Nyáron startol el a PlayStation Now

  • Írta: zoenn
  • 2014. január 7.
  • Hír
Link másolása
A Gaikai technológiájára épülő PlayStation Now streaming szolgáltatás lehetővé teszi, hogy PlayStation 4 rendszerünkön is játszhassunk a PS2-es és PS3-as játékokkal. A fícsör a nyár folyamán élesedik az USA-ban.

Ma, a PlayStation-csoport vezérigazgatója, Andrew House a Las Vegas-i Consumer Electronic Show-n leplezte le a PlayStation Now névre keresztelt online streaming szolgáltatást.

A hangzatos elnevezésen ne ütközzön meg senki, hiszen a régóta várt, Gaikai-technológiára épülő funkcióról van szó. A PlayStation Now lehetővé teszi, hogy PlayStation 4-en is nyomulhassunk a PS1-es, PS2-es és PS3-as játékokkal. Ha úgy tetszik, végre megoldódik a visszafele-kompatibilitás kérdése.

A szolgáltatás a nyár folyamán indul az USA-ban, míg a bétateszt már januárban elkezdődik. Az előfizetési tervekről és az árazásról még nem esett szó, ahogyan az európai premierről sem. 

A streaming szolgáltatást nem csupán PS4-en élvezhetjük, hanem Sony Xperia tableteken, mobilokon, PS Vitán és Sony Bravia tévéken is, illetve a japán cég letette a nagy esküt, hogy más gyártók internetképes eszközeire is elhozza a PlayStation Now-t. 

A kényelem kulcsfontosságú: tegyük fel, hogy a nappaliban nyomulunk egy, a PS4-en futtatott előző generációs játékkal, de tovább játszhatunk vele a hálószobában a PS3-mal. Másnap úton vagyunk, s a PS Vitával ott folytatjuk a játékot, ahogy abbahagytuk. Pihen a konzol? Semmi gond, kapcsoljuk be a Bravia tévét, és töltsük be a játékállást a PlayStation Now segítségével.

A technológia már kiforrottnak tűnik, az idei CES látogatói élesben is kipróbálhatják a rendszert: a The Last of Usszal és a Beyond: Two Soulsszal nyomulhatnak PS4-en, tableteken, Bravia TV-ken és PS Vitán is. 

44.
44.
kristof97
#36: Nem azért, de egyik készülékhez sem kapsz ingyen 2 hét PS+t. Ez csak annyit jelent, hogy ha új fiókot regisztrálsz PSNen, akkor (ha bankkártyát is raksz hozzá) 2 hétig használhatod ingyenesen a PS+t, de ha nem mondod le, akkor automatikusan levonja tőled a kövi évi PS+t. De ez el van mondva, hogy ez így van, neten elég világosan el van magyarázva. Ettől függetlenül nem kedves dolog, de az jóval nagyobb szemétség, ha veszel PSNen egy előfizut, és a lejárta után ugyan úgy levonja a számládról a pénzt. Az viszont már sehol sincs megmondva.
43.
43.
Zombiekiller6
Ha ez tényleg jól fog működni akkor hatalmas siker lesz.

#18: A Microsoft azt nyilatkozta, hogy az visszafejlődés lenne.
42.
42.
Yami
Mivel engem is ugyanúgy érdekelt, mint itt sokakat, hogy milyen üzleti modellben fog működni a szolgáltatás, kicsit keresgéltem a neten. Pletykákon kívül nem sok mindent találtam, de azért ezeket összegzem itt nektek. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy ezek pletykák, pontosabb információt még nem találtam!

A szolgáltatás mindenképp előfizetéses formában lesz elérhető, de az nem tisztázott, hogy ezalatt a PS+ -ra gondolnak-e vagy egy külön előfizetésre.
A szolgáltatás minden előfizetője további költség nélkül játszhatja a PS+ -on aktuálisan megtalálható PS3-as játékokat.
Ha egy játékot már megvettél PS3-ra digitálisan azt a PS Now szolgáltatáson keresztül is használhatod.
Ha egy olyan játékkal szeretnél játszani ami nincs meg neked digitálisan, akkor a játékot meg kell vásárolnod a Store-ból. A vásárlás után a játék nem csak a PS Now-on keresztül lesz elérhető, de a PS3-adra is letöltheted.
Ha egy játék csak lemezesen van meg neked, akkor sajnos nincs mód rá, hogy a PS Now szolgáltatáson keresztül használd.
40.
40.
Sischo
#38: Hát szerintem a Bravia tv-re is rá lehet csatlakozni majd PS4 kontrollerrel, de a többi dologra nem tiszta, hogy hogyan csinálják. Ki tudja lehet, hogy megoldják egy app-al hogy tudjuk azokon is használni a dualshock4-et. Mindenesetre tuti, hogy a cloud gammeing-é a jövő, még csak hardware se kell az embernek csak egy tv- amivel lehet netezni, meg egy elég gyors internet, aztán kész, már bármivel tud is játszani. De remélem úgy oldják meg a PS Now-ot, mint a Netflix-nél, hogy előfizetsz, aztán azzal játszol amivel akarsz és nem kell külön külön megvenni a dolgokat
39.
39.
#13: Szerintem nem lehet majd effektíve "megvenni", hanem inkább olyan lesz mint a PS Plus játékok, hogy korlátozott ideig, vagy amíg fizeted a havidíjat addig elérhetők.
38.
38.
Tokodboy
Mind szép és jó, de egy valamit nem értek, hogy csak TV hogy a fenébe lehet irányítani a játékokat? Ugyanez vonatkozik az összes többi eszközre ami nem konzol. Szerintem tvn meg ilyen hülyeségeken csak korlátozott funkciók lesznek elérhetőek. Valamint ez azt is jelenti, hogy amikor kijön ez a szolgáltatás valószinűleg onnantól kezdve búcsút lehet inteni a PS3-ra készülő játékoknak is.
36.
36.
Sun9us
Ez most Off, de hatalmasat csalódtam a Sony- ban. Ugye minden új készülékhez jár 2 hét ps plus ingyen. Én ezt annak a rendje, és módja szerint fel is használtam, és ez úgy egy órája lejárt. Erre csippant a telefonom, hogy kaptam egy értesítőt amiben köszönik szépen a vásárlást. Mondom what? A Sony volt olyan kedves, hogy az 50 oldalas EULA- ban egy fél mondatban megemlíti, hogy a ps plus előfizetést autómatikusan frissíti, ha lejár, ezt a funkciót itt, meg ott ki lehet kapcsolni, a PSN menüjének a mélyén. Nem az a szaros 2 ropi húz fel, hanem, hogy egy ekkora cég ilyen olcsó kissebségi módszerekkel húz le. ( Tudom, az én hibám, mert nem olvastam el az EULA-t, de akkor is....)
35.
35.
Raam989
Tettem egy próbát a PC-s onlive-al. Hát nem vagyok lenyűgözve. Na jó, egy kicsit igen. Ilyen szép PC-s játékokat még életében nem futtatott a kis 10 colos, intel atomos nebookom, másrészt életemben nem játszottam még ilyen frusztráló input laggal... Egy két lassabb játéknál még megérteném, de az olyanoknál, mint pl az Unreal, a Painkiller, vagy a Moto GP... Vicc. Remélem ennél komolyabb megoldással fognak előállni Ps4 esetében, mert ez így élvezhetetlen...
34.
34.
giga321
Pont most vettem karácsonyra egy Sony Bravia tv-t. De nem hiszem, hogy majd fogom használni ezt a ficsőrt.
33.
33.
Raam989
Engem az érdekel, hogy a jelenlegi 100+ játékomat (lemezes és digitális) hogyan fogom tudni használni PS4-en? Mert ha a lemezes játékokért újra fizetni kell, akkor bizony kapják be... Remélem olyasmi módszerrel ingyen fognak menni a játékok, mint most a ps3-ps4 upgrade cuccok.
29.
29.
simon 555
#13: De ha előfizetés lesz, akkor valószínűleg úgy lesz, hogy az összes játékkal tudsz majd játszani ami elérhető felhőből.
Tehát ily módon teljesen lényegtelen, hogy meg van e PS3-ra a játék már vagy sem, ha előfizetsz tudsz játszani az összessel, ha nem akkor egyikkel sem.
Akkor lenne értelme az igazolásnak, hogy már meg van ha nem előfizetéshez kötött lenne(max PS+-hoz), hanem meg kellene venned a játékokat.
27.
27.
DON GONDOCS
Nem tudom ki hogy van vele, de ha már egyszer veszek egy ps4-et akkor már az arra megjelenő játékok miatt veszem, a retrozásra ott van a ps3 és már ott is elérhetőek a ps2 és psx-es játékok. Persze ez még mindig jobb megoldás mint a teljesen felesleges hd kiadások. Csak vajon menyibe fog fájni ez a szolgáltatás, mert a jelenleg elérhető régi játékok ára is irreális ps3-on.
23.
23.
kristof97
#22: De PCvel csak az MS szolgáltatásai fognak működni, a Sonyé nem fog PCre költözni, csak Vitára.
22.
22.
NoNametheOneandOnly
#20 úgy hogy a nem Sony dolgokra is elfogják hozni, PC, Android telefon stb.. és a PC-t volt a legrövidebb leírni :D
20.
20.
kristof97
#15: De a PCt te hogyan kevered a Sony streameléséhez? Előfizetés az a PS+t jelenti, hogyha ezt értetted félre. A PC és a Sony az 2 vagy 3 külön dolog.
18.
18.
kopic
XO-n is nagyon remelem, hogy vhogyan lesz visszafele komaptibilitas !
16.
16.
randall13
#7: Az ügyeskedéssel a válaszidőt nem fogod tudni lejjebb nyomni.
15.
15.
NoNametheOneandOnly
#12 a sima előfizetés nem hiszem hogy lesz, mert akkor még oké hogy Sony cuccot vettél akkor nyomjad, de majd ha PC lesz mondjuk akkor nekik nem buli hogy nem veszel konzolt hanem inkább streameled mert így duplán buknak: nem veszel konzolt és még erőforrásokat is használsz folyamatosan, szóval szerintem ugyanúgy meg kell venni a játékokat vagy az előfizetés nagyon nagy lesz :( vagy csak PC lesz nagyon nagy :D
13.
13.
NoNametheOneandOnly
#3 több mint valószínű hogy előfizetéses lesz hiszen másból nem éri meg nekik hogy folyamatosan használod az erőforrásaikat, és szerintem amit eredetibe megvan és tudod igazolni az "meg lesz" már ott is, de ami nem volt még meg azt meg ugyanúgy meg kell venned, vagy lehet mint onLivenál bérelheted is a játékokat.
11.
11.
theo9311
Nagyon kíváncsi leszek hogy fog működni az élesítés pillanatában mikor egyszerre rászabadul egymillió amerikai.. :D
9.
9.
ShankOne
Mire ez ide eljön, és divatba jön, addigra már fillérekért megveheted majd a PS3-mat 6-8-10 exclusise játékkal együtt, szóval, nem rossz de na.
8.
8.
hurkagyurka2
Reméljük, nem ilyen elcseszett árazást alkalmaznak majd, mint most a PSN-en... Mert kiváncsi lennék 6-8-10 ezret ki adna PS2-es meg PS1-es játékokért. Az Onlive-t próbáltam anno, nem volt rossz bár a képminőség nem volt túl jó. Kíváncsi vagyok itt milyen tömörítéssel dolgoznak majd és hogy a szerverek mennyire fogják bírni a folyamatos renderelést több (tíz)ezer gamer egyidejű ténykedése esetén. De jól hangzik mindenképpen, pláne, hogy tutira ennyiben nem merük ki ez a szolgáltatás, tartogatnak még meglepiket is biztosan! Mondjuk Európában még évekig nem lesz, ez borítékolható, MO-n meg talán soha...
7.
7.
daneelolivaw
egy kis ügyeskedéssel ez nálunk is fog menni :)
5.
5.
Necreon
#2: Valószínűleg jobban megéri majd előfizetni rá, mint innen-onnan vadászni használt cuccokat / teljes áron megvenni a boltban + venni egy PS3-at.
4.
4.
crashpipi
#2: Ha tényleg jó volna és hibátlan a minőség, a pénz már másodlagos. Évi 50-et is simán megérne... csak működne. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...