Jön a PS4-es God of War III Remastered

  • Írta: Shifty
  • 2015. március 20.
  • Érdekesség
Idén ünnepli tizedik születésnapját a God of War-sorozat, a Sony pedig úgy ünnepli majd a jubileumot, hogy újrafeldolgozást készít a 2010-ben PlayStation 3-ra megjelent God of War III-hoz, ami júliusban jelenik majd meg.

A Sony bejelentése szerint a 2010-ben megjelent God of War III idén július közepén PlayStation 4-re fog költözni. Kratos heroikus küzdelmének harmadik felvonása egy alapos ráncfelvarráson fog átesni, így a remastered változat 1080p-t és 60 fps-t fog támogatni, illetve megkapjuk az összes megjelent DLC-t, továbbá egy új, most bemutatkozó Photo módot is.


A PS4-es újrafeldolgozás július 14-én jelenik meg.

79.
roli33
#76: Na igen, nem a legcélszerűbb egyből a 3. résszel kezdeni a történetet, de hát ebből is látszik, hogy Kratossal akarnak folytatást csinálni.
77.
p3ti
#70: Úgy látszik nem nagyon sikerült betekíntést nyerned mondanivalóm mögé. Az én kezemet sem csavargatja senki hogy megvegyem a játékot,ebben 100%osan egyet értek. Csupán arról van szó hogy itt a 2 új gép,aminek a játékbázisa olyan játékokból áll amit már mindenki rongyosra játszott. Folytatások folytatás hátán,kreatívitás nélkül összecsapott és új IPnek tituált szétlopott játékok tömkelege. Hol az új ötlet? Hol a több tartalom? Sehol. Azzal próbálja mindenki a játékait kibővíteni hogy már 60x eladott játékokat újra kiadnak. Ha ez valakinek Next gen az vak és buta. És ez vonatkozik minden kiadóra..tök 8 hogy Sony vagy MS
74.
tupaccc
72. Ha 50szoggel akarsz szamolni, abbol SPOILER 35-ot kivegzett a trilogia soran :-) Es raadasul a legnagyobbakat.
Persze lehet meg elokaparni valakiket, de azert Zeusnal ki lenne nagyobb ellenfel? Szerintem vagy elozmeny lesz, vagy szakitanak a gorog mitologiaval, es vele egyutt Kratossal, de majd ugyis kiderul.
71.
tupaccc
62. Emlekszel ram, pont a gears of war esetleges hd trilogy-nal irogattunk. Ez a jatek is pont olyan, hogy nem tudom varjam-e a folytatast, vagy ne.
Ugyanugy vagy elozmenyt kapunk, vagy mas fohost, itt mondjuk meg a Kratos szalat lehetne tovabb vinni, de ki lenne az ellenfel? :-))))
66.
p3ti
Fasza...egy újabb REREREMASTEREDITIONÖSSZES DLC. Igazából ha még régi játékokhoz nyúlnának újra, vagy felépítenének egy régi klasszikust (pl. resident evil remake) akkor aztmondanám ok. De egy GOW3 amiből annyi van a használtjáték piacon hogy egy rohadt falut fellehetne építeni belőle...

Maga a Gow3 -al semmi bajom, szerintem messze a legjobb Ps3 exc. cím. Remélem a HD kiadást is újra kiadják majd PS4re, így még kevesebb értelme van annak hogy bárki is "nextgen" konzolt vegyen.
64.
#63: Én itt nem fogok vitázni-kötözködni
63.
#62: Én itt nem fogok vitázni senkivel, ha valakinek a kötekedés és az abszolút primitív vitázás a lételeme nyugodtan csinálja. Ezért nem lehet már normálisan vitázni sehol sem, mindenki kötekedik. Talán ha figyelmesebben értelmezted volna a szövegemet rájöttél volna, hogy nem azt írom, hogy kicsi az igény egy GOW-ra...
+
David-2015 azt mondani, hogy a játék és filmiparnak nincs köze egymáshoz kissé megalapozatlan állítás.
62.
kopic
#58: "túl kockázatos lenne egy AAA kategóriás játékot a jelen helyzetben piacra dobni, mivel a piacelemzők szerint nincs rá igény."

Szted pont, hogy egy GoW-ra nem lenne hatalmas az érdeklődés ? O.o
61.
A Pulyka
Ez még mindig az egyik legszebb játék, amit valaha láttam, ebbol a szempontbol teljesen feleslegesnek tartom ezt a remastered-et. Akik meg nem játszottak vele ps3 hiányában, azoknak egy rész odadobni, szintén teljesen felesleges. Nálam amúgy a 2 a favorit, tucatszor kiporgettem.
57.
roli33
#16: Azok már fel lettek újítva, sőt, a GoW Collection volt az első HD kiadás a játéktörténelemben. PS4-re egy PS2-es grafikájú játékot már hova újítsanak szerinted?
#26: Nem hinném, hogy kihalt ez a vonal, nem tudom honnan veszed. Attól még, mert a legtöbben Cod-dal, Fifával meg Minecraft-tal és hasonlókkal játszanak még sok a hack and slash fan.
#55: A mondandód eleje érdekes, lehet hogy az új God of War egyiptomi mitológián (vagy másikon) fog alapulni, bár szerintem Kratossal fogják folytatni. De az általad említett filmek sikertelensége és a GoW sikeressége nem függ össze, mert egyrészt más a célközönség, és attól még hogy egy film jó vagy rossz, a hasonló témájú játék lehet egészen más.

Egyébként nem tudom egyesek miért vannak ennél a hírnél felháborodva, a God of War-nak pont nem lehet felróni, hogy jön a 3. rész Ps4-re, mert ez az a cím, ami az egész HD remaster kiadás hullámot elindította. Ha nem lett volna sikeres a PS3-as korszakban az első néhány HD kiadás, most nem lennének ilyenek.
55.
Ez marketing. Annak a bizonyítéka, hogy a Warner már forgathatja az új Titánok filmet. De ez még titokban van. Egyelőre mindenki a Gods of Egypt filmmel van elfoglalva, amelyben Gerald Butler a sivatag és a káosz istenét alakítja. Új God of War csak onnantól lehet számítani, hogy az a film sikeres lesz és az új GOW is nagy valószínűséggel elhagyja a görög mitológia világát és közel-keleti, egyiptomi elemeket vezet majd be. Most még ostoba dolog lenne egy új GOW-ot piacra dobni mivel a Noah és az Exodus filmek is csúfosan buktak fejenként 100 millió dollár körül és bizonyították, hogy jelenleg nincs igény mitológiai témára.
54.
Ragnarox007
#53: Sajna nem az én világom, de ez az együtt kipurcanás jól hangzik :D :D
Amúgy egyik Dark Souls-al sem játszottam még, s annyira a Bloodborne sem fogott meg, de ha esetleg kedvező lesz a fogadtatása, akkor lehet teszek vele 1 próbát, és akkor együtt halhatunk a vértől elázva :D
53.
kamgecam
#52: :)
Bloodborne befigyel nálad?
Coop miatt kérdem.(ketten jobb meghalni mint egyedül...:D)
52.
Ragnarox007
#50: +1
Szívemből szóltál! Végre valaki, aki ugyanúgy gondolja mint én :D :D
51.
kamgecam
#30: Valamint többször le volt árazva asszem olyan 7000-8000 ft között!
:)
50.
kamgecam
#24: +1
Komolyan mondom úgy picsog itt egy-két emberke mint egy hisztis kis ribi.
A ps3-on még ennyi játék sem volt amikor kijött mert adtak időt a játékok fejlesztésére,mi lett az eredménye?
Minőségi exkluzívok.
1-másfél év múlva ugyan azok az emberek akik most itt sírnak,nem fogják győzni ajnározni a jobbnál-jobb exkluzívokat amit a sony szállítani fog!
De a Bloodborne-al már el is kezdődött.

Persze hogy én is örülnék annak ha rögtön egy GoW4-el meg Uc4-el meg TLoU 2-vel indított volna a ps4,de attól függetlenül hogy szeretek játszani attól még realitásban élek.
Szerintem egy nagyon izgalmas dolog ps4-es tulajnak lenni,és alig várom a további játék bejelentéseket és meglepetéseket.Én nem csalódtam a ps3-ban sem,van egy olyan megérzésem hogy a ps4-ben sem fogok!Sőt!
A türelem szót nem ismerik a mai fiatalok sajnos,de a bizalmat sem,csak hisztizni sírni meg követelőzni tudnak mint az elkényeztetett gyerekek.(tisztelet a kivételnek)
49.
kamgecam
Nem vagyok oda a remastered kiadásokért de ha valami jöhet akkor ez az!
(amúgy sem játszottam vele)
Azt tudom hogy már ps3-ra is gyönyörű volt,Ps4-en meg áll leejtős lesz.El se tudom képzelni milyen brutálisan fog kinézni.
A Santa Monica meg amúgy sem arról híres hogy összecsapja a játékait biztos durván felturbózzák a GoW3-at!
48.
Macifasz
#4: Az Ascension lehet kimarad, mivel eléggé vegyes fogadtatásban volt része, míg a 3. részt egyöntetűen imádta kritikus és játékos egyszerre. :-D Ami nem is csoda, a 3. rész ott van a "TOP 5 PS3-as játék, amivel valaha játszottam" listámon (egészen pontosan a 3. helyen), míg az Ascension számomra a széria egyik leggyengébb része lett. Látványosnak látványos, de minden más téren gyenge. Hiányoztak az Istenek, ezek a nővérek nem nyűgöztek le. :-( Plusz az egyetlen GoW rész volt, amit huzamosabb ideig is untam. Míg az első három részt, valamint a PSP-s átiratokat addig nem raktam le, amíg ki nem vittem (kis túlzással), addig az Ascension-t majdnem egy hétbe tellett kivinni, pedig egy 4 napos szabadság alatt kezdtem bele.
47.
tsulok
#40: "Ha valakinek van kedve, összeszámolhatná, eddig hány hd remake jött ki PS4-re és mennyi exkluzív cím. "

Exkluzív: LoU. Jön még akkor a GoW, (talán Beyond), Tearaway, meg valszeg a Gravity Rush. Utóbbi kettő ráadásul Vita-ról jön, szval azokról tényleg sokan lemaradtak.

Ha nem csak az exkluzív címeket nézzük akkor már jóval több van, csak sztem semmi értelme összehasonlítani a PS4 exkluzívok számával, nincsenek összefüggésben.
46.
respectpele10
37# A BF Hardline-t meg a Resi Revelations 2-t néztem most, azok ekörül mozognak. :/
45.
strike19
#40: A Cell processzort egy x86 processzorral emulálni lehetetlen.
Egyszerűbb átírni a programot.
A fel építésük nagyon eltérő.
A cell 8 magos volt.Abból 1 való mag a többi 7 segéd processzor mag.
A Cell processzor volt az első olyan konzol processzor ami heterogén volt.
Az azt jelenti ,hogy különböző magok különböző dolgokat számoltak.
PL:1 mag számítás,
2 mag: hang feldolgozás
3 mag:grafika ... stb.
Mert ugye amikor megtervezték a ps3-mat eredetileg nem lett volna benne D-vga,csak kevésnek bizonyult a Cell és azért került mellé d-VGA.
PS4-be meg alapból APU van.
44.
Aanash
#39: Tudom de nem érdekel..ha egy játékért harcolni akar hogy mennyire jó akkor tegye...ez már megszokott...
Itt a gond az hogy nem trilógiát adnak ki felhúzva...
A másikmeg az hogy pont egy ilyen semmilyen játékot...
Játszottam vele,nem tetszett részemről unalmas de tudom sokaknak bejön..
Én tiszteletben tartom a véleményüket ők is az enyémet...
42.
guitarlord
#41: Egyébként Senki ne értsen félre, nem a PC Master Race egyik trollja vagyok, egyszerűen próbálok minél kevesebb pénzt elkölteni, úgy, hogy a fejlesztők közben megkapják a pénzüket.

5-6 vannak konzoljaim, előtte hosszú évekig PC, nem vagyok elfogult egyik irányba sem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...