GC 2014: Indie összefoglaló a Sony konferenciáról

  • Írta: Arell
  • 2014. augusztus 13.
  • Hír
Rengeteg PlayStation 4-exkluzív cím érkezik a közeljövőben, melyekre a többi platformon játszók is irigykedhetnek majd, ezen kívül készül néhány már ismert játék, mint például a Journey és a DayZ PS4-portja is.

PlayStation 4-re költözik a Journey és a The Unfinished Swan

A thatgamecompany több díjat is bezsebelő zarándokló játéka 2012-ben jelent meg a PS3-ra. A Tricky Pixels által portolt PS4-verzióhoz 1080p-t ígértek, és pletykák röppentek fel a 60 fps-ről is, melyek egyelőre még nincsenek megerősítve.

Eközben az Armature Studio is munkálkodik saját játékának, a The Unfinished Swannak a Sony next-gen konzoljára való átültetéséről, amihez az alapoktól újratervezett, nagyfelbontású tartalmakat ígérnek.

Mindkét cím cross-buy kompatibilis, ami azt jelenti, hogy azok, akik korábban PS3-ra vásárolták meg őket, ráfizetés nélkül tölthetik majd le őket a PlayStation 4-re is.

Bejelentették a Wild-ot

A Rayman megalkotójának első független kalandjaként mutatkozott be a PS4-exkluzív Wild, melyben az alternatív őskorban kell bebarangolnunk a hatalmas nyílt világú játék területét, ahol barátainkkal és egymagunkban is vadászhatunk a túlélésért.

A játékosok képesek lesznek megszelídíteni az állatokat, lovagolni, farkaskölykökkel játszani és hatalmas sasok hátán repülni, mint Gandalf.

PS4-re érkezik a DayZ is

A játék projektvezetője, Dean Hall a tegnapi Sony-sajtótájékoztatón jelentette be a portot, és bár nem árult el konkrétumokat a konzolos változat tartalmáról, állítása szerint az új platform további javításokra és finomhangolásra ösztökéli majd a kétmillió példányban eladott zombis túlélőszimulátor fejlesztőit.

Bemutatták a The Tomorrow Childrent

A Q-Games legújabb játékában a szovjet propagandagépezetre emlékeztető díszletek között apró meseszerű munkások dolgoznak egy szebb jövő felépítéséért a párttal s a néppel. Az építő, bányászó barkácsoló sandboxban hatalmas szörnyek ellen is küzdhetünk.

Hellblade-nek keresztelték a Ninja Theory következő játékát

A Heavenly Sword után jöhet a Hellblade! A címről egyelőre csak annyit tudunk, hogy az alaposan kidolgozott főhősnő, Senua történetét mutatja majd be egy romlott, pokoli világban, melyet a kelta mitológia ihletett.

Bemutatkozik a Hollowpoint

A Sony bemutatta a Ruffian Games legújabb fejlesztését, melyet a Paradox Interactive ad majd ki, és ami valószínűsíti, hogy a megjelenés nem korlátozódik majd a PS4-re - az mindenesetre biztos, hogy ezen a platformon lesz kiadva először a játék. A Hollowpointban egy zsoldoscsapat toborzása, irányítása és fejlesztése lesz a cél, minek során kockázatos kooperációs küldetésekre indulhatunk online társainkkal.

Traileren az Alienation

A Housemarque felsőnézetes shooterében élénk dzsungelszerű és városi környezetekben kell majd megküzdenünk a támadó idegenekkel maximum négyfős co-op csapatokban. A kiadás dátuma ismeretlen.

7.
7.
rokakoma23
A Wild és a DAYZ tuti vétel:P
5.
5.
aRkye
A Wild igen csak érdekesnek tűnik. A többi nem tudott megfogni.
4.
4.
PaprikaJancsi
Wild nagyon klassz. A többi nagyon gagyi.
3.
3.
markoci555
Az a Wild nevű még jó is lehetett volna, ha nem tesznek bele ilyen baromságokat.
2.
2.
tsulok
Tearaway szerintem nem indie, a Media Molecule Sony studió.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...