Nem fogyott jól a Splinter Cell és a Rayman

  • Írta: fojesz
  • 2013. október 16.
  • Biznisz
Link másolása
Mint kiderült, a Ubisoft pénzügyi éve nemcsak azért lesz rosszabb a vártnál, mert a kiadó két fontosabb címét is elhalasztotta: a Splinter Cell: Blacklist és a Rayman Legends sem teljesített jól.

A Ubisoft tegnap jelentette be a Watch Dogs és a The Crew csúszását, nem sokkal később pedig arra is rávilágított a cég, hogy ezek után a 2014 márciusában véget érő pénzügyi éve rosszabb lesz a korábban reméltnél, és nem is tud majd nyereséges lenni.

Azonban mint kiderült, más is áll a becsült 560 millió dolláros bevételi mínusz és a veszteség mögött, még akkor is, ha a legnagyobb kiesést egyértelműen a Watch Dogsnak köszönhetik. A Ubisoft szerint az árfolyamhatások is betettek neki, és több kulcscíme sem úgy teljesített, ahogy azt várta. Hogy egészen konkrétak legyünk, a Splinter Cell: Blacklist és a Rayman Legends nem hozta a megfelelő számokat.

A Ubisoft pénzügyi igazgatója, Alain Martinez szerint mindez annak tudható be, hogy a játékosok nem igazán akarnak venni új játékokat a next-gen konzolok érkezése előtt.

27.
27.
FrankBlack
#22: +1 :) A nagy többség valóban nem az ilyeneket veszi, csak a magam fajta divatot nem követő gamerek, mint én is :) Míg a többségnek tetszett az összes SC, addig nekem ez az első, ami tetszik, mert nincs a játékosra erőltetve a sunnyogás, hanem lehet buldózerként is végigmenni a játék nagy részében. Mint a Hitman Absolution. Szóval nekem, személy szerint eddig ez az első SC, ami tetszik a nagy többséggel ellentétben :))
26.
26.
p3ti
#23: "2. ez a nextgen téma egy baromság, eleve igazi játékos nem vesz konzolt az első szériában"

Rég olvastam ekkora irdatlan nagy baromságot

Nálam első napos vétel volt a Box, és sosem bántam meg, nem ment tökre, csak kb. 4 évre rá, mikor már roncsosra játszottam
24.
24.
Drazhar
Ja igen, ezt el is felejtettem, ha szerinte nem vesznek a nextgen előtt semmit, akkor hogy is van az, hogy a Creed meg akkor jön? Ott nem fogja majd ez zavarni ez az érv?

A másik pedig szintén erre: ha az emberek valóban "nem vesznek új játékot nextgen előtt" akkor majd nézzük meg a CoD első heti bevételét...
23.
23.
Drazhar
1. a Splinter iszonyatosan jó lett, és nem a levegőbe beszélek az eddigi összessel toltam, nem úgy mint a mai divatkölykök
2. ez a nextgen téma egy baromság, eleve igazi játékos nem vesz konzolt az első szériában
3. a GTA-nak ehhez semmi köze, csak nálunk kell számolgatni a filléreket, ha havonta 1-nél több játékot akarsz venni, kint ez nem probléma
4. bírom az ilyen kijelentéseket, talán ha számokkal, megfogható adatokkal támasztják alá akkor oké, de ez így csak pufogtatás a levegőbe.
22.
22.
Stranger
Sajnos ezekben a játékokban nincs 3 órányi scriptelt jelenet és ütős sztori, így az emberek nem is veszik...
21.
21.
Gamerdavid
Szomorú lenne, ha a Watch Dogsal is ez lenne a helyzet, de azt úgyis úgy fogják venni, mint a cukrot.
20.
20.
Dragonborn
" A Ubisoft pénzügyi igazgatója, Alain Martinez szerint mindez annak tudható be, hogy a játékosok nem igazán akarnak venni új játékokat a next-gen konzolok érkezése előtt."
Ja és a GTA V csak véletlenül produkált óriási rekordot
19.
19.
RangerFox
EZ elég érdekes hír, hiszen emlékszem rá hogy a brit és az amcsi játékeladási lista 4-5-6-ik helyén is voltak.. Azt hittem jobban szerepelnek, bár az SC eléggé rétegjáték, a rayman-nak pedig nem volt könnyű dolga a "modern gamek" világában, hiszen akik nem ismerték a rayman játékokat, azokat lehet hogy visszatartotta az hogy 2D-s nézetű platformer játék. Persze hatalmas hibát követtek el, hiszen mind a két játék zseniális.
18.
18.
KeXxX
Pedig mind a kettő kurva jó lett, igazi minőségi darabok.
17.
17.
Ghost26Dave
Valamelyest igazad van de erre az eshetőségre már a játék kiadása előtt számítanak.Sztem itt egyszerűen arról van szó hogy a rayman egy rétegjáték.
15.
15.
SP4C3F0X
Tévében is unom a sorozatokat nemméghogy pc-n
14.
14.
#5: Nem hülyeség szerintem, én nyár végén eladtam a ps3-mat és ezért ami azután jött már kimaradt, pedig lett volna ami érdekelt volna, többek között a Blacklist is!
12.
12.
inTheVegas89
#10: Maximálisan egyetértek veled, a Splinter Cell: Blacklist nálam kiválóan vizsgázott!
Az összes eddigi Splinter Cellt végigvittem, volt amelyiket többször is, és mindig egyre jobban bejöttek a részei mint az előzők! A Blacklistet ghost stílussal toltam végig, hatalmas élmény volt így sunyulni :D Most viszem végig másodszor de megint csak a Ghostot választottam, egyszerűen ez a kedvenc játék stílusom, a lopakodás hátérbe meghúzom magam, nembújók elő, elterelem a figyelmüket, próbálok nem megölni senkit, és Dishonoredben is így toltam, talán a Blacklisten kívül abban lehetelt még eszt megcsinálni!
A Raymanhez nem tudok hozzászólni az nem az én stílusom, de bárhol találkozok vele az interneten csak dicsérik és bálványozzák.
10.
10.
EBR2000
Ez sajnálatos... A Raymannél lehetett gondolni, pedig az egyik legizgalmasabb játékok egyike.
Az SC meg jó lett szerintem (Aki nem játszott vele vagy pedig játszott de nem ghost style-ban és azért szarozza mert ,,már nem sc..." az meg nem normális. Márpedig ilyen sok van.)
A játék alul értékelt/pontozott...
És az hogy szar az erős túlzás. Ha valakinek nem tetszik akkor ok de ne mondjon még hülyeséget is. Sajnálom hogy nem olyan mint a Cod...
8.
8.
Lacee.
Ennek örülök, az új Splinter Cell egy rakás sz@r lett. Azért remélem nem jutnak a THQ sorsára.
7.
7.
DeadZoZy
persze hogy nem veszik a sc nem er egy zseb sz@rt, (nincs minosege a mostani jatekoknak akkor meg minek megvenni?) :) amugy sem ertem minek ket "conviction"? jobb lenne ha leraknak mert ugy fog jarni mint p.o.p sorozat.
6.
6.
mnmn1
#5: Nekem biztos nem, szépen lassan gyujtok PS4-re, igy az utobbi 6 honapban csak a The Last of Us-t es a GTA V-ot vettem.
5.
5.
trion96
"Alain Martinez szerint mindez annak tudható be, hogy a játékosok nem igazán akarnak venni új játékokat a next-gen konzolok érkezése előtt." Ez szerintem hülyeség.
4.
4.
Scoo
#2: Marketing bullshit? A Splinter Cell: Blacklist és a Rayman Legends is jó játék lett.
3.
3.
elfdefender
Akkor itt az ideje egy Ubisoft HumbleBundle csomagnak...
2.
2.
Lacek896
"A Ubisoft szerint az árfolyamhatások is betettek neki, és több kulcscíme sem úgy teljesített, ahogy azt várta."

Nofene. Talán a piac nem vette be tövig a marketing bullshit-et és meghálálta az eladásokkal? Ezek a nagy kiadók szerintem azt hiszik hogy a piac összes szegmentumára hatással vannak aztán mégse. Megnézném a pénzügyi szakemberek arcát amikor rájönnek majd hogy a profitot nem lehet a végtelenségig növelni.
1.
1.
JcGross
Sajnálom, mert a Splinter Cell Blacklist nagyon jó, elő napos vétel volt. Kíváncsi vagyok hogy PC-én jobban teljesített-e (arányosan persze) mint konzolon, ha ezt mondják hogy az új konzolok miatt nem fogyott... Örülnék ha nem ez lenne a vége a sorozatnak. :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...