100 millióba került a Disney Infinity

  • Írta: fojesz
  • 2013. augusztus 18.
  • Biznisz
Link másolása
Brutális összeget költött a Disney Interactive a Skylanders mintájára készülő Disney Infinity-re, lapértesülések szerint a játék sikere, illetve bukása vízválasztó lehet a cég történetében.

Mint tudjuk, a Disney Interactive dolgai nem mentek jól az utóbbi időben, az elmúlt években a cég folyamatosan zárta be a nagyobb fejlesztőcsapatait, és inkább a mobiljátékok felé mozdult el. Egyetlen projekttel viszont még megpróbál visszakapaszkodni: a Disney Infinity vízválasztó lesz a kiadó történetében.

A Wall Street Journal szerint ugyanis a játék és a figurái nem kevesebb, mint 100 millió dollárt emésztettek fel, ráadásul ebben még nincsenek benne az idevágó marketingköltségek. A Disney Interactive mindent egy lapra tesz fel: állítólag a Disney Infinity állt annak a hátterében, hogy inkább lepasszolta a Star Wars-játékok fejlesztését külsős stúdióknak, sőt egy Iron Man-játék fejlesztését is leállította miatta, ami idén jelent volna meg. Ha a Disney Infinity megbukik, a Disney Interactive ezentúl már csak mobiljátékokat fejleszt házon belül, minden máshoz licencelni fogja a címeit.

Ugyanakkor meg kell jegyezni: az Activisionnek nagyon bejött a Skylanders-modell, a sorozat eddig 1,5 milliárd dollárt hozott a kiadó konyhájára. Ezek után nehezen tudjuk elképzelni, hogy a közismert karakterekkel operáló Disney Infinity eltűnjön a süllyesztőben...

25.
25.
ninjaboy
jó a játék de azér a skylanders-t nem kell irigyelni különben is jobb a skylanders de szerintem nem fog bebukni
24.
24.
alex512
#22: Ha egy filmből leveszed a látványt és az első nézés varázsát és átlagossá válik, akkor az egy átlagos film, ami látványos. :D
22.
22.
Kocsis92
#13: ha egy jó filmből leveszed a fő vonásokat amik jóvá tették, akkor az csak egy átlagfilm lesz és ez minden jó filmre igaz
20.
20.
#10 hogy lenne mar az avengers disney? a disney csak disztributor, magyarul forgalmazo volt tobb orszagban. a keszito a marvel studios es a paramount pictures, ami pedig viacom leanyvallalat, a keszitesben semmi koze a disneynek az avengershez.
19.
19.
alex512
#17: Embere válogatja, konkrétan számomra baromi túlértékelt, főleg a forgatókönyv.
18.
18.
Uborka2
#6: Matuka miatt simán megéri .
17.
17.
SLi
#13: : Azért a Bosszúállók ha levesszük a látványt és a "úristen mennyi szuperhős egy filmben" érzést, akkor eléggé átlagfilm szerintem, de semmiképpen sem rossz.

ha ezeket levesszük még mindig ott marad a remek forgatókönyv , a pazar rendezés, és a kiváló színészvezetés. Bárcsak ezek átlagos dolgok lennének, de sajnos a bockbusterek 80 százaléka ezeken hasal el.
16.
16.
Csoki80
#9: Akkor irány vásárolni a Disney cuccokat, már, csak az apukák miatt is. ;-)
15.
15.
SLi
#9: ez a markoci egy barom nem kell rá figyelni
14.
14.
Norbiii
Nos én nagyon várom ezt a játékot. A Disney-t mindig is szerettem, főleg kiskoromban a rajzfilmjeit, és meséit, és azért a játékait. Mivel én amúgy sem szeretem a lövöldözős, akció, meg úgy ámblokk a mai játékokat, ezért örülök, hogy van ilyen is. Ez a játék, egy mesésebb, barátibb, szórakoztató, nyugodt játéknak tűnik, és ez az én világom. :) Már nagyon várom, még pár nap! :)
13.
13.
alex512
#10: Azért a Bosszúállók ha levesszük a látványt és a "úristen mennyi szuperhős egy filmben" érzést, akkor eléggé átlagfilm szerintem, de semmiképpen sem rossz. Számomra mégse a legjobb példa a jó Disney produkcióra.

Most nem magáról a Disney-ről van szó, hanem a videójátékos részlegéről, ami eddig sem csinált kasszasikereket és ha most egy újabb 100 milliós mínuszt generál azért az nem lenne egy túl kellemes érzés az anyacégnek sem. Azt a részleget, ami konstans veszteséget hoz pedig be kell zárni, akármennyi pénzt hoz a többi. Ettől csak különleges estekben szabad eltérni.
12.
12.
alex512
#8: " Bár nem ismerem a Star Wars filmeket"... Ezt még emésztgetem.

Egyébként a Disney sokkal több filmet készít, mint a legtöbb ember gondolja, mert még mindig CSAK az animációs/rajzfilmjeikkel azonosítják sokan a céget. Ugyebár ott vannak a Marvel-es szuperhősfilmek, Karib-tenger kalózai és ha jól emlékszem a Pixart is visszavásárolta már a Disney és egy ideje. Ezek alapján azt állítani, hogy általában minden filmjük tragédia enyhén szólva túlzás.
11.
11.
mindenesetre azt valószínűleg jól tették, hogy a Star Wars - Battlefrontot a DICE-ra bízták.
10.
10.
sunstreaker
#8: a Bosszúállók - Avengers is Disney.. akkor az a film is a katasztrófa szintjét súrolta? sőt az összes Marvel képregény film is a Disney égisze alatt készült..

amugy meg a Disney - nek 100milka nem nagy pénz..
9.
9.
Pityi0488
3#
Elég kedves gyerek vagy fiam!
Gondolom ha apukád ott dolgozna más lenne a véleményed.
8.
8.
Birkazoli
#4: Általában minden film, ami tőlük kijön az katasztrófa szintjét súrolja. Bár nem ismerem a Star Wars filmeket, de azért reménykedek, hogy ha annak népszerű tábora van, legalább azokat nem sütik el rosszul.
7.
7.
Dugong
#3: Ez egy nagyon érett hozzászólás volt. Érződik belőle, hogy egy kedves, jóindulatú ember vagy, és köszönjük, hogy jelenléteddel építed a Gamekapocs közösségét.
6.
6.
Sanyeszpaloc$
Skylenders eddig jobban bejön, ez a Disney dolog is csak azért lehet majd nyereséges mert belerakják Matukát és majd minden gyerek rohan apucinak hogy dehát matuka....
5.
5.
Kocsis92
hatalmas siker lesz ez a játék, szerintem túlszárnyalja a skylanderst majd
4.
4.
PrimYaz00
#3: én csak akkor fogom remélni, ha miattuk rossz lesz az új star wars film/játék...
3.
3.
markoci555
remélem becsődöl az egész disney :)
2.
2.
DON GONDOCS
Na majd ezek is mehetnek mobil játékokat készíteni. Bár szerintem tuti siker lesz a játék
1.
1.
dBLOOD
A hatalmas beleölt pénz miatt picsognak, nem kell komolyan venni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...