PlayStation 4 est élőben a Gamekapoccsal!

Link másolása
Ma este élőben közvetítjük majd, ahogy először kicsomagoljuk a PlayStation 4-et. A Gamekapocs is átlép a következő generációba! Tartsatok velünk, részletek és további frissítések itt!

A Gamekapocs régi jó barátja, a GK Rádióból talán számotokra is ismerős Wask csütörtökön beszerzett egy kisebb szállítmány PlayStation 4-et (kellett a baráti társaságnak, na), amiből egyre lecsaptunk mi is. Sajnos a dolgok kissé szerencsétlenül jöttek ki, mert drága főszerkesztőnk, Daks úgy gondolta, hogy inkább Londonba megy a hétvégére, ahelyett, hogy kockulna, így a bemutatóval egészen mostanáig várnunk kellett.

A várakozásnak azonban vége: ma este élőben közvetítjük első tapasztalatainkat az új konzollal. Kicsomogalunk, tapizunk, kontrollert nyomkodunk, megmondjuk mennyire jó, vagy mennyire rossz, összedugunk, megnézzük a menüt, az új lehetőségeket, és talán még játszunk is egy kicsit.

A műsor véget ért, mindenkinek köszönjük a figyelmet!

190.
190.
FlexSteel
#189: Kezdem már szégyelni magam. Bevallom eddig mindig bepörögtem a hülyeségein, de majdnem biztos a képről és alapvetően az írásmódjából ítélve, hogy valóban egy fogyatékos személlyel van dolgunk. Számomra a fotón vált egyértelművé. Amúgy pedig az ismerősei sem sérelmezik facebook-on a fogalmazását, gondolom megszokták és tolerálják neki. Bocs mindenkitől az Off-ért.
186.
186.
InGen
#184: Ahogy látom csak egy kis részt mentett el, valószínűleg a többinél nem nyomtunk rá a mentésre? :S
184.
184.
supair
#182: UPSTREAM ITT!
katt.
Az upstream ablakban jobb oldalon megnézheted a gk eddig streamelt videóit.
Kis fekete irást keress pl 1 órával ezelőtt stb.
Oda katt és nézheted.
182.
182.
rethrospektiv
Hol tudom megnézni a felvételt? Thnx.
181.
181.
InGen
#180: Persze simán lehetséges!
180.
180.
Yanez
#179: Mint már említettem, jó lenne, ha a jövőben egy-egy nagyobb cím bemutatását így streamelnétek, még az írásos teszt előtt.

szerk:
Persze, ha többen is akarnának!
179.
179.
InGen
Kösz, hogy voltatok! Tudjuk, hogy nagyon hosszúra nyúlt a dolog, és ezért a közepe után néha már-már unalmas lehetett. Túl sok dolgot próbáltunk egymás után gyorsan bemutatni. Egyelőre nem tudni, mikor és hogy lesz folytatás, de igyekszünk, és persze levontuk a tanulságokat :)
178.
178.
DON GONDOCS
Azért jókis játékokat mutattatok be. Márcsak az XO bemutató hiányzik egykis Forza Ryse, DEADR
177.
177.
Venom88
gratula srácok! nekem bejött a műsorotok:D
175.
175.
Norbiii
#174: legmegdöbbentőbb...ez a szó lemaradt.
174.
174.
Norbiii
#173: Szerintem is. InGenre valt az a lazaság, meg a bohóckodás, és ami a mindkettőjüket nagyjából így képzeltem el. Nem tudom voltak-e beszólások, de visszanézném, ha van ilyen link, akkor valamelyik GK-s cikkíró, dobja már rám. :D
173.
173.
kopic
#172: Sztem a szemuveges volt Daks, a fekete pulcsis vagy mien InGen, a kameras meg Wask.
171.
171.
Yanez
Happy End! Várjuk a 2-ik évadot!
169.
169.
Norbiii
168.
168.
andy976
165.
165.
RangerFox
164.
164.
Norbiii
Na végeztem.

Lemaradtam a Fifa végéről, mi lett a végeredmény? És a Barcával voltál? Hala MADRID. :)
162.
162.
kopic
OFF:
Meg van kemuri baratunk !:D
https://www.facebook.com/starscreamhun
161.
161.
Yetikee
Ghost multira kíváncsibb vagyok mint AC-re :D
160.
160.
kopic
Xbox One is van nektek ?! Arrol nem lesz vmi elo kozvetites ??? Legyen ma' !
159.
159.
Yanez
#158: Majd, ha meglesz a PS4, akkor lehet megpróbálom! :D
158.
158.
kamgecam
#157: Aha simán!
Nagyon komoly lenne!
Te is csinálhatnál ilyet akár twich-en onnan Usa-ból! :)
157.
157.
Yanez
Nagyon jó ötlet ez a streamelés! Mehetne így mindig a legújabb játékok bemutatása.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...