Kojima: a Metal Gear Solid V az utolsó Metal Gear

  • Írta: fojesz
  • 2015. március 6.
  • Hír
Aki figyelemmel követte Hideo Kojima munkásságát, többször is elcsíphetett tőle olyan nyilatkozatot, amiben kifejtette, hogy szeretné befejezni vagy esetleg már be is fejezte a Metal Gear-sorozatot. Aztán mindig visszatért.

Aztán most, hogy megtudtuk, hogy szeptember 1-jén (illetve PC-re valamivel később) érkezik a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain, az IGN-nek újra erről beszélt: elmondta, hogy a The Phantom Pain lesz az utolsó Metal Gear-játék, legalábbis abban a tekintetben egészen biztosan, hogy ő a történetet lezárta.

"Mindig azt mondom, hogy ez lesz az utolsó Metal Gear, de azok a játékok a sorozatban, amiket személyesen én terveztem és készítettem - tehát a Metal Gear, az MG2, az MGS1, 2, 3, 4, a Peace Walker és most az MGSV -, egy összefüggő Metal Gear sagát alkotnak. Az MGSV-tel végre lezárom ezt a sagát, és ebben az értelemben tényleg ez lesz az utolsó Metal Gear Solid. Ha maga frencsájz tovább is él, akkor is ez lesz az utolsó rész."

Kojima még 2013-ban nyilatkozta azt, hogy újabb huszonöt évet már nem húzna le a sorozattal, de azt is hozzátette, hogy felőle folytatódhat a cím, ha találnak egy megfelelő embert a terelgetésére.

Kojima szintén az IGN-nek mondta el, hogy bár a The Phantom Pain főhősét Kiefer Sutherland szólaltatja majd meg, Snake nem fog túl sokat beszélni a játék során. A dizájner szerint Snake-et mindig a játékos "kiterjesztésének" tartotta, ezért tervezte meg úgy, hogy a lehető legtöbb dolgot a játékostól függően tegye a játékban. Ennek része az is, hogy nem beszél sokat, inkább a többi szereplő görgeti majd tovább a sztorit.

19.
19.
PS4jacksony
Snake-nek legyen egy fia aki tovább szövi az amúgy is szövevényes sztorit.
Metal Gear ?
Szerintem soha nem lehet vége.
Mindíg lesz aki felkarolja a játékot.
16.
16.
roli33
Ezt csaknem az összes Metal Gear játék előtt elmondta. :D
14.
14.
Chester0211
Én a négyet játszottam, most nem kell ecsetelnem azoknak akik játszottak rajta, hogy micsoda érzelem kavalkádot vált ki ez a játék.. Remélem remasterelik a régi részeket mert sajnos nem állt módomban játszani még. És addig nem szeretnék rá nyomulni az új részre, de azért megnyugtató lenne számomra ha már itt ülne a polcimon. A 10eves hardveren olyan megoldások voltak hogy ámulatos.. Nem merek bele gondolni mit hoztak ki ps 4en..fél év álmatlanság garantált.. :-)
12.
12.
Yanez
Na akkor nem sokkal az MGS V után befejezhetem gamer karrierem. :) Na jó, mégsem. Jó lenne majd egy olyan rész, ahol jön egy különleges fickó, aki által Snake egy másik dimenzióba kerül, ahol rengeteg új dolgot lehetne kitalálni! A végén pedig nagy igazságokról hullna le a lepel, és lenne meglepi rendesen!
8.
8.
Big Boss
Szerintem úgy lenne az egész MGS Saga végleg lezártnak tekinthető ha még elkészítené a két MSX-es részt is felújítva. Hatalmas Epic lenne Solid Snake-el Big Boss ellen küzdeni. Bár Kojima sokszor mondta már hogy ez az uccsó de szerintem nem tudja ilyen könnyen elengedni a "gyermekét".
6.
6.
Nothing
Óóó, ezt már sokszor hallottam!!! :D

Aztán majd jön a MGS 0, MGS Chronicles, MGS Origins, Lego MGS, MGS Angry Birds...:)
4.
4.
DON GONDOCS
Jack története végleg lezárul, de nemhiszem hogy elfog szakadni az mgs szériától. 87 óta már összefort a neve a sorozattal.
3.
3.
Cellator
Remélem lezárja az öreg, eddig az egyik legjobb sorozat volt, kár lenne ha a nevet valaki hozzá nem értő lerombolná.
1.
1.
azureknight0715
Nem baj:D Ideje befejezni Snake történetét. Remélem majd ettől függetlenül sok-sok jó játékot fog még csinálni Kojima nagyúr. + az mgs után remélem teljes gőzerővel beleveti magát a silent hills-be.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...