Battlefield: Hardline - bemutatkozik a Crosshair mód

  • Írta: fojesz
  • 2015. január 21.
  • Hír
Link másolása
Az IGN First főszereplője ezúttal a Battlefield: Hardline, így ennek köszönhetően ismerhettük meg az FPS egy új játékmódját is. A Crosshair pörgős és egyúttal izzasztó csatákat ígér.

A Crosshairben két ötfős csapat ugrik egymásnak három percesmeccsek során, amiben a rendőrök feladata az lesz, hogy a pálya egyik végéből a másikba kísérjék a szintén játékos által irányított VIP-t, a bűnözőknek pedig nyilvánvalóan nem szabad ezt hagyniuk.


Az egyensúlyozás eltér a megszokottól, itt nem lesznek járművek, ráadásul a rendőrök gyakorlatilag létszámfölényben vannak, hiszen a VIP is kap majd egy elég izmos pisztolyt. Cserébe a bűnözőknek nem kell végezniük az összes ellenfelükkel, elég, ha a VIP-t elteszik láb alól, és mivel ebben a módban egyáltalán nincs respawn, ez egyúttal a győzelmüket is jelenti. A sunyulás tehát felértékelődik, nem jó ötlet, ha a VIP látványosan rohangál, a rendőröknek pedig azért is érdemes közel tartaniuk magukhoz az embert, mert az különféle extra fegyverekhez juttathatja őket. A Visceral nem zárta ki, hogy esetleg az eSport-szcénát is meggyőzheti ez a játékmód.

Összefogás a béta harmadik játékmódjáért

Ezzel párhuzamosan a fejlesztők bejelentették, hogyha a Battlefield 4 közössége összegyűjt 2 milliárd pontot a játék Rush módjában, és ezt még vasárnap reggel 9-ig megteszi, akkor a Battlefield: Hardline következő bétájába is bekerül a Heist mód.

A következő bétateszt időpontjáról azóta sem tudunk semmit, ami biztos, az az, hogy az összes platformon játszható lesz, illetve két pályát (Downtown és Dust Bowl) és két játékmódot (Hotwire és Conquest) kapunk hozzá, legalábbis alapjáraton.

4.
4.
Grabowsky30+
Mikor az első infók jöttek róla még nagyon tetszett, de aztán a béta alapján már kevésbé! BF sorozatban pont a nagy sok játékos csatákat bírom, ez meg nem olyan! Nálam ez a játék valószínű felejtős lesz!
3.
3.
randall13
Imádom amikor ezer éves játékmódokat mutatnak be úgy, mintha azok lennének a jövő nagy találmányai. CS-ben és CoD-ban van VIP modok által, Insurgencyben meg hivatalosan is...
Az esportos soron meg jót nevettem, arra ne is számítsanak addig amíg nincsenek dedikált szerverek és mod támogatás :D
2.
2.
logic5
És milyen szépen fogalmaztál.. awwww... Ja meg helyesen is..
1.
1.
strike19
Ez a Vip módót még anno a Counter Strike-ba debüteélt ezeke voltak az as_mapok.
Szerintem vissza kéne hozni.Emlékszem általános iskolába mikor ismerkedtünk a játékkal infó órán a tanár olyan balfasz volt hogy az as_mapot mert az volt az első a map list-be.És mindenki csodálkozott hogy mikor kinyírták a Vipp-et mért lett vége a játéknak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...