E3 2014: Jövőre találkozunk!

  • Írta: fojesz
  • 2014. június 14.
  • Hír
Link másolása
Habár még beeshet egy-két lemaradt anyag, az E3 lényegében véget ért. A szervezők bejelentették a 2015-ös show dátumát, emellett azt is elárulták, hányan vettek részt az idei rendezvényen.

Az E3-at rendező Entertainment Software Association bejelentette, hogy az idei expón 48 900-an vettek részt, 1,5 százalékkal többen, mint a tavalyin. Kiállítóból viszont 10 százalékkal kevesebb volt, 200 fejlesztőcég és kiadó mutatta meg a játékait a Los Angeles-i Convention Centerben.

A kiállítás tehát véget ért, igaz, ahogy mindig, a következő napokban még beeshet néhány megkésett E3-as anyag. A Gamekapocs az egész hetet a rendezvénynek szentelte, az E3-as aloldalunkon gyűjtöttük az idevágó híreket, élőben lehetett megnézni nálunk a konferenciákat, sőt liveblogoltunk is minden egyes sajtótájékoztatót. (Kivéve a Nintendóét, arról összefoglalót írtunk.)

Ahogy a fenti, nem túl jó minőségű fotón is látható, 2015-ben június 16. és június 18. között tartják majd az E3-at - jövőre még ugyanezen a helyszínen, a Convention Centerben.

2016-tól viszont költözhet a rendezvény: bár túl sok konkrétumot nem hallhattunk, az ESA idén is belengette, hogy amint lejár a Convention Center üzemeltetőivel kötött megállapodása, egy új, az alkalomnak jobban megfelelő helyszínt kereshet a shownak.

15.
15.
Extol
Nem volt nagy szám az amit láttam belőle.
14.
14.
zoenn
The Witcher 3 és Bloodborne, mást nem kérek.
13.
13.
tionion
én is többet vártam ettől az E3-tól, de úgy látszik, a kiadók már nem ezekre a rendezvényekre tartogatják a nagy bejelentéseket

kár, én még emlékszem, mikor annó alig vártam az 576kbyte-nak azt a számát, ami az E3-al foglalkozott (mondjuk ennek is van már vagy 15 éve :) )
12.
12.
KillThePower
Mindegy mi jön csak jó legyen :D
11.
11.
turi
10.
10.
Nicodemus
Beyong Good and Evil 2...
9.
9.
Mr.Dead
#8: Én meg egy Fallout 4-nek. Bár egy Red Dead bejelentés, vagy egy Fable 4 is vigasztalt volna....
8.
8.
Yanez
#6: Én egy Crash Bandicoot remake vagy reboot-ban reménykedtem. :(
7.
7.
suresz
6.
6.
KillThePower
Mondjuk én egy red dead bejelentésnek örültem volna a legjobban,számomra a redemption minden idők egyik legjobbja volt.
5.
5.
DevilGamer
Hát igen, sehol sincs eddig Quantum Break.
4.
4.
DeathStroke_Misi
Hat koszonjuk az idei E3-at.De finoman szolva piszok gyenge volt az egesz.Nem igen volt olyan hir vagy trailer amitol leesett volna az allam.Uncharted 4,konyorgom oda dobnak nekunk egy teaser-t.Hat inkabb hagytak volna fenebe.Persze alitjak hogy meg a division-nel is szebb lessz.Na ja....God of War,sehol semmi.Miert?Mindenki jol tudja jonni fog.Akkor miert nem lehetett volna egy kicsit beszelni rola.Gears of war,aminek bar a logoja a Microsoft sajtokoferencia vegen vetitett videoban is ott volt.Na meg persze a Quantum Break.Ne mondja senki,hogy semi fele ujdonsagot nem lehetett volna oda bokni a nepnek.De persze voltak meglepetesek is.mint a Mortal Kombat X,Assassin's Creed Unity,Forza Horizon 2,Homefront:the Revolution.Na es persze mi a helyzet a nagy pozitiv szeru meglepodesekkel amit a nepbol kellett volna hogy kivaltson az E3.Semmi....Hogy miert?Az allando kiszivargasokbol!Teljesen megoli az E3-at.Ha osztalyozni kene 5-bol gyenge 3 alat kapna tolem.
3.
3.
Riven
#1: Azt hittem azt fogod írni ,hogy jövőre teis ott leszel
2.
2.
KillThePower
Már csak egy ps4 kellene hozzá
1.
1.
Cristiano
jövőre remek játékok jönnek majd tuti
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...