Brutális videokártyát mutatott be az NVIDIA

  • Írta: fojesz
  • 2014. március 26.
  • Hardver
Link másolása
Az NVIDIA leleplezte a GeForce Titan Z-t, ami ugyan már önmagában is egy atomerőmű teljesítményével vetekszik, viszont van vele egy óriási probléma: potom 3000 dollárt kérnek érte. Háromezret.

Az NVIDIA a GPU Technology Conference-en jelentette be legújabb csúcsvideokártyáját, a GeForce Titan Z-t. A cég vezérigazgatója szerint a hardvert annak szánják, "aki szuperszámítógépet akar építeni az asztala alá", és bár ennek megfelelően a specifikációi lenyűgözőek, az árcéduláján azért még jobban kikerekedett a szemem: 3 ezer dollárba fáj ez a szörnyeteg.

Túl sok részletet nem ismerünk, de az biztos, hogy a kártyán két Kepler GPU dolgozik majd, egyenként 2880, vagyis összesen 5760 CUDA maggal, memóriából pedig összesen 12 GB jutott rá. Az NVIDIA szerint a Titan Z-vel röccenésmentesen lehet majd 5K-ban, illetve egyszerre több monitoron játszani, ráadásul mindezek mellett a hardver végig hűvös és csendes marad az ígéretek alapján.

88.
88.
K2 The Highest
#87: Szerintem 3D-s tervezésre vagy valami hasonlóra gondolt a kolléga!
87.
87.
Extol
#85: Nem hiszem hogy a Word vagy Excel annyira terhelné a kártyát hogy 679 ezer forintért kellene vásárolni.
83.
83.
kristof97
Olyan szellemi magaslatokat ütnek meg a gamekapcson a viták, hogy itt jobb nem hozzászólni a cikkhez, mert a végén még te leszel a hülye. A kártyához meg annyi kérdésem lenne: minek? Hiányzott ez a kártya bárkinek is? Több lesz-e ettől a géped, mintha egy "sima" GTX 780Ti-d (akár 2 db) vagy R290Xed (akár 2 db) lenne a gépházadban (töredék árért)?
81.
81.
kopic
79.
79.
AnFionn
Jót szórakozom a két trollhuszár hozzászólásain, bár Gémer lehetne egy kicsit szellemesebb is.

Amúgy a kártyát majd megveszem három év múlva ötödannyiért, akkorra már a játékok is ki tudják használni ezt a GPUt.
75.
75.
bcrics
Jövőre 300 fontért elviheto lesz
70.
70.
vanpear
xD jót röhögtem! Srácok csak így tovább. Maradjunk annyiba, hogy egyikőtöknek sincs 60-nál nagyobb IQ-ja. Ha lenne már abbahagytátok volna.
64.
64.
kopic
52.
52.
GeeZa
Milyen és mennyi hardvert (proci, memcsi, alaplap, táp) kellene használni, hogy alaposan kihajts két ilyen kártyával egy SLI rendszert..? :-)
Overpower és overdrága egyébként, kíváncsi leszek az élettartamára, főleg mert jön a DX12. Vagy ez már ezt is tudja?
51.
51.
mestermagyar
Király, rohanok le a sarki boltba megvenni...
34.
34.
GAMEROD
Soha nem volt csúcskártyám, sem egyéb csúcshardverem mégis végig tudtam tolni a játékokat és nem ocsmány minőségben. Vegye akinek két apja van.
30.
30.
K.Bandi
Csak elmondom, hogy ez nem játékra való, minek egy ilyen ha a gtx660-asom MINDEN jelenlegi játékot fullmaxon min. stabil 60fps-el futtat.
18.
18.
kopic
Te már beszerezted Kemuri ?
17.
17.
vnm51
#3: Olcsó mezei tucatkártya 3000 dolláért.
Amúgy se veszek vga-t 10000 dollár alatt, még megszólnak a konditeremben....
13.
13.
Stiw
12.
12.
konczyka
teljesen értelmetlen. a nasa nem tudná kihasználni.
11.
11.
turleysqt
#10: Kiváncsiságból utánaolvastam a kommented miatt, és tényleg semmi értelme, arról nem beszélve, hogy tényleg kifejezetten játékra szánják, röhej.
10.
10.
simon 555
#9: Csak ennek semmi értelme, ez 2 Titan egyberakva. Akkor már olcsóbb 2-őt venni abból.
Vagy 2 GTX780Ti-t, ami alig lassabb mint a titán, de olcsóbb.
9.
9.
turleysqt
Srácok!Nyilván nem mezei felhasználóknak való a kártya,még akkoris ha játékról beszél az nvidia, sok VFX programnak az évi licensze 4x ennyibe kerül!
8.
8.
DollSyndrome
Csak úgy süvít majd vele a facebook.
7.
7.
zsmester
Simát is éppenhogy hűvösen tudja tartani egy venti...hát ha 2in1..
6.
6.
eszem
Bányászok figyelem! :D
4.
4.
Stiw
#3: Hidd el, a kártyával jobban járnál, talán még kocsivá is át tud transzformálódni ennyi pénzért.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...