Újrakezdték a Shadow Realms fejlesztését?

  • Írta: fojesz
  • 2015. január 6.
  • Pletyka
Link másolása
Szaftos pletyka esett be így estére, a Kotaku több forrásból is úgy értesült, hogy a BioWare újrakezdte a tavaly nyáron bejelentett Shadow Realms fejlesztését. Így 2017-nél előbb nem jelenhet meg a játék.

A Shadow Realms a BioWare austini csapatánál készül, és a tavalyi Gamescomon, meglepetésként mutatkozott be a nagyközönség előtt. Akkor úgy ismertük meg, mint egy kizárólag online, 4 vs. 1 fős felállásban játszható szerepjáték, ami - bár ezt a fejlesztők sosem erősítették meg - valószínűleg free-to-play modellben rajtolt volna el. Gameplay videó itt.

Azt viszont már lehetett sejteni korábban is, hogy valami nincs rendben a PC-exkluzív projekttel. A BioWare már az ősszel elrajtoltatta volna a játék alfatesztjét, erre viszont nem került sor, a fejlesztők az utolsó utáni pillanatban eltolták a próbalehetőséget egy későbbi időpontra.

Így állunk most, a Kotaku cikkének megjelenésekor. A blog most két forrásból azt hallotta, hogy a projektet konkrétan törölték, egy harmadik - de a srácok által megbízhatóbbnak tartott - informátor pedig azt mondta, hogy újrakezdték a fejlesztését. A hírek szerint a BioWare októberben nyomott resetet a munkálatokon, a jelen állás szerint PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is elkészül a játék, de csak 2017-ben jelenhet meg, ráadásul lesz rendes kampánya is, és valószínűleg a free-to-play modell is ugrik.

És hogy miért került erre sor? Nos, a Shadow Realms eredetileg nem használta volna az Origint, márpedig az EA-nél az a policy működik, hogy egy projektre egyszerűen kisebb a büdzsé (!), amennyiben nem támogatja a belsős szolgáltatást. A BioWare állítólag a Dawngate lebőgését látva gondolta meg magát: a MOBA csakugyan Origin-mentes munka volt, a fejlesztők ezért kevesebb pénzt is kaptak az anyacégtől, és egyes vélemények szerint ez vezetett a játék lelövéséhez. A Shadow Realms tehát most már az Originre is építene, a BioWare nem szeretne úgy járni, mint a Waystone srácai.

A készítők részéről még senki nem erősítette meg a fent leírtakat, egyelőre tekintsetek rájuk pletykaként!

5.
5.
névtelenség
#4: Akkor pardon.
Utána fogok nézni.
4.
4.
fojesz
#3: Az nem Kotaku-pletyka volt.
3.
3.
névtelenség
#2: Shadow of Boston blama?
2.
2.
fojesz
#1: Egy sor Fallout-pletykát cáfoltak az elmúlt években, de a Kotaku infóit senki, tudtommal.
1.
1.
névtelenség
Hát nem tanultatok semmit sem az előző Kotakus Fallout pletykából? lol
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...