Amerikában eddig a PlayStation 4 vezet

  • Írta: fojesz
  • 2013. december 13.
  • Biznisz
Befutott az NPD Group novemberi összesítése, amely az amerikai játékpiac szoftver- és hardvereladásaival foglalkozik. A PS4-ből adtak el eddig a legtöbbet, viszont az Xbox One időarányosan jobban fogy.

Az NPD Group novemberi összegzése a november 3. és november 30. között eltelt időszakot vizsgálja, és ahogy arra számítani lehetett, a next-gen konzolok boltokba kerülése alaposan megrántotta az amerikai játékpiac teljesítményét.

Éves szinten 7 százalékkal, 2,74 milliárd dollárosra nőtt a teljes forgalom, a hardvereladások 58 százalékkal voltak magasabbak (1,327 milliárd dollár), és a kiegészítők is 17 százalékkal hoztak többet (327,4 millió dollár), mint tavaly. A játékeladások viszont érdekes módon nem pörögtek annyira: az 1,1 milliárd dolláros forgalom 24 százalékos csökkenést jelent 2012 novemberéhez képest.

Az NPD értékelése szerint az elmúlt a hónap legjobb a hardvereladási számokat produkálta az Egyesült Államokban, a PS4 és az Xbox One rajtja mellett a Nintendo 3DS is remekül szerepelt. A novemberi eredmények alapján a PS4 vezet, a Sony szerint ugye több mint 1 millió példányt adtak el a konzolból csak az első napon.

A Microsoft erre azzal kontrázott rá, hogy az Xbox One viszont időarányosan jobban fogyott: november 22. óta 909 ezer darabot vittek belőle haza a játékosok, ami napi 101 ezer darab konzolt jelent. A Microsoft azt is hozzátette, hogy az előző generáció gépei közül az Xbox 360 nyerte a hónapot 647 ezer gép eladásával.

A Nintendo sem panaszkodhatott. A 3DS-ből 770 ezer darabot adtak el novemberben, ezzel összesen 10,5 millió eladott 3DS van az amerikaiaknál. A legnépszerűbb játékok a Pokémon X, a Pokémon Y és természetesen a The Legend of Zelda: A Link Between Worlds voltak. A Wii U továbbra is küszködik, 220 ezer darab kelt el belőle az elmúlt hetekben, igaz, már ez is 340 százalékos növekedést jelent az októberi adatokhoz képest.

Végül következzen a legkeresettebb játékok toplistája:

  1. Call of Duty: Ghosts
  2. Battlefield 4
  3. Assassin's Creed IV: Black Flag
  4. Madden NFL 25
  5. Grand Theft Auto V
  6. NBA 2K14
  7. Skylanders: Swap Force
  8. Just Dance 2014
  9. Disney Infinity
  10. FIFA 14


Köszi, kopic!

18.
Zombiekiller6
17.
Zombiekiller6
Ez a Ghosts mennyen már a...
16.
tsulok
#15: Most pont megválaszoltad, hogy miért 'nincs' eredeti ötlet az AAA játékoknál.
A kiadó minek kockáztasson, ha a nagy bevételt úgy is a folytatások hozzák.
15.
SP4C3F0X
Legkeresettebb játékok... mind mind folytatás. Az indie programozókon kívül senkinek nincs új ötlete?
13.
Bazsika B
Az ACIV valami hihetetlenül jó játék lett. Ha az Ubisoft megint vezetőt vált az AC projektben akkor már biztos, hogy buknak. Ez az Ismail gyerek nagyon jól vitte tovább a sorozatot és remélhetőleg az ACV-ben sem vesz vissza a tempóból a Montreal mert most nagyon belehúztak.
12.
Dontrip
"A Microsoft azt is hozzátette, hogy az előző generáció gépei közül az Xbox 360 nyerte a hónapot 647 ezer gép eladásával."

Hát nem csodálom, ha Fekete Pénteken 99 dollárért dobálták az ember után.
11.
Dontrip
#10: A konzol önmagában max papírnehezéknek jó.
10.
bodortamas1
Várhatóak voltak ezek az eredmények. A MS hitegetheti magát az "időarányossággal", de a PS4 minden bizonnyal jobban fog teljesíteni mind eladásilag (mert hogy nem kicsivel olcsóbb, ugyebár) és játék teljesítményileg is (az erős PC hardverek miatt). Az biztos, hogy hosszútávra a PS4 jobb, az XO sokkal előbb válik majd elavulttá.
9.
Juha
Most jön a bizonyítási vágy:
Aki ps4-et vett, az azt fogja mondani, hogy az sokkal jobb, mert...

Aki xone-t vett, ua.

Mindenki be akarja bizonyítani, föleg magának, hogy ha kiadott ekkora összeget, azt a legjobban tette meg.

És vannak, akik nem vettek, és a közeljövöben nem is fognak konzolt venni, azok jobb esetben letojják ezt a hírt, rosszabb esetben trollkodnak egy-két sort.

Én most elvagyok az ingyen fallout-okkal a GOG-ról, szóval én is csak trollkodni jöttem :-):-):-)
8.
simon 555
Ha logikusan nézzük, lényegtelen, hogy az XO később jelent meg, mert a Microsoft elmondása szerint már az első nap elfogyott minden gép a boltok polcairól, szóval ha egyszerre jelentek is volna meg, akkor sem adtak volna el többet:D
Ugyan ez a PS-el is. Ott is első nap elfogyott mind, üresek a boltok. Szóval hiába jelent meg korábban, ha első nap elment mind, a többi napon meg 0-át adtak el.
6.
Ragnarox007
Véleményem szerint teljesen mindegy, hogy melyikből mennyit adnak/adtak el, ugyanis a konzoloknál mindig is a játékfelhozatal dominált (gondolok itt főleg az exkluzív címekre)... Szóval várjuk ki a végét, mert úgy érzem lesznek még itt meglepetések, nem is kicsi :D Egyébként személy szerint a PS-t preferálom, de ettől függetlenül bízom benne, hogy a Microsoft is minél sikeresebb lesz, mivel szeretem a fej-fej melletti "küzdelmeket"... De a lényeg, hogy teljesen felesleges azon vitázni, hogy ki mivel játszik, meg hogy min, mert ugye köztudottan nem vagyunk egyformák, éppen ezért az ízlésünk és a véleményünk is teljesen más... Szóval lehetőleg tartsuk tiszteletben egymás véleményét/ízlését, és még véletlenül se támadjuk a másikat, csak azért, mert ő a "rivális" konzolon játszik...
5.
Yami
Ez két külön információ, nem ugyanaz másképp körülírva.
Az első egy összesítés, a második pedig egy időintervallumos lebontás.
4.
p3ti
Teljesen mind1 hogy ki adott el többet. Most hogy sikeres volt a rajt mindkét konzol számára, most már koncentrálhatnak a játékokra. Remélem 2014 végéig befutnak az első komolyabb címek.
3.
p3ti
Előre látom a Flamewart, meg az én megmondtam embereket.
2.
Playstationösök: "Azért fogy jobban mert a PS4 a legjobb konzol."

Xboxosok:"Azért adtak el belőle többet, mert az Xbox one még csak most jelent meg."

PC-sek: "Azért adtak el belőle ennyit, mert sokan beszopták a sony marketing bullshitjét."

WiiU-sok: "Mi az a Playstation 4?"

Mielőtt bárki a magára venné, ez csak egy vicc akart lenni, de mostanság a kommentek legtöbbje ilyen :D
1.
tjames
PS4-ből ment el több, mivel előbb jelent meg, de időarányosan X1-ből fogy több :) :) Ez jó :) Ha innen nézem gömbölyű, ha onnan, akkor kerek :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...