Cliff Bleszinski aréna FPS-t csinálna

  • Írta: fojesz
  • 2013. december 15.
  • Hír
Link másolása
Az Unreal Tournament és a Gears of War atyja azt mondta, klasszikus aréna FPS-t szeretne csinálni, ami csak PC-re készülne el. A tervei szerint egy kisebb stúdió is elég lenne a megvalósításhoz.

Cliff Bleszinski 2012 októberében hagyta el az Epic Gamest, és a fejlesztőcégnél eltöltött két évtized alatt olyan játékok felett bábáskodott, mint a Jazz Jackrabbit, az Unreal Tournament és a Gears of War. Azóta viszont nem nagyon hallottunk felőle, igaz, augusztusban már közzétett néhány furcsa artworköt, amelyekkel elvileg az új projektjét szerette volna promózni.

Nos, nem tudni egyelőre, hogy ezek a képek összefüggésben vannak-e a Pointless című műsorban emlegetett ötletével, az viszont tény, hogy emberünk viszonylag konkrétan elmondta a podcastben, hogy milyen játék fejlesztésébe akar belevágni: történetesen egy kizárólag PC-re készülő aréna FPS-ről lenne szó.

CliffyB szerint már vannak vázlatai és concept rajzai, a célja pedig az lenne a projekttel, hogy az aréna FPS-ek klasszikus játékélményét hozza vissza: "Egy csomó srác játszik a Call of Dutyval, de szerintem nem is tudják, milyen egy igazi aréna FPS" - mondta, majd azt is hozzátette, hogy bár még nincs fejlesztőcsapata, de nem szeretne és nincs is szüksége egy nagyobb stúdióra, ahogy a hagyományos kiadói modellt is megkerülné.

19.
19.
br1Koo
mai grafikával ezt lehetetlen megvalósítani. butítani, változtatni kell az alap módszereket a megjelenítés terén ahhoz hogy egy folyamatos, pörgős multi legyen.
18.
18.
wildstorm
Egy aréna FPS-el kapcsolatban is csak olyan beszél kreativitásról akinek fogalma nincs róla, hogy mi az. Hangulatos pályák, vagány hangok, töménytelen pörgés, teljes adrenalin pumpa. Quake 3 a legjobb. (na meg a CoD: UO, bár az más műfaj)
17.
17.
equinox42
Mm. Quake III arena rengeteg jó élménnyel gazdagított valamikor.
Én is örülnék egy hasonlónak.
16.
16.
p3ti
#8: Mi Lanba játszottuk kb. 3-4 hete :) Iszonyat jó volt ! Agyatlan hent az egész, de én akkor is szeretem
15.
15.
Rakottkrumpli
#9: Nem tom én az elmúlt 6-7 évben, ha 2 olyan játékot láttam, ami olyan multi élményt nyújtott, amit nem láttam már 100 másik játékban, akkor sokat mondok. Szóval innentől nem értem, hogy miről beszélsz :D A kreativitás már rég nem szerepel egy mondatban a multiplayerrel...
14.
14.
randall13
CoD2/4-hez van egy csomó aréna mód pályákkal együtt.
13.
13.
névtelenség
Valami itt nem stimmel. ez a csávó nem megveti a pc-seket?
12.
12.
kopic
Ezt is elkeszithetnek....

http://www.gamestar.hu/lego-the-last-of-us-rajongoi-video-trailer.html
10.
10.
EBR2000
Hát nem is tudom.... Szerintem már rég nem azt az időt éljük. Persze, jó a HS-eket osztani miközbe ordibál a gép de nem hiszem h mindenki jól fogadná!
Mondjuk én 1 hónapja tettem fel újra a régi kis pc-mre a UT3-at és nagyon jól szórakoztam vele de h a mai világban megéri-e ez a sok remek MMOFPS mellett abban nem vagyok biztos...
9.
9.
DON GONDOCS
A lényeg kreativitás -.- nincs bajom aréna játékokkal de az UT/Quke már kimerítették ezt a témát
8.
8.
thelegendary
#7: Azaz :)
Mostanában nyomtam ismét végig, elképesztő hangulata van....
7.
7.
p3ti
Egy régi vágású Quake 3 gyorsaságú game nekem nagyon feküdne
6.
6.
DollSyndrome
#2: Semmi, ép ezért akar csinálni egyet, hogy a codos kölkök is tudják milyen volt régen egy multi lövölde. Pl a quake3.
5.
5.
mestermagyar
#3: "nem szeretne és nincs is szüksége egy nagyobb stúdióra"
A frostbite ha jól tudom egy csakis EA-n belüli fejlesztésekre szánt motor.
4.
4.
mestermagyar
Már azthittem egyedül fogja elkészíteni. :D Csak könyörgöm legyen benne ötlet is.
3.
3.
Trapyd
Ha jól sejtem Frostbite motorosat.
2.
2.
GeRy1994
Nem értem mi köze az aréna fpseknek a CoD szériához. Amúgy kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle, a fentebb említett három játékukat szerettem. Remélem most sem fognak csalódást okozni:)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...