Komoly szuperhősgárda az új Amerika Kapitányban

  • Írta: fojesz
  • 2015. május 8.
  • Cooltúra
Link másolása
Most, hogy az új Bosszúállók mozikba került, ideje továbblépni, beszélgessünk inkább a harmadik Amerika Kapitány-filmről! Annál is inkább, mert a folytatás különösen érdekesnek ígérkezik.

(A hír egy csöppet spoileres lehet, ha nem láttad még az új Bosszúállókat!)

Habár a második rész is kellemes meglepetés volt, a 2016. május 6-án mozikba kerülő Captain America: Civil War még izgalmasabbnak ígérkezik, amit persze simán megmagyarázhatunk azzal, hogy az egyik legérdekesebb képregényes eseményre, a Polgárháborúra épül.

A film ott folytatódik, ahol az Avengers: Age of Ultron véget ért, az amerikai kormány a filmben történtek után úgy dönt, hogy a szuperhősöknek regisztrálniuk kell magukat, és a politikusokkal együttműködve kell tevékenykedniük. Ez természetesen nem fekszik mindenkinek, a Bosszúállók pedig két részre szakadnak: a kormánypártiak Vasember mögé, az ellenállók pedig Amerika Kapitány mögé sorakoznak fel.

A Marvel a minap nem csak megerősítette a szinopszist, de azt is elárulta, hogy milyen színészek, illetve (jó és rossz) karakterek teszik majd tiszteletüket a filmben. Impozáns a lista, és még bővülhet is:

  • Chris Evans (Steve Rogers/Captain America)
  • Robert Downey Jr. (Tony Stark/Iron Man)
  • Scarlett Johansson (Natasha Romanoff/Black Widow)
  • Sebastian Stan (Bucky Barnes/Winter Soldier)
  • Anthony Mackie (Sam Wilson/Falcon)
  • Paul Bettany (The Vision)
  • Jeremy Renner (Clint Barton/Hawkeye)
  • Don Cheadle (Jim Rhodes/War Machine)
  • Elizabeth Olsen (Wanda Maximoff/Scarlet Witch)
  • Paul Rudd (Scott Lang/Ant-Man)
  • Chadwick Boseman (T’Challa/Black Panther)
  • Emily VanCamp (Sharon Carter/Agent 13)
  • Daniel Brühl (Baron Zemo)
  • Frank Grillo (Brock Rumlow/Crossbones)
  • William Hurt (General Thaddeus “Thunderbolt” Ross)


Rajtuk kívül pedig szerepel még a filmben Martin Freeman is, de az ő szerepe nem ismert, illetve minden jel szerint Pókember is felbukkan majd - neki amúgy is kulcsfontosságú szerepe van a Polgárháborúban.

A filmet az előző részt is jegyző Joe és Anthony Russo rendezik.

27.
27.
Red-E-Kamp Van
#26: Emellé még noname 18 éves is.
Ő lesz a befutó!
26.
26.
Hirosima-chan
#25: A leleményes Hugóból a gyerek a Hugó. Az Enders Game-ből a főszereplő gyerek

Az nem ugyanaz?
25.
25.
giga321
#22: Benne lesz amúgy csak még egyezkednek ki legyen az. 3 nagy befutó van a szerepre. A leleményes Hugóból a gyerek a Hugó. Az Enders Game-ből a főszereplő gyerek. Meg még 1 noname 18 éves. De úgy látszik tényleg valami nagyon fiatal gyerkőcöt akarnak pókinak.
22.
22.
moonborn
Szép lista de pókember hiányzik róla,kár hogy nem tudtak megegyezni a Sonyval időben,most igy Black Panther lesz a pókember helyett,legalábbis a képregényben pókembernek elég fontos szerepe volt a Civil Warban,de hát remélem a párduc is lesz olyan jó helyette :\
20.
20.
thelegendary
Tehát ismét egy túlzsúfolt, herélt Avengers t kapunk, Hulk nélkül! :D
17.
17.
PGab
Pókembert nagyon várom benne, bár jó lett volna, ha most mar megmarad a Garfield, mert megszoktam es nem jó ez az állandó csere-bere. Ebben a részben tényleg nem csak felbukkannia kene, vagy főleg csak stáblista utáni extra jeleneteznie, hanem valóban kulcsszereplonek illene lennie.
Remelem azért a sok kulcs karakter jatszatasa nem megy nagyon a minőség rovására. Főleg ha rosszul vágják a moziba. :s
16.
16.
BrockSamson
Maga a polgarhaboru egy komolyabb tema, mint a korabbiak. Persze a vilagot eddig is megmentettek, de az nagyreszt azon mult ki ut nagyobbat. Ez most mas lesz: ez egy moralis, etikai dilemma, ami elvileg az olvasokat/nezoket ugyanugy megosztja, mint a szuperhosoket. (Bar kisse befolyasolnak, tekintve, hogy Amerika Kapitany szemszogebol nezzuk vegig az esemenyeket.)
12.
12.
mvf410
Iszonyatosan várom már. Főleg hogy nekem az új bosszúállók kicsit csalódás volt. Valami hiányzott nekem belőle. Pedig azóta vártam, mióta kijött az első része. :D Milyen szerepet fog kapni Ross tábornok vajon a filmben? Nagyon kíváncsi vagyok.
6.
6.
giga321
Szerintem Martin Freeman lesz a Pókember :)
1.
1.
Yanez
Hát ez nem semmi! Komoly lesz, annyi szent. Ezek a Marvel filmek egyre pörgősebbek lesznek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...