Robert Downey Jr. az Assassin's Creed-filmben?

  • Írta: zoenn
  • 2014. szeptember 13.
  • Cooltúra
Lapértesülések szerint az Iron Man sztárja, Robert Downey Jr. is benne lesz a közelgő Assassin's Creed-mozifilmben és nem mást alakít majd, mint a híres tudóst és feltalálót, Leonardo Da Vincit. Öröm a köbön!

A Moviepilot úgy tudja, hogy a készülő Assassin's Creed-mozifilmben Robert Downey Jr. is szerepet kap, ráadásul nem mást alakít majd, mint a híres itáliai művészt és feltalálót, Leonardo Da Vincit. Ha ez igaz, akkor az adaptáció a reneszánsz Itáliát venné alapul - a játékban Da Vinci Ezio Auditore barátja volt.

Hozzátennénk, a magazin cikkét azóta törölték, így egyelőre pletykaszinten tekinthetünk Downey feltűnésére.

Annál is inkább, hiszen a hét elején még olyan szóbeszédek kaptak szárnyra, hogy a film a 15. századi Spanyolországban, a spanyol inkvizíció idején játszódik majd - ide pedig nem igazán illene Da Vinci. Eszerint a főszereplő, Michael Fassbender egy helyi orgyilkost, Aguilar de Agarorobót alakít. Hasonlóan a videojátékokhoz, a film is rendelkezni fog jelenben játszódó szállal, ahol Fassbender még egy Michael Lynch nevű halálraítélt bőrébe is belebújik. Az alkotásban egyébiránt feltűnik a kor legnagyobb inkvizítora, Tomás de Torquemada is.

27.
br1Koo
#16: Pedig kurva egyszerű ám.. Én az előtt állok értetlenül miért kell egyáltalán ezen felpörögni. Nekem semmi gondom azzal, hogy Cristiano írja a kis dolgait. Hagy írja? Nem érdekel, tudom hogy rá nem kell figyelni. Ha nincs az a sok ember aki nekiáll itt ugrálni rajta, meg oltogatni nem is tűnik fel az ember, komolyan. Sokszor csak csodálkozva nézem, hogy miért kell ennyire ugrálni ezen az egészen, hogy ő leír pár szót, komolyan. Miért nem lehet rajta szimplán átsiklani aztán puszi? :D
26.
Rogue
remélem Itália lesz Ezioval. Király lenne ha RDJ is benne lenne:D
25.
drat576
#24: Bár lehet hogy az amcsi casual mozisok nehezen fogadtak volna egy arab orvgyilkost.
24.
drat576
Da Vinci ennyire jóba volt az assassinokkal, nem csak Ezio-val alakult barátsága és őt segítette?
Bár így visszagondolva talán volt valami köze az assassin célokhoz/eszmékhez (persze csak a játékban), de szoros kapcsolata Ezio-n kívül akkor se nagyon volt.

Amúgy eredetileg tényleg Altair-t alakította volna Fassbender. Ennyire 0 stádiumban van a film, hogy még forgatókönyv is alig van?
23.
RangerFox
22.
Azt hittem eddig még úgy volt, hogy Altair lesz benne. De sebaj, szerintem Ezio története, vagy egy ilyen teljesen új máris jobb lehet, mint amit az első játék sztorijából ki lehetne hozni.
21.
keiji maeda
#15: igen csak tudod sokszor az emberek nem tudnak a bajukról nem fordulnak orvoshoz azt hiszik ez természetes nekem is van ilyen rokonom, ha senki nem meri megmondani hogy öreg veled valami baj van sose fogja magán észrevenni , most vagy az van ugye hogy Cristiano egy szellemileg vagy testielg sérült vagy az hogy egyszerűen ezt élvezi hogy röhög magának azon hogy most is generált 10-15 kommentet :)
20.
LtK
#16: Hiába a 20 soros magyarázkodás, ettől függetlenül még Hab-nak van igaza. Igen, abban neked is igazad van, hogy teljesen értelmetlen és céltalan, de ennyi. Szerintem ott van probléma a fejekben, ahol ezek az apró kommentek akkora késztetést és idegességet váltanak ki valakiből , hogy megragadja virtuális tollát és leoltja őt a sárga földig. Próbáljátok megmagyarázni, hogy ő mennyire lehúzza az oldal színvonalát ezzel, közben pedig épp az húzza le, ahogy veszett kutya módjára szidjátok, ráadásul sokszor még azelőtt, hogy kommentet írt a cikkhez.
Szerinted ez értelmesebb mint amit ő csinál? Ezek adnak hozzá a cikkekhez?

Példád pedig teljesen értelmetlen, mivel a közlekedésben egy egyenes pályáról beszélünk , ahol igen, abban az esetben felfogja a haladni vágyó egyéneket. Viszont itt , egy milliónyi utcára szétágazó pályáról beszélhetünk, ahol ha az ember nem akar mögé beállni, választhat másik útvonalat. Sajnos itt inkább beállnak a sorba......

Lehetséges , hogy ahogy Hab mondja van egy oldala amiről nem tudtok.
Ott a másik lehetőség is, hogy direkt csinálja. Ebben az esetben pedig csak gratulálni tudok neki, mert úgy csinál belőletek hülyét, hogy közben észre se veszitek.
18.
felegyi
Ugyan emberek, kölyökként én is itt vertem az oldalon... majd muszáj volt, felnőttem... akár hiszed akár nem Christiano, Te is felfogsz... hogy mikor? Amikor a Nap nyugaton kel fel és keleten nyugszik le. Amikor a tengerek kiszáradnak, és a hegyeket elfújja a szél, mint a falevelet. De, egyszer ez is megtörténik :)

A hírhez szólva... eltalálták, jobbat magam sem kívánhattam volna, nagyszerű színész és illik a karakteréhez!
16.
Giggsy
#15: Pontosan azért, mert SOSEM értelmes az, amit ír. Feljön az oldalra, és az összes aznapi cikkhez odaír két három szót, amit gyakran már értelmezni sem lehet, mert semmi összefüggés nincs benne. Az, hogy miért ilyen, a kutyát nem érdekli. Van az a régi mondás, hogy ha nem vagy benne biztos, hogy amint mondani akarsz, szebb, mint a csend, akkor inkább ne is szólalj meg. Cristiano ezt nagyon nem ismerheti, mert ha van fogalma egy játékról, témáról, ha nincs, ha érdekli, ha nem, odaböfög valamit. A többség azért képes megtenni azt, hogy csak az olyan cikkekhez szól hozzá, ahol valami olyat tud kipaszírozni magából, ami odavág. Cristianóra ez sosem állt. Konkrétan a CoD cikkek alatt rage-elő BF, és a BF cikkek alatt rage-elő CoD fanboyok alatt van a szintje, ami azért már nagy szó.
És igen, már jelenséggé nőtte ki magát az, hogy szegényke sötét mint a fő'd és ezzel kattintásokat vonz az oldalnak. Olyat nyilván nem írt soha, amivel direktbe indokot adna a kitiltásra, de azért lássuk be, hogy ez inkább olyasmi, mint a lassú vezetők a közlekedésben. Ha valaki mindig mindenhol tíz-húsz kilométerrel a megengedett sebesség alatt megy, balesete nyilván soha nem lesz, ellenben másokat lehet, hogy beleidegeli egy balesetbe. Cristiano céltalan és értelmetlen hozzászólása MINDEN témához épp ugyanígy idegesíti a kommentelők igen tetemes százalékát.
15.
Hab
#12: Sokkal szánalmasabb és felháborítóbb mások szapulása. Miért takarítanák el? Mert nem tud helyesen írni? Vagy mert nem mindig értelmes amit ír? Nem gondolod hogy talán ennek olyan oka is lehet amiről te nem tudsz? Inkább az olyan embereket kell eltávolítani akik felsőbbrendűnek képzelik magukat másoknál, és annyi nincs bennünk hogy magukban tartsák ezt a téveszmét...
9.
Cristiano
#8: nem meleg rajongok nyugi:D
8.
nero66
Nekem ez az egyik legjobban várt film. Kíváncsi vagyok mit hoznak majd ki belőle!

OFF: Látom azért itt jó páran tesztek arról, hogy Cristianonak legyen miért kommentelnie. Aztán mindenki lehordja a sárgaföldig... Érdekes...
4.
Giggsy
#3: Vagy ahogy Dancsó videójában volt: Michael F*ssbender :D
3.
sloth
#2: azt, hogy faszbender?
2.
randall13
ezeket a spanyol neveket nem lehet kiejteni....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...