Új mobilos modellben gondolkodik a Nintendo

  • Írta: fojesz
  • 2015. március 25.
  • Hír
Link másolása
Nincs egyszerű helyzetben a Nintendo, mert bár a cég elszánta magát a mobilos fejlesztésre, a megfelelő üzleti modell kiokoskodása még hátravan; a hagyományos árazás itt nem működik, a free-to-play meg nem tetszik nekik.

Bő egy hete jelentette be a Nintendo, hogy a japán DeNA-val szövetkezve mobilos játékok fejlesztésébe kezd, és ha minden igaz, az első Nintendo-címek az év végén veszik be az okostelefonokat és tableteket. Habár a cég mobilos terveiről még mindig kevés a konkrétum, elnöke, Satoru Iwata egy interjúban megosztott még ezt-azt az ötleteikről.

Így került szóba az üzleti modell kérdése is. Ugye a Nintendo nincs egyszerű helyzetben, elvégre egy-két kivétellel "hagyományos" árazást használ a címeinél, ez viszont a mobilpiacon egyre kevésbé életképes a free-to-play játékok tengerében.


És bár adná magát a dolog, hogy a kiotóiak is váltsanak (legalább ezeken a platformokon), Iwata szerint több fenntartásuk is van a modellel kapcsolatban: egyrészt nem gyerekbarát (gondoljunk csak a "véletlen" in-app vásárlásokra), másrészt fennáll a veszélye, hogy az "ingyen" játékra összecsődülő tömegért cserébe egyszerűen elértéktelenednek miattuk a címek. Iwata szerint egyébként jobb lenne "free-to-start" néven emlegetni a free-to-play modellt, ez a kifejezés ugyanis szerinte becsapós.

Iwata leszögezte, hogy a DeNA-val közösen döntenek majd az alkalmazott üzleti modell kapcsán, de az már most biztos, hogy nem feltétlenül erőltetnék a meglévő koncepciókat, elképzelhető, hogy valami egészen új dologgal rukkolnak majd elő.

A Nintendo egyébként tavaly nyáron már belengetett egy egészen új árazási modellt: eszerint a játékárat a rajongókra kellene szabni, és a vásárlásaik függvényében kedvezményeket kellene nekik adni. Az akkori példa szerint ha valaki öt játékot vesz, akkor minden vásárlás után egyre olcsóbban juthatna hozzá a kiszemelt címekhez, és mondjuk azért is jutalom járhatna neki, ha ajándékba vesz meg valamit.

A Nintendo akkor azt mondta, ehhez egy normális tagsági rendszer is kellene majd - milyen meglepő, hogy a múlt heti hírek szerint a DeNA már ezen is dolgozik.

6.
6.
dcba
#4: Nem kell egeszen a Symbianig visszamenni, 5 eve meg az Iphone-ra jottek olyan klassz jatekok, mint a Dead Space, a Modern Combat 1, Terminator, Prince of Persia Warrior Within, Ultimate Mortal Kombat, Resident Evil Degeneration es a Resi 4 csak amik hirtelen eszembe jutottak es azokban nem is volt IAP es total megertek az arukat es jateknak is siman jok voltak (Dead SPace lelegzetelallito volt akkoriban es meg most is faja kis jatek).

Hu de komoly volt meg a Nokias idokben azok a jatekok, emlekszem volt egy Nokia Ngagem es az utcan megallitottak amikor lattak, h azzal telefonalok es megkerdeztek mi az, olyan is volt aki nem hitte el, h telefonalok rajta.

Borzalmas, h az utobbi 2-3 evben mind telefon, mind film teren, mind pedig videojatekok teren allandoan csak nosztalgikusan tudok sohajtozni, h par evvel ezelott meg mennyivel jobb volt mint most.
4.
4.
strike19
#3: Én nem is játszok a telefonomon.
3 évvel ezelőtt kaptap az első okos telefonomat de már akkor látszott ,hogy kezdett elkurvulni a mobil játék ipar.Ma meg már borzalom ami folyik.
Vissza sírom a régi Symbianos játékokat igaz ,hogy 1000 Ft is volt egy játék de az utánna a tiéd volt nem kellett fizetni érte.
3.
3.
dcba
konyrgom csak ne csinaljanak egy undorito pay to win jatekot tele reklammal meg hihetetlen offerekkel 50%off a tokenkere vagy gyemantkara. Annyira visszataszitoak a jatekok mobilon az elmult masfel evben, h arra nincsen szo.

Eskuszom a South Parkban olyan szepen megfogalmaztak, h csinalnak egy jatekot ami 10 centet sem er es telerakjak IAP-al es gazdagok lesznek belole.

Emlekszem amikor meg megvettem a 3g-s Iphone-om, akkor az ember siman megvette a jatekot es jatszott vele es voltak tartalmas jatekok, amik egy ps2 szintet lazan hoztak 6 evvel ezelott, erre ma egy ertelmes jatekot nem csinalnak mobilra, csak a varosepitos free to play genyot.
1.
1.
strike19
Nekem nem tetszik ,hogy nintendo ilyen mobilos dologokba üti a dolgát.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...