100 millió dollárba került az Xbox One kontrollere

  • Írta: fojesz
  • 2013. november 20.
  • Hír
Link másolása
Kontrollerspecifikus híreink következnek: kiderült, hogy a Microsoft 100 millió dollárt ölt bele az Xbox One kontrollerének kifejlesztésébe, a Sony pedig 20 prototípust gyártott le a DualShock 4 elkészítése előtt.

A VentureBeat kicsit utánajárt az újgenerációs konzolok kontrollereinek, megkérdezte a Microsoftot és a Sonyt is, hogyan készültek az új irányítók.

A 100 milliós Xbox One-kontroller

A lap Zulfi Alammal, az Xbox One kiegészítőiért felelős vezetőjével beszélgetett a Microsoft új gépének kontrolleréről, aki elmondta: több mint 100 millió dollárt költöttek az irányító elkészítésére. Ebből a pénzből több mint 200 prototípust gyártottak le, ezek között olyan is volt, amibe kijelzőt építettek, sőt az egyik szagok kibocsátására is képes volt. Mi lett velük? Nos, Alam szerint ezek a fejlesztések jellemzően nem érdekelték volna a hardcore rajongókat, így voltaképpen feleslegesnek tartották őket.

Alam szerint a 100 millió dollárból egyébként hosszasan elemezték az Xbox 360 kontrollerét, és 20 kutatást is lefolytattak, amikben 500 felhasználó szokásait figyelték meg.

Gombok nélküli DualShock 4?

A Sonytól Toshimasa Aoki termékfejlesztési menedzser válaszolt a VentureBeat kérdéseire, aki szerint több mint 20 prototípus készült azelőtt, hogy a DualShock 4 végleges formaterve megszülethetett volna. Aoki szerint eredetileg drasztikusan át akarták szabni az irányítót, még egy olyan változat is készült, amin egyáltalán nem voltak gombok, csak tapipadok.

Aztán természetesen előkerült a PS Vita-féle hátsó touchpad, akadt olyan modell, amin mozgatható lett volna a touchpad, és az érintőkijelző ötlete is felmerült, amit végül azért szavazott le a Sony, mert "azt akarta, hogy a játékosok a tévé képernyőjére koncentráljanak".

40.
40.
kristof97
#39: Mondjuk nem mindegy, hogy milyen az a játék. :D Egy Zoo Tyconnal, ahol tigriseket simogatsz, az 10 éves kor felett már mindenképp ciki (inkább 7), a legtöbb kinket játék pedig még pontatlanis volt és késett az irányítás (részben hardveres probléma) ami eléggé tudja rombolni szerintem az élményt, de van 1-2 játék, amivel biztos el lehet normálisan szórakozni 30 év környékén (Dance Centar például, más annyira nem jut eszembe, bár PS3am van, szóval nem is mozgok a kinektes játékok témájában).
39.
39.
Yami
#38: A Kinect tetszési indexe leginkább egy olyan görbével írható le, ahol úgy 10 éves korig a magasban van, majd leesik, és olyan 28-30 éves kor körül újra felszökik.
Általában a "hc" játékosok ilyen korban jönnek rá, hogy a casual játékokkal is egész jól ki lehet kapcsolódni.
38.
38.
kristof97
#37: Oké, akkor másabb technikailag. De egyébként tényleg nem sok értelme van a kontrollerben a mozgásérzékelésnek, mert 3 játék van kb. ami használja értelmesen (Heavy Rain, Beyond, és egy picit a The Last of Us, a zseblámpa újratöltésnél). De ugyanennyire értelmetlen kb. a kinekt, legalább is a 10 évnél idősebb, kisgyerekkel nem rendelkezők számára. :) A kontrollerfelismerést meg mindkét next-gen konzol kamerája tudja. A PS4en idióta játékokat is lehet vele játszani.
37.
37.
Yami
#34: Ja, hogy a jobb az azt jelenti, hogy van benne egy 6 tengelyes gyro... Ugyan már, egy kezemen meg tudom számolni azokat a játékokat amiben rendesen ki volt használva. Az XO-ban meg a Kinect meg tudja állapítani a kontroller helyzetét és orientációját, szóval ott is van mozgásérzékelés, csak szerintem ez ott is tök fölösleges lesz.
Én nem vettem észre, hogy rezgésben a DS3 jobb, nem is értem, hogy ezt hogy tudod racionális lemérni. Mármint mindkettőben van egy magas meg egy alacsony frekvenciájú rezgőmotor, most akkor mitől is jobb az egyik mint a másik?
Megfogalmazás terén meg megint mocskosul el vagy tévedve, mert azt állítod bármiféle ésszerű indok nélkül, hogy a DS3 rezgésben jobb, de azt már nem ismered el, hogy a XO kontrollere jobb ebben, pedig nagyon is racionálisan mérhető, hogy 2x több rezgőmotor van benne. Amúgy meg nem is nevezheted azokat ugyanolyan motoroknak. Mint fentebb leírtam mindkét kontrollerben lesz ugyanúgy egy alacsony és egy magas frekvenciájú rezgőmotor a markolatban, de az XO kontrollerében lesz még két teljes spektrumú mikro-motor a ravaszokban.
Én nem értettem félre semmit, max. csak fogalomzavarban szenvedsz. Akkor mondhatod, hogy valami technikailag fejeltebb, ha ugyanazon cél vagy funkció eléréshez egy jobb/gyorsabb/precízebb... stb. megoldást használ. Pl ha DS3-nak precízebbek lennének a joy-ai, vagy reszponzívabbak a gombja, akkor már megállná a helyét az állításod. Jelenleg csak annyit mondhatsz el, hogy a DS3 technológiailag másabb.
36.
36.
Pain
#29: A helyedben megvárnám a jövő évet amikor megindulnak az exkluzív játékok. Ezen a téren ebben a generációban is a Sony volt az erősebb, ráadásul jelentősen több a belsős fejlesztő csapat a tulajdonukban. A hardver sztem nagyon sokáig nem lesz fontos, multiplat játékoknál pedig egyáltalán. Exklunál már megvan az esély, hogy előjönnek a különbségek.
35.
35.
Pain
#28: Én tartom magam még mindig, hogy a DS a legjobb kontroller még mindig. Habár elvagyok a box irányítóval is, az analog karok elhelyezése, a dundi forma, az RB-LB és a használhatatlan D-pad nekem bőven elég indok, hogy ne szeressem. Főleg ha Tekkeneznék egy jót, arra használhatatlan.
34.
34.
kristof97
#23: Akkor gondolom rosszul tudom azt, hogy a DS3ban van mozgásérzékelő, és az X1 kontrollerében még mindig nincs? Csak mert technikailag fejlettebnél nem a kis rezgőmotorokra céloztam csak. Egyébként a rezgésben a DS3 jobb, mint az X360 kontrollere, és az lehet, hogy most az X1 kontrollere jobban fog rezegni, de megfogalmazás terén ugyan olyan rezgő motorok vannak mind2 kontrollerbe, csak most már 2vel több lesz az Xboxnál, mert került 1-1 a 2 triggerbe, nem? Tényleg nem néztem utána amikor válaszoltam, de azért a te oldaladról is volt félreértés. Az, hogy jobb, az csak annyi, hogy jobb, nem írtam oda hogy mennyivel (pl: Az GTX780nál jobb a GTX780Ti, lehet, hogy csak alig 5%al, de jobb).
33.
33.
Hidalgo
Szerintem sokan meglepődnének, ha más fejlesztési költségeket is látnának
és nem lenne ennyire hihetetlen a 100 millió usd.
Én autóiparban dolgozom egy látszólag filléres dologra is el tudunk költeni sok tízezer EUR-t, de azok csak alu szerszámok és szilikon, vagy EPP anyagok.
Itt 200 kontroller prototípusról írnak, 200 félét gyártottak le (gondolom egyiket sem kézzel faragták ki) ... én el tudom hinni a számot.
32.
32.
supair
#29: Nézz rá a Quantum Break-re...........no comment:)
31.
31.
csoki0619
#28: En meg mar azt nem akarom elhinni hogy te ott vagy mindenegyes Xbox-PS hirnel es allandoan panaszkodsz, szarkasztikus megjegyzeseket teszel. Nem lenne egyszerubb szimplan csak hagyni a francba az egeszet es egyszereun csak figyelmen kivulhagyni az elvakult fanboyok baromsagait?! Mert ennyi erovel te sem vagy tobb egyszeru fanboynal. Nem kotoazkodesbol mondom, csak nem tudom mi ertelme az egesznek ha ugysem jut el az agyukig?
30.
30.
supair
#29: Hidd el nem számít.Sőt.
Tuti nem fogod az X-et megbánni.
29.
29.
adam6751
#8: Nekem meg mindenben jobban tetszik az X1, leszámítva a gyengébb hardvert...emiatt nem tudok dönteni...
28.
28.
Dontrip
#13: Ezt már nem hiszem el... Egész eddig itt vertétek a melleteket, hogy nem hiába nem változott a PS-kontroller 10 éve mert tökéletes. Most, hogy látszik egy kis változás, már egyből a Sony az Isten, mert kijavítja a hibákat és változtat. (Ha eddig tökéletes volt, akkor hogyan javítják ki a hibákat?)
27.
27.
Falcon
több mint 100 millió dollárt költöttek az irányító elkészítésére. Ebből a pénzből több mint 200 prototípust gyártottak le
______________________________________________________________________

100 millió dollárt költöttek rá és ugyanolyanan lett mint a 360.nak volt csak egy kicsit toldottak a tetejére ez egy nagy kamu hír totál hülyének néznek miket már a Microsoftnál
26.
26.
McDuff
Gondolom ebben a 100 miskában benne vannak azok a gépek is amik 1 évig vagy meddig folyamat nyomogattak meg dobálgattak vagy 50 kontrollert!
Fuuu mire ennek visszajön az ára és még hol van a gép maga meg a Kinect?:D
25.
25.
Falcon
hát ez nagy hír! még ha itt lenének a terveknek a képe.....
24.
24.
supair
#23: Szerintem hagyd az agyhalottakat.
Egyik sem fogott nextgen kontrollert a kezében.De már mind tudja a tutit:-)
23.
23.
Yami
#14, 21: Az alultájékozottság mintapéldányai vagytok, ami nem lennene baj, ha nem hirdetnétek. Az MS nem azt reklámozta, hogy vannak ilyen rezgőmotorok a kontrollerben, hanem azt hogy a kontroller ravaszaiba is kerültek ilyen motorok. Ezt nevezték el impulse triggernek. Tehát a DS3 és 4 -el ellentétben 2 motor helyett 4-et használnak. Állítólag sokkal élethűbb érzést ad.

#21:"A Sony kontrollerek technikailag jobbak, viszont az MS kontrollerek dizájnosabbak"
Ezt gondolom ugyanaz a tudatlanság szülte mint az előtte lévő sorokat, csak mert technikai szempontból nem sok különbség van a két kontroller között.
22.
22.
Berencsit
100 millió dollár, több mint 200 prototípus... vajon milyen ötleteket "valósítottak" meg? Testnedv érzékelő? Biztonsági zár, retina érzékelővel, arc felismeréssel, ujj lenyomat ellenörzővel..? Esetleg élethűbbé akarták tenni a játékot "fájdalom" szimulációval? (megbasz az áram, ha eltalálnak, még nagyobb feszültséggel, ha meghalsz..?
21.
21.
kristof97
#14: Sőt, már a DualShock 3ban is voltak ilyen kis motorok (tudtommal). :) A Sony kontrollerek technikailag jobbak, viszont az MS kontrollerek dizájnosabbak. Bár már elért oda a Sony (szerencsére), hogy az Xbox-é, már csak egy + kényelem legyen, mert már elég jó lett a DS4.
20.
20.
Zombiekiller6
#1: Csak én nem szerettem :D
18.
18.
#9: Én sem próbáltam, de az XO nem változott a kontrollere míg a PS4 változott. Nekem jobban tetszik és szerintem (remélem) kényelmes lesz.
17.
17.
Csoki80
#15: Jaja nagy a vetítővászon. Annyiból, már sokkal komolyabb dolgokat lehet fejleszteni, bár lehet, hogy az ms fejesei ennyit nyúltak ki a fejlesztésre fogva ;-)
16.
16.
Zombiekiller6
15.
15.
hurkagyurka2
El ne higgyétek már amit a marketingesek széthintenek infókat! Most komolyan, több, mint 20 milliárd forintot egy nyomorult kontrollerre? Mese habbal! Még ha a komplett konzol kifejlesztésére írták volna, talán elhinném...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...