Assassin's Creed Chronicles bejelentés

  • Írta: Shifty
  • 2015. április 1.
  • Érdekesség
Link másolása
A UbiSoft tegnap lerántotta a leplet a korábban már beharangozott, végül három részesre hizlalt Assassin’s Creed Chroniclesről. Az első rész már most áprilisban elérhető lesz, és a Ming dinasztia bukásának kezdetén játszódik.

A UbiSoft tegnap hivatalosan is bemutatta a korábban már sokat emlegetett, legújabb Assassin's Creed-játékát, az Assassin’s Creed Chroniclest, ami egy három különálló részből álló, letölthető formában beszerezhető sorozat lesz.

Az első rész 1526-ban, Kínában, a meggyengülő Ming dinasztia idején fog játszódni, mi pedig az Assassin’s Creed Embers animációs sorozatból ismert Shao Junt alakítjuk majd, akit maga Ezio Auditore képzett ki.


A második felvonás 1841-be repít el minket, ahol a 
Sikh birodalom és a Kelet-indiai Társaság közötti éles ellentét kellős közepébe fogunk belecsöppenni. Mi Arbaaz Mirt alakítjuk majd, akinek egy rejtélyes tárgyat kell ellopnia, miközben barátai és szerelme élete is veszélyben forog.

A harmadik, záró fejezet 1918-ban, Oroszországban fog játszódni, ahol Nikolai Orelovot alakítjuk majd.


A játék megőrzi a sorozat hagyományait, de ezúttal minden egyes rész teljesen egyedi látványvilágot kap, miközben mindent 2,5D-ben követhetünk majd nyomon.

A Climax Studio által fejlesztett epizódok első felvonása április 22-én fog megjelenni PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, aki pedig rendelkezik Assassin's Creed: Unity Season Pass-szal, az ingyen hozzájut majd, egyébként 10 dollárba kerül.

19.
19.
Aanash
#17: De emlékszek és az elején tényleg marhára bejött a játék...
Idióta blog amire kaptak az idióták....erre csak ennyit tudok reagálni...
18.
18.
nagyon gagyi..
ennyi erővel mobilra is jöhet lassan. szégyen.
tényleg Ezioval meghalt az egész, szégyelld magad ubisoft
17.
17.
Áprilisi tréfa max az lehet, hogy mikor jelenik meg. Ezt már nagyon rég tudjuk, hogy jönni fog.

#15: "Ezioval meghalt az egész." Sajnos egyet kell értsek. Pedig az még milyen jó volt.. Viszont a szart adtad te el a Unityt, az idióta blogjaidra már nem emlékszel?:D

#8: Én is ezt gondoltam. Már mióta sóvárog a nép egy keleti helyszínért, vagy hogy időben előrébb legyünk.. erre ők meg azt gondolják, ennyi elég is nekünk. "Ők hallgatnak ránk." Nagygépes címként pedig brutál jók lennének ezek. Csak azzal dolgozni is kéne... Ettől persze még ez is faszán fest.
15.
15.
Aanash
Hát...
Istenigazából Ezioval meghalt az egész..
Nincs misztikum csak rohangálás ide-oda...
Én imádtam régen az AC-t de a Unity-vel kb 3 órát ha játszottam és már adtam is el...
Sajnálatos hogy ennyire tönkre tettek egy jó sorozatot...
14.
14.
Chrysh
Nem akarok nyafogónak tűnni, de örülök, hogy nyitnak más történelmi vonal felé is, annak viszont kevésbé, hogy 3 ilyen remek korszakot rögtön ellőnek 3 epizód formájában
13.
13.
kopic
A trailer pedig rohadt hangulatos. Ehhez nagyon ért a Ubi.:)
12.
12.
kopic
És ez nem jön last genre.... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ !!:(
11.
11.
Sznfctm
Tulajdonképpen a még több DLC mellett az epizodikus tartalom hiánya volt az Assassins Creed sorozat legnagyobb gyengesége, örülök, hogy az Ubisoft a készülő következő résszel próbálja behozni az EA behozhatatlannak tűnő előnyét ezen a téren! :P

(Avagy lassan ezeket már senki nem fogja megvenni, és akkor talán abbahagyja mindenki a fél játékok kiadását féláron.)
9.
9.
Necreon
Ez jobban érdekelt mint a Unity, és elvileg ahoz járt volna preorder bónuszként. Vártam már (főleg az Embers után ami nagyon jó, eredeti lemezen van meg ^^), de kicsit csalódott vagyok. Jól néz ki meg minden, egy Mark of the Ninja szintet ha hoz az már teljesen jó lesz - de hogy b@zmeg egy 2D platformert is kapásból úgy tolnak ki hogy ebből is trilógia lesz, meg 3x jelenik meg, 3x kell fizetni kell érte... mi a francot gondolnak ezek, megvesz a nép mindent csak mert rányomják a márkanevet? Ja, igen...

Hát kösz nem. Az egész egyben ha kijönne 20-30 euróért, az lenne korrekt, de kb. darabja lesz annyi.
8.
8.
petimanus
Nna ez engem felháborított most. Végre újabb érdekes korok kerülnek fókuszba, olyan területek, ahol rengeteg szövevényes ténykedés folyt, erre ilyen idő közbeni zsebpénzlehúzás formájában dolgozzák fel.

Betudom annak, hogy tesztelik, hogy melyik korszak fog a legjobban bejönni az embereknek, hogy majd nagy epizódot készítsenek belőle.

Igazándiból ilyen próbálkozást nem szabadott volna Assassin Creed név alatt eladni. A játék neve így is sokat romlott az elmúlt években, s ez sem fogja visszaállítani az AC egykori hírnevét. Ugyan akkor valószínűleg tisztában vannak vele, hogy mobil platformon kívül nem biztos, hogy megvennének kvázi prince of persia klónt, ha nem AC vonatkozású a játék. Ezt pénzlehúzásnak érzem. Nem kötelező megvenni, persze, nem felejtem el, nem is fogom...A Ubisoft hozzáállása miatt akadok ki.
7.
7.
Azadojat
Nekem a régi prince of presia jut a képekről eszembe. Érdekesnek tűnnek a történelmi korokban amikben játszódnak.
6.
6.
adriano28
jézusom.. de nagyon nem tetszik
5.
5.
Gorrister
Az Assassin's Creed sorozatról már a Revelations után lemondtam, de ez a 2D-s platformeres megvalósítás tetszik. Ha a többivel nem is, azért az 1918-ban játszódó Oroszországi résszel mindenképpen teszek majd egy próbát.
3.
3.
fojesz
#1: Azért írtuk, hogy tegnap jelentették be. :)
2.
2.
Szelenas
#1: Semmit nem szabad elhinni ilyenkor:D
1.
1.
giga321
Kicsit félve nyitok meg minden hírt így április elsején.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...