Átvihetjük a progressziónkat a Destiny 2-be

  • Írta: zoenn
  • 2014. december 8.
  • Hír
Link másolása
A Bungie-nak határozott tervei vannak a Destinyvel, ami nem meglepő, hiszen tízéves tervben gondolkodnak. Ma világossá vált, hogy a folytatásban nem kell mindent a nulláról kezdenünk, statisztikánkat átvihetjük a Destiny 2-be.

Az IGN-nek adott interjújában a Bungie fejese, David "DeeJ" Dague beszélt egy kicsit a csapat jövőbeli terveiről. Noha a Destiny 2 fejlesztésének jelenlegi állapotáról és a várható megjelenésről még nem adott kézzel fogható információt, de nem titok, a frencsájzzal tíz évre terveznek.

Dague már látott néhány koncepciós rajzot és egzotikus fegyvert a folytatásból - nagyon szórakoztató, amikor végigsétál a stúdióban. Az már bizonyos, hogy a játékosok eddig elért eredményei, cuccai átvihetőek a második részbe. Semmi sem veszik el, amit az Őrzők létrehoztak, ha már olyan hosszúra nyúlt a kapcsolatuk a karakterükkel.

Ugyanebben az interjúban a szakember elhintette, hogy a Destiny 2-ben a galaxis eddig még nem látott szegmenseibe látogathatunk el és növelik a Glimmer-szintet is.

A Destiny első expanziója, a The Dark Below holnap, azaz december 9-én érkezik. Köszi, Kupai97!

11.
11.
Naridar
Ez történik ha egy játékkal mindenáron csak a pénzt hajszolják és nem azzal törődnek, hogy minőségi alkotást csináljanak amit élveznek is a játékosok. Hasonló műfaji és játékelemekkel ezt a játékot egyszer már megcsinálták jól is, azt úgy hívják Borderlands 2, abból el is adtak 10 milliót úgy, hogy mindeközben 1.5-2 ponttal jobb értékeléseket kapott és került mindez 30-35 millió dollárba (a Destiny költségvetése becslések szerint 500 millió dollár és ebből tekintélyes rész a marketing). Talán mondanom se kell, nekem az ahogy a Gearbox és a Take-two a Borderlands 2-höz hozzáált, sokkal szimpatikusabb mint az Activision attitűdje.
8.
8.
KeXxX
#3: Én toltam nyáron a bétával és nem csalódtam! Én már "tudtam", hogy mit kapok, mire számíthatok és nekem bejön :)
7.
7.
zozo76hun
en mar a betara meg a demora is siman rauntam. egyszeruen unalmas ujra es ujra vegigkinlodni az adott meneteket.
6.
6.
dcba
Szamomra az volt az egyetlen baj, h sokat kellett farmolni es mivel nem talaltam tarsat aki jatszott volna velem, egy ido utan szimplan eluntam es otthagytam a karakterem 21es szinten. Nekem alapbol bejott a jatek, de azert az durva, h megcsak 4 honapja van kint a jatek, de ok mar a masodik reszt akarjak heggeszteni.
4.
4.
Gykrizsi
#3: Mondjuk, hogy a mocskos Activision ne vágjon mindent ki az alapjátékból az érdekében, hogy több dlc legyen.
3.
3.
Hulk86
#1: Szerintem mindenki erre gondolt, többek között én is!
Nem rossz gamma , de valami nagyot kell dobniuk , hogy beszerezzem majd a 2. részt is az elsővel rávettek elég nagyot csalódtam! :D
2.
2.
Scoo
#1: Sokan gondoltak erre. Én is.
1.
1.
dcba
En hulye meg az hittem, h amikor irtak, h a Destiny-t 10 evre terveztek akkor az alapjatekot fogjak toldani foldani mint a WoWban. Igaz mondjuk ha atvihetjuk az allasainkat akkor a Destiny 2 is csak egy nagymeretu DLC lesz ami talan huz vmit a grafikan.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...