A Zynga felvásárlására készült a Microsoft?

  • Írta: fojesz
  • 2013. július 8.
  • Pletyka
Link másolása
Akkor még jó ötletnek tűnt: fel akarta vásárolni a Zyngát a Microsoft, méghozzá Don Mattrick vezetésével. A bennfentesek szerint ezek a tárgyalások alapozták meg az úriember és a cég közötti jó kapcsolatot.

Don Mattrick még a Microsoft Entertainment and Devices divíziójának fejeként próbálta meg levezényelni a közösségi játékairól ismert Zynga felvásárlását: a Bloomberg több forrásból is úgy értesült, hogy Mattrick 2010-ben ült le tárgyalni a cég vezérigazgatójával, Mark Pincusszal.

Noha utólag visszanézve hülyeségnek tűnik a dolog, akkor még jó ötletnek látszott: a Facebook-játékokat imádta a nép, hónapról hónapra több millióval játékossal bővült ezeknek a címeknek a rajongó tábora.

A tárgyalások végül nem vezettek eredményre, de a források szerint ezek alapozták meg Mattrick és Pincus jó viszonyát: azóta folyamatosan tartották a kapcsolatot, és márciusban kezdtek el arról beszélni, hogy esetleg Mattrick vehetné át a Zynga vezérigazgatói posztját.

A többit már ismerjük.

5.
5.
Ezaz, várom már a Farmville-t meg a hasonló játékokat az Xbox One-ra.
(nem komolyan)
2.
2.
Csoki80
Jó lenne behozni boxra a citikémet, bár már rég nem néztem meg XD
1.
1.
DON GONDOCS
Az MS tényleg megtesz mindent hogy feldobja valamivel az xone-t, ami persze nem lenne rossz ötlet ha a közösségi szolgáltatásokat nézzük de nem valószínű hogy ezt meglépi.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...