Még mindig hemzseg a hibáktól az Arkham Knight

  • Írta: Shifty
  • 2015. október 29.
  • Érdekesség
Link másolása
Tegnap óta ismét megvásárolható a Steamen keresztül a Batman: Arkham Knight PC-s változata. A Rocksteady és a Warner Bros. azzal köszöni meg a rajongók türelmét, hogy négy ingyenes játékot és új bugokat ad ajándékba.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, tegnap óta ismét elérhető a Steam kínálatában a Batman: Arkham Knight, amit közel négy hónappal ezelőtt vetetett le onnan a Warner Bros., mert botrányosan optimalizálatlanra sikerült a játék PC-s változata. Úgy nézett ki, hogy az elmúlt hónapok során sikerült kijavítani a hibákat, illetve javítani a teljesítményt, így most végre ismét megvásárolható a játék.

A rajongók szerint azonban erről szó sincs. Égnek a Steam fórumai, ahol több óvatlan vásárló is arról számolt be, hogy el se indul nekik a játék. Emellett kiderült, hogy a PC-s változat még mindig nehezen vagy egyáltalán nem képes megbirkózni az SLI-vel vagy Crossfire-rel működő rendszerekkel, továbbá Windows 10-en 12 GB RAM alatt nem is nagyon érdemes megpróbálni elindítani a játékot, miközben a Windows 7-en a lapozófájl méreteivel vannak gondok, így egy idő után muszáj újraindítani az Arkham Knightot.

Ennek tükrében még mindig nagyon kevés az a kárpótlás, amivel a Warner készült. Akik ugyanis november 16-ig bezárólag szerezték be, illetve szerzik be a játékot, azok némi kompenzációban részesülnek. A kiadó négy teljesen ingyenes játékkal szeretné megköszönni a rajongók türelmét, így valamikor december környékén mindenki megkapja a Batman: Arkham Asylum GOTY, a Batman: Arkham Origns, a Batman: Arkham City GOTY és a Batman: Arkham Origins Blackgate részeket.

Emellett januárban minden vásárló a konzolos verzióknál egy héttel előbb letöltheti majd a Community Challenge Packet, továbbá a Team Fortress 2-játékosok egy keresztpromóció keretén belül Batman-cuccokat is kapnak.

80.
80.
Necreon
Kitörölhetik a seggüket a 4 ingyen Arkham címmel! Aki megvette a Knight-ot azért tette mert már eleve a sorozat rajongója. Az meg nem igazán megy úgy hogy nincsen meg az előző 2 (oké, Origins-al 4) epizód már eleve. Nesze semmi fogd meg jól, tipikus Warner! Season pass lett volna a minimum, AHHOZ AMIT VETTÜNK. Mert ha én visszaviszek egy szar anyagból készült drágán vett szekrényt hogy hozzáérni se lehet mert törik szét, akkor nem azt a választ a várom hogy "hogy de tessék itt van két szék és egy gumikacsa ingyen!".
78.
78.
jolvokq
itt most nem a gép fejlesztés a lényeg ha nem a borzalmas optimalizálás én lazába nyomatom i3 mas gépemen a 2015 ös játékokat mad max the whitcher 3 gta 5 metal gear meg ezeget a nagy cimeket
76.
76.
akifourteen
#75: Csak azert mert van egy gyoker haverom aki szentul erzi azt,hogy sokkal erosebb a PC-je de kb mart 3,5 eve nem fejlesztette.
72.
72.
jolvokq
hát én azt mondom hogy bull shit ugyan ott tartunk min junius végén csak 10% kal jobb a game inkább arkham cityt nyomatom amig 100% kos nem lesz ez a rész 4 hónap nem volt elég szégyen
71.
71.
Ruga
Basszameg.. Most vettem meg 2 hete én is akcióban az első kettő goty-t, a city meg kuponos volt anno. DLC-knek jobban örültem volna..
65.
65.
kopic
Na jó, erre már nincsenek szavak.
58.
58.
godach
#40: Háhá, nekem is jó volt hazahozni a HD7970-et ;D
:beer:
57.
57.
Stranger
#56: A proci a battlefront videonál 6 éves.
53.
53.
Stranger
52.
52.
Stranger
#32: Miért kellene egy HD5870-nek 1080p/60FPS? Xbox szint=720p/60FPS vagy 900p/300FPS.
50.
50.
LtK
Ahh szóval ingyen adnak 3 játékot ami kb az ezzel rendelkező játékosok 80%-nak már biztos megvan. Mekkora nagylelkűség ... Adjanak egy Season Pass-t ehhez a nyomorultak, mert már mást tényleg nem lehet mondani erre a gyalázatra.
43.
43.
moonborn
#2: Igen Igy van,nekem is 970 van és akad szépen,lehet vele játszani de elég idegtépő,nem érdemelt pénzt ez a játék :\
41.
41.
Thor Vath
#22: Félreértetted. Úgy értette, hogy azért jó, mert nem a habokra fejlesztik a játékot, hogy majd a felhasználó építsen alá egy atomerőművet, ha tud (amin ha mégsem fut tökéletesen akkor pont ezt a videokarit nem támogatja, bocsiii), hanem rá vannak kényszerítve, hogy szépen ráoptimalizálják a fix hardverre (ez könnyebb is) és nem a felhasználó szív vele, hanem a fejlesztő. Van egy hardvered és tudod, hogy évekig MINDEN tökéletesen fog rajta futni és pont. Nem kell azon filózni, hogy egy új játék fog-e menni a gépeden, vagy nem: mert fog. Ettől jó.
39.
39.
crytek
A bundleba szereplő ma már szint eladhatatlan már mindenkinek meglévő Batmanekkel szúrják ki az emberek szemét. Season passt kellett volna adni minimum.
Mondjuk nekem mindegy én úgyis majd csak évek múlva fogom tolni amikor a fullos verzió 1000ft körül lesz.
37.
37.
DON GONDOCS
Csodás nesze semmi fogd meg jól, gondolom a rajongóknak vásárlóknak még nincs meg az 4 ingyen játék.
34.
34.
patka21991
Nem boldogul :')
Bar nekem emelle egy ket magos intel procim van, ami akkoriban gyengebb volt, mint az AMD.
Full HD-ban minden belaggol low grafikan, meg a Mass Effect 2-is, ezert csak 1280x1024-ben szoktam jatszani ezt a jatekot.
Asszem PC-n a legujabb jatek amut probaltam az AC Black Flag volt. Ez szepen futott minimumon es szebb is volt, mint a PS3-as valtozat (ez leginkabb a tengeren volt erezheto es amikor esett az eso).
30.
30.
Stranger
#24: Nem mindegy mikor veszed a géped. Aki 2009-ben megvett egy HD5870-t elvan vele a mai napig. Sok játékban XboxOne szinten. Azért kíváncsi vagyok melyik felsőkategóriás gépből lett fél év alatt középkategória.
28.
28.
logic5
#18: Az a GTA.... Istenem...
27.
27.
dzsiádzsó
Nekem az első verzióval sem volt bajom :D de biztos sok a gond...
26.
26.
dcba
#24: "Aztán fél év múlva már csak középkategóriás gépem volt."

En ugyanigy jartam, soha tobbe felsokategoria. Egyszer adtam ki en is kozel 1 millat es ma mar csak a kozepkategoriat kepviselem. Sztem meg felev es mar low budget-nek fog hatni a gepem :(
25.
25.
dcba
#20: Az FPS drop az olyan, minthogy vki akar megelegszik azzal, h kis tvn megnezzen egy latvanyos filmez (gyuruk ura, star wars) es nem zavarja, van aki meg IMAX ala nem adja. En vagyok az utobbi, akit zavar a sebesseg ingadozas es foleg az, h ha meg a 30at sem tartja konstansan meg a jatek.

Ha neked jol fut es nem megy 58 ala, akkor orulok az oromodnek, de nem te vagy az atlag, mert forumon nem kevesen ki vannak akadvan, h akar 980-on is dropol es hidd el amikor az ember egy vagyont kiad egy gepre, akkor igenis elvarja a maximumot. Ez olyan, h ha veszel egy muscle car-t akkor nem mondod azt, h a trabantosok is boldogok az 50 km/h-val, akkor az jo nekem is. Ha veszel egy ilyen kocsit akkor hajtani akarod kemenyen es nem andalogni vele.
24.
24.
Spectrum
#22: Pár éve a Steam csinált egy nagyszabású hardvertesztet a felhasználóiról, és kiderült, hogy az átlagos géppark sokkal elavultabb, mint ahogy feltételezték.

Egyszer építettem magamnak csúcs-PC-t életemben, a teszteken ott voltam a felső 10 %-ban. Aztán fél év múlva már csak középkategóriás gépem volt. Most sokkal elégedettebb vagyok az 5-7 évre befagyott konzolokkal. Egyre jobb játékok jönnek, ahogy a fejlesztők kiismerik a hardvert.
23.
23.
drat576
Rohadtul érdekelne már a történet, de így nem fogok belevágni. Várok, várok és várok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...