E3 2014: Bejelent a Crystal Dynamics

  • Írta: fojesz
  • 2014. június 7.
  • Teaser
Link másolása
Sűrű lesz a jövő hetünk, bejelentéssel készül a Crystal Dynamics is, ráadásul ha minden igaz, a stúdió nem a konzolgyártók konferenciáin fogja elsütni a meglepetését. Vajon mi lehet az?

Egészen biztos, hogy bejelent valamit a jövő héten a Crystal Dynamics, és nem a konzolgyártók konferenciáján: a Spike TV E3-as műsorában ejti majd meg a csapat az exkluzív bemutatót, aminek egy gameplay felvétel is a része lesz. A bejelentésre június 9-én, este 8 óra és 9 óra között lehet számítani, vagyis éppen a Microsoft és az Electronic Arts showja között.

A Crystal Dynamics elmúlt éveit a Tomb Raider tette ki, de tavaly augusztus óta tudjuk, hogy legalább két új játék készül a stúdiónál. Ezek közül az egyik egészen biztosan egy újgenerációs Tomb Raider, de pletykáltak már arról is, hogy egy teljesen új cím fejlesztésébe kezdtek a srácok, sőt egy új Legacy of Kain is szóba jött már.

6.
6.
N!ghtmare
Tekintve, hogy az elmúlt 10 évben szinte csak TR-játékokat fejlesztettek nem lepődnék meg, ha folytatnák az amúgy teljesen korrektül sikerült legutóbbi részt. Pedig anno hány órát beleöltem a Blood Omen 2 / Soul Reaver 2-be :)
5.
5.
Cristiano
#4: lehet még is lesz : )
4.
4.
JBoy
Új TR még úgy se lesz...vagy..?
3.
3.
Cristiano
#2: meleg barátom itt vagyok :D
2.
2.
Simonus18
Cristiano!!!! Mindenki vár a hozzászólásodra!
1.
1.
dzsiádzsó
Marketing szempontból nézve biztosan nem TR lesz. Arról már rég menne a szivárogtatás, sajnos gonosz módon a TR sikerire építve, úgy fognak tenni mintha azt jelentenék be, így az emberek kíváncsiak, majd ezt a figyelmet az új címre irányítják, amit egyébként a kutyát nem érdekelné. Sajnos ez van :)...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...