin's Crred egy év alatt

bízzatok már bennük
24.
EeRrTt
Nem azért, de ti hol olvastok olyat hogy jövőre jön ki?Lehet hogy pár év múlva akár...
23.
giga321
#19: Igen tudom és csak ANNYI ami tetszett a 3. részben :).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...