Folyamatosan bővül majd a Heroes of the Storm

  • Írta: fojesz
  • 2015. február 2.
  • Hír
Link másolása
A Blizzard az ígéretei szerint folyamatosan és kifulladásig bővítené majd a Heroes of the Stormot, a fejlesztés jelenlegi tempóját pedig a végleges változat elrajtolása után is tartani szeretnék.

Felpörögtek az események a Blizzard saját MOBA-ja, a Heroes of the Storm körül. A játék zárt bétatesztelése január közepén kezdődött el, és a fejlesztők is egyre többet beszélnek róla: nemrég például Dustin Browder direktor adott interjút a PC Gamernek, amiben a cím bővítéséről is szót ejtett.

A Heroes of the Stormban ugyan már most 33 hős van, Browder szerint kifulladásig adagolnák az új szereplőket, nincs tervük arra nézve, hogy hány karakternél állnának le, és ugyanígy, azt sem határozták meg előre, hogy hány hősnél rajtoltatnák el a végleges változatot. Browder azt mondta, jelen pillanatban hat újabb harcos készül náluk, de ha csak a karaktereken múlna, felőle akár most is elindulhatnának.

A játékhoz a végleges változat rajtja után is folyamatosan érkeznek a friss tartalmak (pályák, játékmódok és hősök), és a tempóból később sem vesznek vissza, elvégre az a céljuk, hogy a Heroes of the Storm állandóan fejlődjön, és ne váljon repetitívvé.

7.
7.
Chrysh
Elnézést kérek az ostoba hasonlatért, de ez az állandó karakterbedobálás a mobáknál olyan, mintha a Texas Hold'em-ben az 52 lap mellé még bedobnánk egy 53-at is...
6.
6.
markoci555
Szerintem meg az lenne a legjobb, ha nagyon ritkán dobnának bele új cuccost, de az nagyon üssön, mert fantáziátlan sz*rdarabokat fognak a végén erőltetni bele, ez a "kifulladásig" szó szerintem azt takarja.
5.
5.
Brenor
Nagyon várom a játékot. Pedig a lol és a dota 2 nem tetszett, túl hosszú egy meccs és a geareket is feleslegesnek találtam, itt legalább nincs gear és egy meccs se túl hosszú, warcraft, starcraft, diablo karaktereit legalább szeretem és jó lenne játszani velük.
4.
4.
Kreto
Nekem még mindig olcsó hatása van főleg úgy hogy nem alkottak egy saját világot csak beledobálták a karaktereiket. Mókának, móka de a kompetitív játékélmény hiányzik. Főleg hogy ott van a lol,dota2,smite. És ha nem blizzard termék lenne szerintem a kutyát sem érdekelné.
3.
3.
HerodPK
én már megtettem , nem bantam meg. Alpha ota jatszogatok , mindig leallok vele egy kis idore ha jon valami AAA+ de most kihagyas utan 2 uj hero meg egy uj map , es egy mecs sem olyan hosszu mint a lolban... uber táp csapattal max 15 perc win. vagy lhet lose is ennyi ido alatt. es a lgfontosabb nincs benne community rombolo chat hogy oltogasd az ellent!
2.
2.
medson
Nah már úgyis unom a lolt, talán ezzel le is váltom végleg.
1.
1.
MikelGun82
Úgy legyen!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...