Bejelentéssel tért vissza az OnLive

  • Írta: fojesz
  • 2014. március 6.
  • Bejelentés
Nem mintha leállt volna, de az kétségtelen, hogy mióta az OnLive körüli problémák kicsúcsosodtak, lényegében fű alatt működött a cloud-gaming szolgáltatás. A srácok most összekapták magukat.

Az OnLive-ról 2012 augusztusában nem túl biztató híreket kaptunk: kiderült, hogy a szolgáltatás üzemeltetői gyakorlatilag rosszul számoltak, és állítólag a korábbi vezérigazgató sem volt éppen normális, egyes vélemények szerint konkrétan tönkretette a céget.

Azóta az OnLive-ról nemigen lehetett hallani, hosszú ideje most rukkoltak elő először olyan hírekkel, amik azt bizonyítják, hogy a cloud-gaming cég továbbra sem adta fel a terveit: gatyába rázta a menedzsmentet (többek között korábbi EA- és Disney-vezetőket is felkarolt), másrészt új szolgáltatásokat jelentett be.

Az egyik újdonság a CloudLift nevű fícsör, ami a hétnapos próbaidő után 15 dolláros havidíjért használható. A lényege, hogy összeköthetjük az OnLive-fiókunkat a PC-nkre telepített (és támogatott) játékok könyvtárával, így azok is streamelhetővé válnak: ez azt jelenti, hogyha otthon játszol a gamer PC-den, a munkahelyi gépeden ott folytathatod a játékot az ebédszünet alatt, ahol abbahagytad - csak éppen felhőből, mert az irodai gépeden nem futna a játék.

A rendszer folyamatosan szinkronizálja a mentéseket, és ami a legfontosabb, hogy ezáltal nemcsak az OnLive-on megvásárolt játékok futtathatók a cloudból, hanem például a steames címek is - ezen kívül a PlayPack előfizetés, ami 250 játékhoz biztosít felhős hozzáférést 10 dollár fejében, még mindig elérhető természetesen.

A másik fejlesztés az OnLive Go, ez viszont a fejlesztőket és az üzleti felhasználókat érinti: a Second Life készítői például egy mobilos alkalmazást építettek a rendszerre, amiről bármikor körbejárhatják a Second Life világát.

7.
Cristiano
#1: nekem is pont Batman volt első úgy ki próbáltam rajta
6.
randall13
#5: (Itthon sokkal jobb a net, mint USA-ban)
5.
hurkagyurka2
#3 Az sohasem baj, ha van konkurencia! A versengésből a vásárlók profitálnak, akár árverseny is kialakulhat még... Jó lesz ez! A cikkhez annyit fűznék hozzá, hogy nem sok irodai dolgozó rendelkezik 10 megás nettel, legalábbis itthon tutira... De mondjuk nem is ezt a piacot célozták meg egyelőre, hanem az USA-t.
4.
Doncyke
Nagyon jo:) De sajnos most se engedik a kartyaregisztraciot EU-bol :/
3.
Scoo
Van ennek jövője, de most már inkább a Gaikában hiszek, nem ebben.
2.
Chullent
Hatalmas létjogosultsága van főleg a gyengébb géppel rendelkezők számára.
1.
deso
Még régen kipróbáltam rajta az első Batman-t, egész jól futott 6 megás neten, egy öreg laptoppal. Nem olyan hülye elképzelés ez az egész mint amennyire hittem, hogy az lesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...